Gyerekek nélkül olyan más már minden. Csend van. Ahogy a gyerekek elmentek, az edzők is távoztak, és folyamatosan mindenki, a felügyelőikkel együtt. A churc-camp-esek sem annyian vannak, mint amennyire számítottam. 150-200 főt mondtam, de velük együtt se vagyunk 150-en már. Elveszünk ennyien ezen a nagy helyen. Üres a dohányzó, el lehet férni a netszobában is, és a konyhán is csak az unatkozó emberek álldogálása miatt nem lehet maximum férni.

Nem történik semmi. Tegnap majdnem 11-ig aludtam, azóta nem nagyon térek magamhoz, szokatlan. Furcsa, hogy szinte nincs mit csinálni. Ma Bandi szabadnapon volt, Maciej-el és még néhány emberrel, s Jason sincs már, mert az egyetemen beindult az élet, így jóformán magam voltam ma. Már csak egy oldalon folyik az etetés, a lányoknál. Tegnap este összeültünk vacsi után, megbeszéltük mi kelljen mára, hogy legyen. Ezt este, illetve délelőtt kivittem. Ezen felül egyszer keresett minket Jason, hogy nézzem meg a gyümölcs/zöldség helyzetet, hogy kell e rendelni, és nézzük át a szakácsokkal mi a szitu, péntekig kell-e még valami, aztán hívjam vissza. Ennyi történés volt egész nap. Ezen felül a székében ültem, ahogy ő szokott, még a dokkajtót se húztam el.

Még a gépet is bevittem, sorozatot néztem rajta, de csak miután a könyvolvasást már meguntam. Nem tudom, egynéhány ember hogy bírta így végig a nyarat, hogy nem nagyon csinált semmit, de nekem ez valahogy nem fekszik. Ezért délután elengedtem magam szünetre, és fontosabb dolgokat csináltam. Elkezdtem offline rögzíteni a fontosabb címeket (hotel, hostel, motel, meg mindent amit csak lehet), illetve tömegközlekedési eszközöket nézni útvonaltervezővel, ahova kell. Mikor ezekkel megvoltam, bementem az office-ba, hogy kinyomtassak minden voucher-t, e-mailt, s egyéb foglalásról kapott visszaigazolást. Hát.. nem tudom hány oldal lett, de kemény. Multicity repjegy, autóbérlés1, motel, hotel, autóbérlés2, hostel, hostel nekem, és Petinek külön mert nem egyszerre megyünk haza, én még maradok egy napot, fedezem hátulról, mint Torrente a hülyegyereket a filmben. Szóval lett egy jó adag papírom, ki is fogyasztottam egyszer a nyomtatóból:). Beszéltünk Petivel is, mert már ideje volt. Lefixáltuk a dolgokat, hogy ha már nem beszélnénk, akkor is tiszta legyen minden. Szombat délután 5:15 a Madison Square Garden-től 3 sarokra, a 7th Avenue és a 28th street sarkán. A poén: hajrá 21. század és a technika. Skype-on beszéltünk, aztán googlemaps végig, lementünk utcanézetbe, aztán a kereszteződést néztük egyszerre: figy, ott van az a zöldséges, kék tetővel, az jó lesz? ááá nem, szembe vele! ahol az a nő sétál kék szoknyában? jaja, na ott van a t-mobile üzlet, mellette meg a Starbucks.. jaja megvan, na akkor ott találkozzunk. oké;).

Úgy néz ki minden okés. Bár tegnap még nem volt az. Kiderült, hogy szombaton nem nagyon tudom elhagyni a tábort, mert akit megkérdeztem múlthéten, az valahogy nem azt mondta most. Nem én értettem félre, lényegtelen, a helyzet csupán annyi: pénteken mennek sokan, így szombaton már nem visznek el a városig a buszhoz, hacsak nem tudom megoldani magam. Na a probléma az, hogy megtudnám, de nem Equifunk kellős közepén reggel, mikor mindenki hajnalig iszik. Még így is meg tudtam volna, de végül jött A Megoldás. Moses és az uncsija valami ismerősüknél lesz, magyarul ingyen út (a tábor pénteken bevisz New York-ba) és ingyen szállás megoldva, ami jól jön így néhány nappal a történések előtt, amikor már aranyáron mérnek mindent.

Holnap nekem van szabadnapom, Scranton-ba visznek, még egy utolsó vásárlásra, mászkálásra, vagy mozira, ki mit akar, azt csinál. Először nem volt kedvem menni, aztán csak rávettek néhányan. Már csak két nap... Szerda, ami nekem még holnap, illetve csütörtök. El se hiszem. Jó lenne még maradni. Én jól éreztem itt magam, s a helyzet az, hogy aki két hónapig, 95%-ban egy helyen van, és jól érzi magát, akkor annak nem egyszerű úgy elhagyni azt a helyet, hogy tudja, nem biztos, hogy vissza fog még valaha jönni. Tegnap Ákos mondta, hogy olvasta index-en, most a legnagyobb az elégedetlensége a magyaroknak valamilyen mutató szerint. Összenéztünk jó páran lehangolva: én nem akarok hazamenni ****meg... Én se. Én se. Én se. Egy hónap után megkérdezték, hogy visszajönnék-e? Akkor azt mondtam, hogy ha nem gondolkoznék, akkor azt mondanám, hogy persze, hogyne, de ez nem ilyen egyszerű. Most már változtak a dolgok, és könnyebben azt mondanám, sőt mondanám is, de még mindig nem olyan egyszerű, hogy bármit is lehessen kijelenteni. Ezért is pakolok két helyre, ahogy említettem az előző bejegyzésben. Egy doboz ami leragasztva, felcímkézve marad, illetve a bőrönd ami velem jön. Aztán, hogy a dobozt én fogom-e kinyitni jövőre, vagy valamelyik magyar/lengyel/stb. koma örökli meg, azt nem tudni. Ma elkezdtem rendesen pakolni. Lényegében megvagyok úgy, hogy 15 perc alatt bármikor el tudok indulni erről a helyről, mely oly emlékezetes lesz majd. Sokan azzá tették.

"Köszönöm" Ever-nek, hogy megmutatta, valaki 60-hoz közel is lehet egy tinédzser bőrbe bújt csínytevő; Jeff-nek és Kyle-nak, hogy minden alkalommal a középső ujjukat mutatták a golfkocsiról ha szembe mentünk velük, és mindig szívattak minket, illetve mi is őket, ha tudtuk; Maciej-nek hogy megismertem általa egy olyan embert, akiről az utcán azt mondanám, hogy nem normális, pedig elég sok mindent letett már az asztalra; Jason-nek, hogy dolgozhattam mellette, s betekintést nyerhettem az élelmiszerellátás rejtelmeibe, mert volt aztán szervezkedés rendesen; Clif-nek, hogy annyit lóghattunk együtt, s így többször volt alkalmunk elhagyni a tábort; Mózesnek, hogy ha elrontottam/leejtettem valamit, akkor azt mondta, hogy badzmeg:D:D, s mindig hülyült, ő is ha tudott; Javiernek, Mózesnek és Ever-nek, hogy még akkor is ehettünk valamiből, ha az meg volt számlálva és a személyzet nem kapott; a lengyel szobatársaknak, hogy nem okoztak kellemetlen pillanatokat a bunk-ban tartózkodáskor a nyár alatt; a kamuszlovák lányainknak, akik néha elég furán tolták a magyartot, így nekünk is fejleszteni kellett kicsit a tudásunkat tájszólásból (remélem olvassátok majd:)); Stan-nek, hogy szimplán csak hülye volt végig; a szomszéd szobának, hogy atttyyaaaúristen... ez már korhatáros.., hogy nagyon hülyék voltak, főleg így együtt.. (csak magyarok); Nissim-nek, hogy tőle is megtanultam ezt azt, amivel több lettem; a pick-up-nak, hogy kibírta végig a nyarat, s nem kellett golfkocsival szívnunk; a medvéknek, hogy láthattuk őket oly sokszor; Toby-nak, hogy munka után többször segített nekünk, illetve sok más egyéb dolog miatt is; Anetának, Martanak, Timinek, Dávidnak és Bálintnak, (na meg az autókölcsönzőnek), hogy a Niagarás utunkat felejthetetlenné tették; Mariusz-nak, hogy velem mindig jó fej volt; Dennis-nek, az igazi redneck arcnak, hogy ilyen embert is láttam; Dick-nek, a zöldséges sofőrnek, hogy megismertem; Bence anyukájának, hogy Ő is olvassa a blogot; Ákosnak, a lazaságát:); Cindy-nek az elit mosást:), s végül, de nem utolsó sorban Bandinak, hogy jó munkatárs volt, aki könnyítette a munkát ahelyett, hogy nehezítette volna; illetve azoknak, akiket valami miatt kihagytam...

VÉGE

Na jó, nem, mert még csak most kezdődik....