Na jó, ez talán nem annyira bullshit, mármint sem a gyerek, sem pedig a szám, mint Fluor, meg a Mizu. Azon túl, hogy megmutassam az itteni slágert, a bejegyzéssel nem az a célom, hogy a számot, vagy annak előadóját ajnározzam, csak feltűnt a klip-ben valami.
Mióta itt vagyok, többen érdeklődtek az itteni lányok iránt, hogy milyenek. A helyzet az, hogy nem miattuk jöttem ide, s ha majd megyek haza azt fogom mondani, hogy nem is miattuk voltam itt:). Hááát, nekem nem tetszenek... Teljesen másak, mint a mieink. Nem azt mondom, hogy nincs egy-kettő aki jól néz ki, de ebben az esetben meg szarul öltözik. Na de ezt úgy értem, hogy tényleg szarul. Vannak meredek dolgok, de lehet, hogy csak nekünk, mert más nép, más szokások, más ízlés. Nagyjából egyetértünk a magyar kollégákkal, még ha talán én jobban nyomatékosítom is a véleményem.
De miért öltöznek rosszul? Van például, az általunk, magyarok által csak túracipősödésnek nevezett jelenség, mellyel nem csak mi, de még az amerikai lakótársam sem tud napirendre térni, pedig ő itt van már egy kicsit több ideje. Nem tudni miért, de ezek itt élnek halnak a túracipőkért, amik valahogy így néznek ki.
Legyen az alacsony, vagy magas szárú, szürke vagy barna, tökmindegy, szinte már presztízskérdés, hogy van-e valakinek, vagy sem. Azt mondom, hogy ennek okát nem értjük, nincs is vele baj. De, mikor már imádatuk odáig fajul, hogy meglátsz egy lányt, derékig megnézed, csinosan, jól fel van öltözve, látszik, hogy ad magára, aztán meg lenézel, és egy ilyen cipő van rajta, ami totál nem illik a képbe, az már gáz.
Vissza a videoklipre, hogy mi szúrt szemet. Gondolom nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy a klipben szereplő közönség. Azok a lányok tuti importáltak vagy ha itt élnek, elég jól elrejtették őket, mert én még nagyon kevés ilyet láttam. Meg, ha már itt tartunk, az énekes is annyira néz ki portugálnak, mint én:). Mert ugye a szőke portugál olyan, mint a száguldó Trabant, inkonzisztens.
Utolsó kommentek