Tudom, lezártam a Amerikás részt, de láttam a minap egy videót, amin nagyokat nevettem, igaz közben fogtam is a fejem, hogy mennyire nem tudnak vezetni egyesek. Ez a videó igencsak jól bemutatja, hogy relatíve mennyire gyors és instabil járművek ezek. Ugyanakkor viszont igaz rájuk, hogy elég strapabírók. Mivel én borzalmasan sokat vezettem ezeket (meg amúgy sem tartom magam rossz sofőrnek) elég jól kiismertem őket, s volt, hogy eléggé rongyoltunk velük lefele a bőven sok%-os lejtőkön, de azzal amelyik meg volt piszkálva, még felfele is. Ugyanakkor, a nagy számok törvénye alapján következik ebből az is, hogy mindenkit utolér a baj, vagy ami megtörténhet, az meg is történik. Az instabilitását bizonyítva, volt egy olyan mikor nagyjából 200kg-nyi fémdobozos üdítővel a megszokott módon akartam lemenni a lejtőn. A közepénél elkezdett szlalomozni magától a szerkezet, és éreztem, hogy itt nincs befolyásom, ezért ha akkor nem fékezek vissza óvatosan, akkor a nem kis értékű rakománynak annyi, mi meg valahol a fák között kötünk ki. Lefőttünk. Az instabilitása, valamint, hogy a vezetését meg kell szokni abból adódik egyébként, hogy farnehéz, mivel a motorja hátul van (főleg, ha még pakolunk is rá), illetve csak a hátsó kerék fékezhető. Ez mind látható is a videón. Bandinak is volt valami, de nem ugrik be, hogy mi. Nekem az, hogy métereket két keréken megyünk, mert felemelkedett az egyik oldal, már megszokott volt. Ez már szinte a rendeltetésszerű használat része volt. Mózessel viszont, mikor felborultunk (valójában eldőlésről beszélhetünk), egy balul sikerült manőver okozta a rosszul elsült tolatást, mely a videóban is megtalálható 0:45-nél, igaz a mi esetünkhöz képest lassított felvételnek tűnik.
Utolsó kommentek