Naná, hogy kimaradt a lényeg a furcsaságokból, de totál a lényeg. Sok az alábbiak közül természetes, tudja bárki, de más megélni, és más tudni a messzitávolból, hogy itt az adott dolgokat úgy mérik, ahogy.
Ha Jason azt akarja, hogy álljak hátrébb a kocsival, akkor nem azt mondja, hogy tolass vissza 3 métert, hanem azt, hogy 10 lábat. Nagyjából 1/3-os a váltás, nem nehéz megszokni. A távolság továbbá mérföldben méretik, s ez alapján a sebesség is mérföld/óra. Egy ideig próbáltam váltogatni, aztán rájöttem, semmi értelme km/h-ban, illetve kilométerben gondolkozni, mert csak a magam dolgát nehezíteném meg.
Ha űrmértékről van szó, akkor a gallon, és az uncia a menő. Tehát az autó fogyasztása gallon/mérföld lenne, de, hogy ne legyen ilyen egyszerű a dolog, itt úgy mérik a fogyasztást, hogy hány mérföldet megy a jármű egy gallon üzemanyaggal. Itt totál elveszti az európai ember a fonalat, szóval nincs is értelme számolgatni, nem éri meg. Egy képlet viszont nagyon egyszerű, s tanulságos is egyben. Mégpedig, hogy a gallon és a liter közötti váltás pont annyi, mint ahány dollárba kerül egy gallon benzin, vagyis a kettőt elosztva egymással, 1-et kapunk. Mit is jelent ez? Azt, hogy jelenlegi árfolyamon számolva, 190 HUF, azaz 1 dollár egy liter üzemanyag. Egy hónapja még inkább 180 HUF-nak felelt meg igazából, s ha nézzük az egy évvel ezelőtti árakat, akkor 140 HUF-os benzináruk volt, míg nekünk 300 közeli. Konklúzió: Konstans fele annyi a benzin ára itt, mint nálunk.
A legtöbb dologra rá van írva literben is, hogy mekkora az űrtartalma, de nem is lényeg, mert azzal nem kell dolgoznunk. Érdekesség: a nagyjából két decis műanyagpohár itt 7 unciás. Nagyjából = pont akkora ránézésre.
Amivel viszont már dolgoznunk kell, az a súly. Nem kg... Pound (font:)). Több, mint kétszeres az átváltási arány. Ezzel persze nem kell foglalkoznunk, mert a dobozokra az van írva, nem a kg, bár legtöbb helyen kg-al együtt szerepel. Szóval itt ha megkérdezzük a szakácsokat, hogy mennyi marha steak-et akar bepácolni másnapra, akkor pound-ban mondja meg, hogy mennyit vigyünk.
Ami a legviccesebb még számomra, az, hogy használják a tucatot a számolásra. Lehet, hogy nálunk is előfordul, de itt minden úgy van majdnem. Egy zsugor ásványvízben 24 darab van. A bagel-es dobozban, vagy a hamburgerzsömlés tálcán már 96, de a hot-dog kiflis tálcán már 120. 12 többszöröseivel operálnak. Ez azért jó, mert tornáztatja az agyat, ha valamiből pl. 450-et kérnek, és nem 50essével, 100assával van csomagolva, mint ahogy nekünk talán alapvető lenne, hanem 60-assával, 72-essével, vagy 96-ossával.
A hőmérséklet nem celsius-ban van, hanem fahrenheit-ben. Ezt nem fogom megtanulni, nem érdekel. Annyit tudok, hogy valahol 30 F°-nél van 0 C°, és nagyjából 80-85 F°-nél napsütéses, jó az idő:).
Azt hiszem, ezzel megvannak a dolgok, amik tegnap kimaradtak, de biztos eszembe jut még ez-az, és akkor frissítek.
Utolsó kommentek