Nem hazudok, ha azt mondom nem volt. Talán azért sem, mert csak olyan kevés ideig leszek otthon. Fura lesz. Ha lennék tovább, jobb lenne, na de nem kívánságműsor, ez most így lesz. Beszélgettünk egyszer kétszer a táborban pörköltről, húslevesről, meg egyéb otthoni ételekről, de ha nem hozzuk szóba, akkor nem is hiányzik. Így sem igazából, nekem inkább a baráti összejövetelek, amikor megcsináljuk azokat.
Furcsa volt egy nyarat távol tölteni Újvárostól, Pesttől, Magyarországtól, Európától. Furcsa, de páratlan. Rengeteg embert megismertem egy olyan ország kultúrája mellett, melyből sok minden ragadt is rám. Remélem nem sok hátrányos dolog, bár legtöbb felfogás kérdése:). Jártam sok szép helyen, hiába nem úgy alakult a vége, ahogy először leírtam. Szokták mondani, hogy "ember tervez, isten végez". Sajnos ez történt most is. Én terveztem elég sokat, és minden tökéletesen ment, de valaki nagyon nem akarta, hogy úgy is végződjön, ezzel nem lehetett mit tenni. Nézzük pozitívan viszont, mert elsülhetett volna ez rosszabbul is, ha a hurrikán még csak most jönne hétvégén, amikor megyek haza. Kimaradt emiatt New York, de több időt töltöttem itt Los Angeles-ben, s több időt voltam Pierre-ékkel is, miáltal a jövőben még esélyesebb, hogy találkozunk, mert vissza szeretnének jönni Magyarországra, hiányzik nekik Budapest:). Sokszor bánkódtam azon is, hogy a hazautam miért akkorra esik, amikorra. Idővel mindennek meglátjuk az okát, s így történt ez most is. Történetesen úgy zajlik, hogy nyár elején megadjuk a Campleaders-nek, hogy mikor szeretnénk haza utazni, ők pedig +/-3 napos intervallumban foglalnak jegyet. Nekem inkább a -1 nap lett volna jó, de +1 nap lett belőle. Ha 0 vagy -1 nap lett volna, akkor gyanús, hogy nagy sz*rban vagyok a hurrikán miatt.
Angoltudásom sokat javult a nyár alatt, de tanultam néhány szót lengyelül, oroszul, s még többet spanyolul, illetve hobbimmá vált a blogírás is. Ezzel együtt 72 bejegyzést írtam, de még jön egy mielőtt hazakerülnék. Rengeteg munkám volt ebben, s bele kellett adni apait anyait, hogy ne abba a hibába essek, mint egyesek a táborban, hogy minden nap leírták: felkeltünk, ettünk, gyerekek jöttek, ők is ettek, takarítottunk, aztán ebéd ugyanígy és vacsora... ez enyhén fogalmazva is unalmas. Egy idő után kialakult az a gondolkodás, hogyha történt valami valamelyik nap, akkor egyből a blog jutott eszembe, és úgy alakítottam a történetet. Félreértés ne essék, az alakítottam szót nem úgy értem, hogy bármi is kreált történet lenne, minden 100%-ig úgy volt, ahogy le van írva. Na jó, 99%-ig:D. Sok időmet elvette, de ennyi kellett talán, hogy kikapcsoljak, zenét hallgassak közben, és kicsit magamban legyek egy-két naponta. Jutott azért idő másra is, de szerintem ezt olvastátok közben.
Olyan dolgokat láttam, tapasztaltam, ami csak keveseknek adatik meg. Ez az ország hatalmas, tele érdekes dolgokkal, helyekkel. Ezeket felfedezni egy év alatt se lehetne, nem, hogy ez alatt a pár nap alatt, míg itt csavarogtunk. Ha nem sült volna el balul a vége, s nem marad ki egy-két dolog, akkor is azt mondom, ide vissza kell jönnöm, "itt még dolgom van". Nem, nincs kolbászból a kerítés, nem hullik a pénz az égből, de ha tesz az ember, akkor halad és van eredménye. Hiába jön ide valaki egy kéthetes körutazásra, vagy háromhetesre, úgysem fogja megtapasztalni azokat a dolgokat, amik a háttérben zajlanak ebben az országban, amiben én éltem két hónapig. Voltam igazi házibuliban a tábori utolsó előtti napon. Eljutottam odáig, hogy nem vesződök el ebben a nagy országban. Előzetes tájékozódás nélkül visszataláltam a los angeles-i reptérről a hostelba 2 ember megkérdezésével két busszal és 3 metróval, s megtanultam vezetni itt. Furán hangzik lehet, de fogadni mernék, sokan szívrohamot kapnának itt még az anyósülésen is. Néhány napig én is tátottam a számat sokszor. A budapesti közlekedés ehhez képest kismiska. Eleinte még azt mondtam volna, hogy inkább közlekedek Pesten gps nélkül ismeretlen környéken, mint itt azzal. Peti mondta szombaton azt hiszem, mikor Pierre-ékhez mentünk, hogy "egész belejöttél már" :D. Nem viccesek a 7 sávos autópályák a városban, meg azok a csomópontok, amiket nem tudtunk elképzelni, hogy hogy fértek be ide a város központjába, úgy ahogy a New York 42. utca metróállomásán is mi volt a föld alatt, ahol 7 metró keresztezte egymást, vagy legalább is megállója volt. Ehhez képest a mi 4es metrónk csak egy kávéskanállal ásogatott kis rókalyuk, és még azzal sem haladunk.
Hiába ez a sok szenvedés otthon, meg minden negatívum... Lehet, hogy otthon sok a panaszkodó ember, meg nem éppen jó az élet, de azért csak oda járunk haza és mostmár nekem is hiányzik, úgyhogy van már egy kis honvágy, várom, hogy kicsit otthon legyek, s csak annyit tudok mondani, hogy
Magyarország, én így szeretlek...
Utolsó kommentek