Érdekesen megy itt az is:). Valahogy nem izgatják magukat az itteniek parkolás terén. Első napokban számat tátottam, mik vannak. Aztán láttunk egyszer egy autószállítót, amint éppen elindul egy (nagy valószínűséggel) rossz helyen parkoló autóval. Kíváncsi vagyok mennyire állhatott rossz helyen, ha az alábbi képen látható parkírozás eltűrt kategória (mindenhol így állnak). Ezek a képek az utcámban illetve az egyetem mellett készültek. Nézzük is az elsőt. Ezen a Corsa ugyanúgy parkol, mint a többi, nem csak áll. Ugyanúgy, mint a második képen a sárga. Mindegy, hogy kereszteződés, mindegy, hogy zebra, jóóó az úgy:).
Aztán itt a gyöngyszem az egyetem mellől. Van ott ugyanis egy óvoda, a szülő meg csak beugrott a gyerekért, s megállt pár percre. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mellette állt egy autó, mely közben elment, szóval így még durvábban néz ki az egész, de úgy is elég laza volt, hogy csak úgy megállt a semmibe. 10-ből 10-es.
Ezzel szemben meg van ahol úgy parkolnak a kocsik, hogy (egyébként minden elismerésem az övéké) alig fér el a kis 28-as, vagy 12-es villamos, melyről majd lesz még külön szó. Otthon simán nem nagyon tudnak sokan beállni normálisan két kocsi közé hosszába az út szélére, itt meg olyan meredek utcákon állnak szép rendben, amin még gyalog is lefősz mire felérsz a végére.
Utolsó kommentek