Négyen mentünk. Peti, Ádám, Alessandro (továbbiakban csak Ale) és természetesen én. Mindenki kényelmesen megérkezett a reptérre, s az átvizsgálás után megtámadtuk a vámmentest valami jóárasított alkohol beszerzése céljából, hogy szponzorálja a madridi jelenlétünket. Este 10 körül érkeztünk meg, s Maria várt minket a reptéren. Az a Maria, aki a legutóbbi videóblogban szerepelt már, s egyébként a srácok nyelvkurzusos csoporttársa volt a nyáron. Ő madridi, de itt tanul Lisszabonban, és most pont otthon volt pár napra. Elindultunk a központ felé, ahol Csilla lakik. Nála húztuk meg magunkat abban a néhány napban (ismételt köszönet érte ezúton is). Már akkor út közben elmentünk a Real stadionja mellett, s kicsit távolabbról láttuk a Atletico Vicente Calderon-ját is. Hű Torrentésként meg is dobogott a szívem, s kérdeztem is egyből Mariat Torrentéről, mire csak mosolygott, de nem túl elismerően vélekedett róla:). Gyors elszállásolás után elmentünk meginni egy sört, majd hazatértünk. Az első napban több már nem volt, másnapra terveztünk be egy gyorstalpalós városnézést.

El is indultunk hamar, legalább is spanyolhonban az hamarnak számított, mert mint megtudtuk, ott délelőtt nincs élet, aki teheti, az nem kel fel korán. Ebédelni délután 3-4-kor szoktak, vacsora meg este 10 előtt nincs. Ez utóbbi azért volt fontos, mert megbeszéltük, hogy amiért ott lehetünk Csilláéknál, főzünk nekik vacsorát, de ez majd később. Szóval fél 10 fele (időben) elindultunk, hogy megnézzük a várost. Nagy szerencsére a lakás eléggé a központban volt, úgyhogy gyalogszerrel is elég hatékonyak voltunk.
Első körben lovagoltunk, avagy "bevettük Madridot", aztán a királyi palotát néztük meg kívül-belül. Tetszett.

Ide még el lettünk engedve, úgyhogy csak négyen voltunk, később viszont csatlakozott hozzánk Maria, s vele folytattuk tovább utunkat. 

Később egy nagy park felé vettük az irányt. Rengeteget sétáltunk, lejártuk a lábunkat, de láttunk elég sok mindent. Csilla el se nagyon hitte, hogy olyan sok helyen bejártuk.

Igen, a mókus most sem maradhatott el, bár ezért a képért sokáig kellett kergetni... Benéztünk még valami elit piacra is, ahol szép dolgok voltak, de úgy döntöttünk, a vacsorához nem ott vesszük meg az alapanyagokat. Cserkó kilója cirka 9 000-ért milyen? Ennéd?

Elindultunk hát valami értelmesebb helyre, hogy megvegyük a vacsorához valót. Kicsit paprikás, kicsit tejszínes csirke valami jó kis tésztával, jó nem? 11-12 emberre kell főzni, már csak meg kell venni. 
Úton a bevásárlóközpontba, láttunk egy irgalmatlan hosszú sort a központban. Nagyjából 100-150 méter hosszú lehetett. Karácsonyi lottó! Nehogy azt hidd! Nem hajléktalan kajáltatás, mint a Blahán Pesten. Hirtelen ezeket a képeket elevenítette fel bennem. Lényeg, hogy itt nagy hagyománya van a karácsonyi lottónak, és van ez a hely, ahonnan már többször vettek nyertes szelvényt, ezért mindenki itt akarja venni és türelmesen várnak a sorukra. Több helyen meg voltak szakítva, hogy el lehessen járni, vagy egyáltalán be lehessen tőlük menni valahova, és frankón őr intézgette a sort. Azon gondolkoztunk, hogy ez öngerjesztő folyamat ám, mert minél többen veszik innen, annál nagyobb az esélye, hogy innen vásárolt szelvényt húznak ki. Erről fénykép nincs, mert nem fért rá a sok ember, összeállni meg nem akartak a fotó kedvéért, így hát mentünk bevásárolni. Láttunk sonkákat, de legjobban a 426 Euróson akadt meg a szemünk. Az mit tudhat?

Megvettünk szépen mindent, aztán indulás haza elkészíteni. Ádám a főszakács, én a segéd+okoskodó, Peti a poharunkat töltötte+dokumentált, Ale meg mosogatott.

Egy biztos, nekem ízlett a kaja, de a többiek is hasonlóan vélekedtek. Elég nemzetiségi vacsora lett ebből, mivel képviselte magát Spanyolország, Svájc, Németország, Fülöp-szigetek, Olaszország és természetesen Magyarország. Ezt követően pedig készülődtünk, hogy csak ki kellene mozdulni valamerre.

Igaz ekkor már volt vagy éjfél, és talán 1 körül elhagyhattuk a lakást is. Sebaj, itt ez a menő. Haza is értünk nagyjából 7 előtt kicsivel, egy kis reggeli, aztán fél 8-kor lefeküdtünk. A helyzet viszont az, hogy talán valamelyik amerikai buli sikerült ilyen jól, vagy talán még az sem, szóval hosszú idő után ez most igen jó volt.
Másnap, vagyis aznap délután kettő, hasunkra süt a nap. Irány, tovább, vár még a város. Elmentünk izmoskodni egyet azoknál a nemtudomhogyhívják ferde épületeknél.

Bár csak kívülről, de megnéztük a Real Madrid stadionját, majd gourmet-skodtunk is kicsit.

Ezzel vége is lett a második napnak, amikor már nem akartunk kicsapongani, úgyhogy otthon maradtunk XBOX-ozni. Másnap kelés után elmentünk venni egy kis souvenirt, egy gyors ebéd és irány a reptér.

Összegzés. Madrid nagyon tetszett mindenkinek. Végre kiszabadultunk az istenverte macskaköves környékről, mert ugye itt Lisszabonban az utak 70%-a és a járdák 90%-a az. Tisztább a város, újabbak az épületek, tágasabbak az utcák. Egyedül a reptér nem tetszett, de azzal sem lett volna gond, ha úgy építik meg, hogy a reptér öleli körbe a terminálokat, nem pedig a terminálok a repteret. Gyalogolni kellett egy "kicsit". 

Amikor ott voltunk, pont a választás hétvégéje volt, úgyhogy mindenfelé kameráztak, riporterek voltak, s talán emiatt még többen voltak az utcákon. Mert ott bizony rengetegen voltak. Millió turista, a főtér szó szerint tömve, az utcákkal egyetemben. Hatalmas élet volt. 
Ami viszont feltűnt hamar, hogy borzalmasan sok az utcai "életművész". Van az a kategória, aki szobornak tetteti magát, és bizony voltak nagyon nagyon komolyak. Ez rendben van. Vannak a tényleg tehetséges zenészek, ők is jók. Vannak még esetleg táncosok, meg valaminek beöltözött emberek, még az is belefér. De, van egy pont, ami után már sok. Egyszer csak azt hittem, hogy az utca közepén egy macska vinnyog. Mikor odaértünk, egy babakocsit láttunk, ami le volt takarva egy takaróval, és alatta egy fickó ült, a babakocsiban meg egy baba volt, aminek a feje a fickóé volt és ott visított. Ha dobtak neki pénzt, akkor táncolt a "baba" meg vinnyogott, valami idegesítő hangon. Erről van videó, meg kép is, de nem, ezt nem. Számomra ez annyira mérhetetlenül idegesítő és legalja szint volt, hogy mondtam a fiúknak, nem kell sok, hogy szétrugdossam babakocsistól a köcsögöt. Valamiért megértettek... Aztán haladunk tovább, ott egy másik. Nem kellett sok idő, hogy rájöjjünk, ezeket bizony futtatják. Akkor derült rá fény, mikor megláttuk, hogy öltöztetnek egy fejetlent, és hát abból is volt vagy 10 mindenfele. 

Igen, volt fejetlenség. De erre is azt mondom, hogy ügyes, ennek ott a helye. Volt még néhány nagyon gáz, de tényleg nem is sorolom, mert azok nagyon nem érték el az itt említésre méltó szintet.

Sajnos hamar eltelt ez a 3 nap amit ott töltöttünk. Szívesen maradtunk volna még, de menni kellett. Sőt, már kicsit sietős is lett a vége, de kiértünk időben az a lényeg. Itt viszont már gyorsan kellett átfutni a duty-free boltot alkoholért, mert annyira nem voltunk azért eleresztve idővel. Nem vagyunk alkoholisták, de Marrakech-be elengedhetetlen volt valami jó erős alkohol, hogy fertőtlenítse a bélést, úgyhogy megvettük a legjobb ár/érték arányú, de még minőségi alkoholt. Sajnos a nevére nem vagyok büszke, de már ismertük, azért vettük meg. A neve nem más, mint "Gay Rum" (buzi rum...). 
Ekkor egyébként már kicsit untam a banánt, fáradt voltam.

Mikor viszont megérkeztünk a gépünk kapujához, volt egy istenes sor, úgyhogy maradt egy kis idő, hogy oktassunk kicsit. Megmutattuk, hogy kell torreádorkodni. (Milyen peckesen állok...:)).

Sajnos volt még időnk, mert késett kicsit a gép, úgyhogy várhattunk. Mint később kiderült, azért kellett várnunk, mert elmentek szavazni a kollégák (pont ekkor, vasárnap volt a szavazás), ezért késett a csomagok bepakolása a gépbe, s emiatt az indulás. Azért ez is laza. Na mindegy, egy óra késéssel, de elindultunk Marrakech felé...

folyt. köv.

Annak ellenére, hogy egy nagyon szép sziget, s jól éreztük magunkat ott, három dolog miatt vagyok bajban a bejegyzés megírásakor. Először is azért, mert azóta voltunk itt-ott, s nem egyszerű visszaemlékezni így, másodszor pedig, hogy nem is leírva, inkább képekkel mesélve lehet bemutatni Madeirát, ami pedig nem egy blogbejegyzés keretei között megvalósítandó. Utoljára pedig, hogy annyira sok helyen voltunk, hogy vagy nagyon sokat írok, vagy keveset, de akkor meg mit hagyjak ki? A végére viszont úgy érzem, hosszú idő után egy elég istenes bejegyzés kerekedett ebből.

Vasárnap, indulás hajnala. Alig tudtam aludni, mert a lakótársak bandáztak, aztán későn aludtam el, hajnalban meg mielőtt keltem, hazaértek a buliból, aztán akkor meg azért ébredtem fel időben az amúgy sem mély álmomból. Na sebaj, irány a reptér. Éppen időben megérkezett mindenki. 8-an mentünk. Benedekről már ejtettem néhány szót, Ádámot és Petit a videóblogból ismerhetitek, illetve nekik jött még egy-egy ismerősük Fruzsi és Judit, valamint egy szlovák pár Barbara és Richard.

A repülés jó volt, Peti izgult, ahogy kell, mert nem szeret repülni, de a leszállásnál nem is voltak annyira alaptalanok az izgalmai. Elég szeles volt ugyanis érkezésünkkor az idő, illetve tényleg extrém kicsit a leszállópálya, valamint annak megközelíthetősége. Nekem a brüsszeli leszállást meg sem közelítette ez, úgyhogy Benedekkel marhultunk, akinek szintén volt már része hasonlóban. Nevetgéltünk kifele nézve, hogy mindjárt megkarcoljuk a sziklákat, meg hogy rá tudunk-e kanyarodni a leszállópályára, míg a többiek, mint utóbb kiderült a karfát szorongatták. Történt ugyanis, hogy egyszer kinézek, és látom az ablakon kissé jobbra a repteret, s már elég közelinek tűnt, de megkerültük az egyik sziklás részt, hiába az alattunk volt. Aztán hirtelen irányba borította a pilóta a gépet és párhuzamosan repültünk a sziklafallal, amin lámpák villogtak, mivel 50 méternél nem lehetett messzebb a szárnytól, de inkább közelebb, s mindeközben a szeles idő miatt eléggé rázkódott a gép. De leszálltunk simán, nem volt vészes, különleges helyre nehogy már szokványosan érkezzünk:).

Elindultunk ezután a kocsikért. Bár lassan már rutinos autóbérlőnek számítok, mégis akadt egy kis probléma. Két Peugeot 107-est, vagy azzal egyenértékű autót béreltünk, teljes biztosítással, s minden ki volt már fizetve. Ennek ellenére tudtam, hogy kauciót kell majd fizetni, de azt nem, hogy hozzávetőlegesen az ötszörösét egy autóra annak, mint amennyit Amerikában kellett. Illetve azt se tudtam, hogy a kölcsönző a booking oldal által kötött biztosításunkat nem fogadja el, s sajátot akar, ezért kellett még fizetnünk, de duplán voltunk bebiztosítva. Emiatt kicsit vitatkoztunk a fazonnal, de a mi időnk ment, szóval inkább fizettünk, mivel így nem kellett a kauciót sem letennünk (le se tudtunk volna annyit...) mivel nem volt értelme, ha mindent a biztosító fizet. Innentől kezdve jóformán dodgemezhettünk is volna az autóval, melynek Benedek hangot is adott, ha már ilyenek voltak velünk, törjük be a szélvédőt :). Nyugtattam egy kicsit, bár a végére majdnem igaza lett, annyi kivétellel, hogy a szándékosság nem merült fel. Hamar mosolyogtunk viszont, mikor megláttam a kulcsokat és a hozzá tartozó papírokat. Nem két Peugeot 107-est kaptunk, hanem két majdnem 0 km-es Nissan Qashqai-t.

Kicsit deja-vu érzésem is volt, mert Amerikában is ez történt, és hát valljuk be, a 4 személyes kis alap pözsó mégsem egy fullos nagy Nissan, ami még a telefonunkról is nyomta a zenét.

Útnak indultunk ezután hamar, s bár kicsit még elszórtan esett az eső, a táj már így is szépnek bizonyult.

Elmentünk bevásárolni gyorsan, vagyis gyorsan szerettük volna, de hiába két telefonon is navigáció, nem úgy van az itt kérem szépen:). Az enyém először nem akart működni, a Benedeké működött, de vannak utak amiket nem nagyon értelmezett a szerkezet, meg házszámok sincsenek, csak elvétve, de végül csak megtaláltuk a helyi ABC-t, a Pingo Doce-t (itt is ebben vásárolok amúgy). Vettünk ezt-azt, majd elindultunk a sziget jobb oldalán lévő csücsökbe, hogy "szalonnázzunk" egyet, s csináljunk néhány szép képet.

Ezt követően tovább folytattuk utunkat a sziget északi részén az első szállásunk felé. Egyszer megálltunk egy szép kis helyen, aztán Richard kitalálta, hogy miért nem ugrálunk a vízbe a szikláról, mivel ott egy kis létra is, biztos azért van. Igazából jó idő volt, sütött a nap, de hosszúnadrág+pulcsi volt rajtunk. Mondtuk ott, hogy neeem, hideg már a víz, csak nem kéne, aztán mikor már mindegyik vetkőzött, mondtam nekik, hogy a jó édes anyátokat, nehogy már én legyek itt az anyámasszonykatonája. Felfrissített:). Ja, és nem fáztunk meg.

Ezt követően nem sokkal már az első szállásunkra értünk, mely Porto Moniz városkában volt, nem messze a parttól, a sziget észak-nyugati csücskében, valami ilyesmi kilátással.

Ahogy a második képen látható, ez az oldala a szigetnek elég Jurassic Park-os volt. Itt eltöltöttük az első estét, majd második nap reggeli után időben folytattuk tovább a szigetmegkerülő túrát.

Ahogy azt már egy korábbi bejegyzésben említettem, minden oldala máshogy nézett ki a szigetnek. Az első volt a Jurassic Parkos, aztán volt fenyőerdős, valamint alább a többi. Egy laza szerpentin, egy "görög" táj, illetve egy kis teraszos földművelés.

Erre a napra még egy kis botanikus kert jutott, ahol Petinek sikerült szóra bírnia egy papagájt, illetve láttunk még sok szép növényt. Jaaa, meg a papagájvirág... Otthon egy időben, vagy talán még most is, az volt a menő, és nem is kevésbe került, itt meg úgy nő, mint a dudva...

Utolsó nap felmentünk a sziget legmagasabb pontjára, 1810 méterre, ahol már-már felhőkről lábat lógattunk. Érdekes azért, hogy a sziget átlagosan 20 km széles, a közepén meg egy olyan hegyvonulat van, melynek legmagasabb pontja 1800 méter fölötti. Látszott is az egyik képen, hogy nem nagyon vannak tipikus tengerpartos részek, hanem, ahogy Benedek fogalmazott, ez a sziget elég hirtelen kezdődik:).

Ezt követően szétnéztünk kicsit a fővárosban, Funchal-ban, mely egyébként nem kicsi, 100 ezeren lakják, és amilyen domborzattal rendelkezik, eljutni egyik helyről a másikra olyan, mint egy tízszer nagyobb kiterjedésű város esetében. Megnéztük azt a templomot, ahol IV. Boldog Károly, utolsó magyar király sírja található. Bent egy rács mögött volt a sír, illetve két oldalt koszorúk és egy festmény róla. Rengeteg szalag és magyar zászló volt bent.

Voltunk még egy komolyabb libegőn is, ezen a napon, de ott sok jó képet nem tudtunk csinálni az üvegen keresztül. Bóklásztunk még kicsit a parton, aztán mentünk a reptérre, s jöttünk is haza. Ja, meg próbáltam megemelni egy kis vasmacskát, több kevesebb sikerrel:). Egy láncszemével elbírtunk azért.

Összegzésként viszont még tudok miről beszélni. Egy biztos, a sziget nagyon szép volt, s azt, hogy csodálatos, meg meseszép, azért nem mondom, mert ilyen szavakat én nem nagyon használok. Ennek a szépségnek viszont ára is van, ami például a közlekedésben jelenik meg. Rengeteg új alagút van az egyik részén a szigetnek, s az utak minőségével nincs is gond. Több helyen viszont a szélességével annál inkább. Volt olyan több száz méteres szakasz, ahol dudálva mentünk végig, mert be se láttuk, meg nem is fért el csak egy autó, kiálló meg jóval hátrébb volt. Úgy, mint például itt, bár ennél pont jött egy autó, és félreállt az alagút szájánál, szóval ez még egy olyan medium fokozat, a hardcore és ultimate inkább az volt, mikor nagyjából egy másfél autónyi kiálló volt, padka nélkül, mellette meg a szakadék. Szerencsére azt nem kellett használni. 

Ettől viszont volt egy nagyobb probléma is, mégpedig a meredek utak. Ilyen sokat, és ilyen irgalmatlan meredek utakon én még nem mentem. Ez bizony nem alföldi gyereknek való... Egy táblán volt kiírva 27%-os emelkedő, bár az az igazság, hogy azon éppen nem mentünk. Ha nem csal az emlékezetem a Kékesre vezető úton a maximum is 10% alatt van. Ennyit erről. Arról meg nem is beszélve, hogy ilyen meredek utca végén úgy állsz, hogy fel se látsz az utcára és beraktak egy stop táblát, szóval meg kell állnod, aztán égetheted a kuplungot. Az igazán brutális kombó pedig a meredek keskeny utca volt. Egy ilyenben sikerült egyszer legajjaznom az autót kicsit. Elsőre rosszabbnak tűnt, aztán nem is lett szinte semmi baja, mert az átadásnál észre se vették. Egy elég meredek utcában nyomtam neki, hogy felérjünk, lefele jött egy merci, két oldalt épület meg sziklás fal. Én lendületből mentem, aztán a mercit akartam csak elkerülni, de jobb oldalon már nem volt több hely, úgyhogy a tükör bánta, de szerencsére behajlott és csak pár hajszálnyi karcolás lett rajta. A másik kocsival meg a parkolóban gurultak vissza a falra, és a lökhárító sérült kicsit, azt se szólták meg. De persze, mint mondtam, biztosításunk volt mindenre, szóval max csak észreveszik, minket már nem érint.

A Qashqai-ról megállapítottuk, hogy talán városálló, de, hogy ezt a szigetet nem állta, az tutifix. A váltója egy szóval szar, fokozatok tekintetében az egyes-kettes nagyon gáz, 3-asban viszont madarat lehetett volna fogatni vele. Igaz, hogy eléggé szélsőséges körülmények között tudtuk kipróbálni, de egy biztos, az én tetszésemet nem nyerte el. 

A szállások szerintem hibátlanok voltak, én ár-érték arányban 10-ből 9,5-öt, illetve 9-et adnék nekik. Az emberek kedvesek, segítőkészek voltak, sokkal szimpatikusabbak, mint az itteni portugálok, akikről, a hamarosan megírásra kerülő "Feketeleves" című bejegyzésben részletesebben is mesélek majd. Volt tehát izgalom, de az mindenhova kell. Egy "kis" vita is, de abból meg tanultunk:). Én jól éreztem magam, jó választás volt ez az uticél, s ahogy a képeket felraktam, mások is megerősítettek erről.

A negyedik napon már itthon beadandókat gyártottam, s készültem lelkiekben a következő állomásokra, Madridra és Marrakechre. Hamar elment azonban ez az itthon töltött mozgalmas szűk két nap. Délután 6-ra beszéltük meg, hogy találkozunk a reptéren, én még 3-kor csoportmunkáztam az egyetemen, illetve jöttem még haza, s otthonra is feltöltöttem egy beadandót. Szerencsére rendben ment azért minden, s kiértem időben a reptérre is. Irány Spanyolország, Madrid....

folyt. köv.

Megjártuk ugye Madeirát, voltunk Madridban, és néhány órája értünk haza Marrakech-ből. Történt elég sok minden, láttunk rengeteg dolgot, s mivel még Madeiráról sem meséltem, így nem akarok részletekbe bocsátkozni a többit illetően. Ami viszont biztos, az az, hogy Madrid a kedvencem lett, azonban nem csak nekem, mindegyikőnknek nagyon tetszett. Marrakech pedig másvilág, az egy külön fejezet, nem európai embernek való (hosszútávon) :). Igyekszem magam utolérni a napokban, s a hétvégével bezárólag beszámolni a három helyszínen történtekről. Addig minden bizonnyal a képek cseréje is lezajlik, így több közül lehet majd válogatni. Sajnos most csak egy "élek és virulok" bejegyzésre van időm, mert a jelentéktelen e-mail-eket kitörölve is 30-on felül vannak még a fontosak, hiába volt itt-ott időm internetközelben lenni a napokban. Arról meg nem is beszélve, hogy nincs aki főzzön, illetve mosson rám, szóval mindent csak sorjában:).

Na ez az a szó, ami a mi szótárunkban nem szerepel. De, hogy tovább menjek, nem csak a szótárunkban, de fizikai mivoltában sem található meg nálunk. Egyszer említettem már ezt a témát, amikor éttermekről, kávézókról beszéltem.

Első napokban széles vigyorral sétáltam be egy ilyenbe, hogy majd milyen jó lesz. A picsát... Nem is értettem, hogy mi ez itt? Kerestem kenyérboltot, s így több, mint két hónap után már látom, hogy itt olyan nincsen (ezzel együtt persze normális kenyér se, megerősítésként lásd a srácok első videóját). Az ilyen Pastelaia-ban asztalok vannak, és a péksütik ilyen süteményes üvegtárolókban vannak, éppen pár darab mindenből. Az már csak mellékes, hogy lövésem se volt mit kérek, mert semmi kiírás, meg hát fura volt minden. Kávéznak itt az emberek, meg leülnek péksütizni. Mert ráérnek. Ezek itt ilyenek. Nincs is ezzel baj... Csak én nem vagyok ilyen:). Na meg olyan se, hogy vegyem az 1, vagy 1valamennyi euro-s péksütijüket, ami egyébként korrekt.

A helyzet az, hogy nem az a probléma, hogy nincsen pénzem rá, hanem az, és rengeteg esetben így vagyok dolgokkal, hogy majd én eldöntöm, mi a reális ár egy adott helyen egy adott termékért, adott körülmények között, és ha ettől az én áramtól szignifikánsan eltér az általuk ajánlott, akkor megszívták, mert én ugyan nem leszek a vevőjük.
Mi lenne szerintem reális ár itt? Ha azt mondom, hogy Princess, Budapest, akkor biztosan tudja mindenki miről beszélek. Ott ugyan ezt a minőséget, ugyanebben a méretben megkapom 150HUF-ért (amikor még otthon voltam így volt). Azt mondom, hogy oké, ez Lisszabon, meg kutyafüle Pastelaria, legyen ezért egy reális ár 200-220 HUF. Na de nem mondom, hogy mivel a hátsójukban kellene ahhoz szaladgálniuk fel, s alá, hogy én megvegyem a dolgaikat az otthoni ár minimum duplájáért, de jellemzően annál is többért. Van ám így elég sok dologgal az ember itt. Annyira másak ezek itt:).

Egyébként a leghíresebb a Pastéis de Belém, mely nem 1-2 éve üzemel, viszont ott csak a Pastel de Nata-t lehet kapni.

Mondhatjuk akárhogy, ahogy csak akarjuk, egyet jelent. Vagy mégsem? Szerencsére nem volt dolgom velük sehol sem (remélem nem is lesz), de látni láttam mindenhol őket és szemet szúrt egy-két dolog. 

Az az érzésem az otthoniakkal kapcsolatban, hogy nincs tekintélyük, tisztelet a kivételnek persze. Valahogy a kinézetük alapján sem. New Yorkban az egyik metrómegállóban voltak olyan nagydarab, elég izmos, sportos rendőrök, hogy azokkal tuti nem kötözködne senki. Ráadásul, teljesen normálisnak néztek ki. Ilyeneket itthon csak ritka kivétellel látok, ott meg a nagy többség ilyen volt. Ezzel egyetemben a portugál rendőrök is, ha bár annyira nem, de tekintélyt parancsolóan néznek ki. Van néhány lovasrendőr is, aminek értelmét viszont nem látom, főleg egy átlagos helyen, egy nyugodt délutánon. Egy biztos, arról nem beszélhetünk, hogy a társadalom szemében milyen pozíciót képviselnek, mert azt csak az otthoniakról tudom, bár én pártatlanul mondom most el a véleményem. Igaz, az említett helyeken, mindenképpen jobban megbecsülik őket, de a lényeg, a megállapításom arra alapozom, amit első ránézésre láttam, észrevettem, nem amit tapasztaltam hosszú idő alatt. 

A Port Authority-nél, mely New York legnagyobb buszállomása, volt az épületben két konkrétan háborús szerkós katona gépfegyverrel. Azért ez fura, mert máshol nem látni, ott meg teljesen természetes volt. Kíváncsi lennék mekkorát néznének az emberek, ha a Keleti-pu-n állna két gépfegyveres fazon. Szerintem nagyjából akkorát, mint én, mikor megpillantottam ezeket:).

És akkor két videó, hogy lássunk, illetve nevessünk. Igen, beismerem, nem reprezentatív a minta, mert a mieinkről vicceset, a brittekről meg egy határozottat mutatok, de azért lehet látni miről beszélek. (az elsőben megállítanak két személyt, s amikor meg akarják motozni őket, az egyik el akar rohanni, mert drog van nála)

Érdekesen megy itt az is:). Valahogy nem izgatják magukat az itteniek parkolás terén. Első napokban számat tátottam, mik vannak. Aztán láttunk egyszer egy autószállítót, amint éppen elindul egy (nagy valószínűséggel) rossz helyen parkoló autóval. Kíváncsi vagyok mennyire állhatott rossz helyen, ha az alábbi képen látható parkírozás eltűrt kategória (mindenhol így állnak). Ezek a képek az utcámban illetve az egyetem mellett készültek. Nézzük is az elsőt. Ezen a Corsa ugyanúgy parkol, mint a többi, nem csak áll. Ugyanúgy, mint a második képen a sárga. Mindegy, hogy kereszteződés, mindegy, hogy zebra, jóóó az úgy:).

Aztán itt a gyöngyszem az egyetem mellől. Van ott ugyanis egy óvoda, a szülő meg csak beugrott a gyerekért, s megállt pár percre. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mellette állt egy autó, mely közben elment, szóval így még durvábban néz ki az egész, de úgy is elég laza volt, hogy csak úgy megállt a semmibe. 10-ből 10-es.

Ezzel szemben meg van ahol úgy parkolnak a kocsik, hogy (egyébként minden elismerésem az övéké) alig fér el a kis 28-as, vagy 12-es villamos, melyről majd lesz még külön szó. Otthon simán nem nagyon tudnak sokan beállni normálisan két kocsi közé hosszába az út szélére, itt meg olyan meredek utcákon állnak szép rendben, amin még gyalog is lefősz mire felérsz a végére.

Megérkeztünk egyben, rendben, bár nem ment azért minden ennyire simán. Sajnos időm az nagyon nincs, úgyhogy csak néhány szó arról, hogy mi volt a 3 napban, illetve mit fogok majd részletezni később, ha lesz időm. A sziget az nagyon szép, ahány oldala van, annyiféle táj jellemzi. Jártunk millió helyen abból fakadóan, hogy megkerültük az egészet. Első nap még fürödtünk és szikláról is ugráltunk, szaladgáltunk pólóban, napszemüvegben a tenger az óceán közelében, s voltunk nagyon hidegben 1 800 méternél is magasabban a felhők fölött. Láttunk sok furcsa dolgot, s beszédre bírtunk még egy papagájt is. Vezettünk nagyon sokat, borzalmas körülmények között, melyben előnyünkre volt az autó, de hátrányunkra a környék. Eszméletlen meredek és keskeny utcák vannak, s ha már én is kezdek félni, akkor az tényleg parás. Mindkét kocsi sérült... Igaz volt biztosításunk mindenre, észre se vették. Pedig majdnem teljesen újak voltak, de erről is majd a későbbiekben. 

Nem is kellett sokáig várni a harmadik részre, melynek oka az volt, hogy a következő egy-két hét bizonyosan meg fogja majd ihletni a srácokat a nagy utazgatásaink közepette, melyre utalnak is a videó zárószavai között. Ebből kifolyólag nem akartam, hogy kimaradjon egy rész is, had menjen minden a rendjén. Jöjjön tehát a Lisboa Blog III. (Special Edition). Ez most szerintem 12 karikás maximum.

Egyébként az első két személy az a szlovák pár akik velünk vannak most Madeirán.

Holnap reggel irány Madeira!! S ezzel indul is az utóbbi időben általam csak "turnénak" nevezett dolog. Végre lécelünk kicsit innen. Az előrejelzés alapján az idő is jónak ígérkezik, illetve a véghajrában sikerült letöltenem a telefonra egy navigációt, úgyhogy nem lehet gond. Na jó, a leszállással lehetnek még problémák:D. Múltkor a Madeirás bejegyzésben már hülyültem ezzel, aztán tegnap a hajvágás után mutattam Petinek a videókat, persze csak viccből, nem akartam én beparáztatni jobban, mert ugye Ő nem barátkozott még meg a repüléssel. 

Mutattam nekik válogatást a világ 10 "legveszélyesebb" reptereiről, amelyben a madeirai a 9. helyet kapta. Megjegyezném, hogy szerintem a régi mivolta miatt, amikor is még rövid volt, de most már cölöpökkel meghosszabbították, így bármilyen gép fogadására alkalmas. A videót azért megmutatom, lehet ámulkodni. Legkeményebb a gibraltári, ahol a leszállópálya közepén egy út van és gép érkezése vagy távozása esetén leállítják a forgalmat. Első helyre nálam viszont egyértelműen a St. Maarten kerülne, az tűnik a legkomolyabbnak (itt a 4.) aki azt hinné, hogy nem valós, járjon utána, van sok videó fent.

Az izgalmakat tovább fokozván megnéztünk még egy videót a 10 "legprofibb" leszállásról is. Legtöbbnél, mint látható ez az oldalazás a probléma, melyet a repülős berkekbe csak nyírószélnek nevezett jelenség okoz. Ez jellemző asszem pl. a hong kongira, meg sok másikra is, de szerencsére nem a madeiraira.

Most, hogy így megnéztük, mik történhetnek, készen állunk az indulásra:). A helyzet az, hogy nov. 23-ig csak szerdán és csütörtökön délutánig leszek itthon, gép nem lesz nálam, és internetközelben se hiszem, hogy leszek. Ez alatt a másfél nap alatt míg itthon leszek van itt egy csoportmunkás beadandóm, illetve otthonra egy, úgyhogy minden bizonnyal nem fogok unatkozni, de ha mégis lenne időm, akkor megírom mi újság Madeirán. Amennyiben ez nem így történne, az nem azt jelenti, hogy nem lesz bejegyzés. A blog időzítéses tulajdonságát kihasználva lesz több is. Ez azt jelenti, hogy már készen van több bejegyzés, amely az előre beállított időben aktiválódik. Hogy mikor, ezt nem mondom meg, de lesz, nem egy, nem kettő, s talán nem is három. Jó szórakozást, majd jelentkezem.

A Hajvágás 1.0 még Amerikában került megejtésre, de tudvalevő, hogy itt se maradhatunk ki belőle. Igazából a tegnapi nekem már a második volt, de most ejtek először szót róla. Egy kis idő után elkezdtem gondolkodni, hogy valami fodrászt kell itt keresni, aztán beszélgettünk a srácokkal. Mondták, hogy Alessandro, aki jön velünk Madridba és Marrakechbe, 25 euro-ért vágatta le a még enyémnél is egyszerűbb haját. Az a nem mindegy... Jó, megjegyezték, hogy nagyon érzékeny a hajára, úgyhogy nem ment akárhova, de amúgy is 10 euro-tól kezdődnek a hajvágások. Igazából nem is az a 10 euro, mert hát ez van, nincs mit tenni, de később mondták a srácok, hogy menjek fel hozzájuk, ők vettek nyírógépet. Néztem Peti haját, 0,3-as, azon nincs mit elrontani. Nézem Ádámét, az már bonyolultabb, és jó lett. Na akkor tegyünk egy próbát. egy kis sörrel mentem háztűznézőbe, aztán, igaz voltak meleg pillanatok, de mégis jó dolog sült ki a végén belőle, köszönet Petinek:).

Tegnap pedig jött Benedek is, hogy neki is rendbe legyen kapva kicsit a frizkó. A közepénél volt egy kis elbizonytalanodás, úgyhogy még youtube-on néztünk videót, hogy kell elől azt a frufrus részt jól levágni. A vége fele viszont Ő egy sajátos módját választotta a befejezésnek, mivel saját kezébe vette az irányítást, s úgy gondolta, van már annyira kicsi a haja, hogy ez nem tudja nagyon elrontani. Íme a bizonyíték.