Akkor jöjjön, aminek jönnie kell. Mindenek előtt leszögezném, hogy ez a bejegyzés az én, valamint más magyar, továbbá kanadai, amerikai, s ki tudja még milyen nemzetiségű egyének véleményét tükrözi. Vélemény, mely egyöntetű, legalább is a magyarokat tekintve biztosan. A mindennapi életet írom itt le, a helyiekkel való interakció oldaláról. Avagy, milyenek is lennének a portugál emberek.
A helyzet az, hogy nem egy nációval találkoztam és éltem együtt - ha csak ezt a fél évet nézzük - az utóbbi időben. Találkoztam ezzel-azzal, jóban lettem sok mindenkivel. Ha viszont megkérdezi valaki tőlem néhány hónap múlva, mikor otthon leszek, hogy van olyan portugál csoporttárs, vagy bárki is, akire írnék egy e-mailt, hogy mi újság, akkor azt mondanám, hogy nem. Sőt, erre a magyaroknak egyöntetűen ez a válasza. Tovább megyek, nem velünk van a gond, más is így vélekedik. Miből fakad ez? Természetesen ez alatt a közel 5 hónap alatt volt idő gondolkozni és informálódni. Beszéltem sok mindenkivel. Kívülállókkal, akik valamelyest azért kötődnek ide, valamint olyan újoncokkal, mint amilyen én is vagyok. Az elmélet pedig előállt, s a következőképpen hangzik.
A portugálok különös egy jellemmel rendelkeznek. Leginkább a büszke szó lenne igaz rájuk, ebben értettünk egyet. Soha nem sértenek meg senkit, soha nem mondanak rosszat senkire, nem ítélik el az embert azért mert bármilyen más nemzetiséggel rendelkezik, csupán érződik valami a levegőben, amit ha itt tartózkodik az ember megérti, mi is pontosan. Leginkább az egyetemen tapasztaltuk ezt, mert ott voltunk a legtöbbet velük. Ott rátett erre a büszkeségre egy lapáttal az is, hogy az ország legjobb, nemzetközi színvonalon is jeleskedő elit egyetemén vagyunk és a diákok ezt egy percre sem felejtik el. Az elmélet tehát az, hogy Portugália egy gyarmatosító nagyhatalom volt. Nem véletlen vastag a volt szó. Ugyanis ezt mindenki tudja, hogy volt, kivéve ők nem. Ez él bennük, hogy ők a legjobbak, ők tudnak mindent a legjobban, hátradőlnek és nem vesznek tudomást sem a problémákról. Az amerikai lakótársam John szerint ez lesz a vesztük. Ezért tartanak ott ahol, ami a válságot illeti, és ezért van ott a levegőben valami, amit mi is érzékelünk. Furcsa dolog ez mindenesetre, de az elmélet eddig megállta a helyét.
Néhány történet a mindennapokból. Az, hogy az utcán sétálok, jön szemben három helyi egymás mellett, képes félreállás helyett nekem jönni, nem meglepő. Ilyenkor én azt szoktam csinálni, hogy megállok, aztán jöjjenek ők nekem. Ezt a srácok is mondták, sorozatos esetek történtek, nem légből kapott. Ezzel egyenértékű a metróra felszállás. Mivel a buszra első ajtón van a fel-, hátsón a leszállás, ott nem fordul elő, de metrón egyből startolnak ahogy kinyílt az ajtó. Nem várnak, hogy leszálljon aki le akar, csak mennek. Azért otthon is van egy-két beszari, aki fél, nehogy elmenjen nélküle a busz, vagy a metró. Itt volt olyan, hogy az ajtóban álltam többed magammal és mikor megállt a metró, az ajtónyitás után egyből felszállt egy srác. Mindezt úgy, hogy én még le se léptem, de ő már fent volt, ráadásul félig elállva előttem az utat. Ilyenkor (erőviszonyok felmérése után) vállal szoktam igazítani egyet az illetőn, ami megtörtént jelen esetben is, úgyhogy visszakerült a peronra a srác. Valahogy nem reklamált a történtek miatt...
A másik, mikor egész nap suliban voltam és este álltam a megállóban. Laptoptáska volt a vállamon, mely hátam mögé kilóg valamelyest. A peronon előttem és mögöttem minimum 1,5-1,5 méter üres hely volt, ennek ellenére egy boldog pár egymást átkarolva úgy ment el mögöttem, hogy éppen nem verte le a vállamról a táskát. Ezek után rájuk néztem és azt láttam, hogy továbbmentek. Pedig ez az a kategória volt már, ahol a bocsánatkérés is kevés. Otthon ha véletlen nekem jön valaki, egyből bocsánatot kér (legtöbb esetben... de itt ez az általános!). Ezek után már gondolom nem is meglepő, ha a boltnál sorban álláskor a mögöttem levő mami ledobja a kosarát a földre, de úgy, hogy félig a lábamon landol. Ez természetes. Folytassam még? :) Hosszú a sor, de nem hiszem, hogy van értelme. Olyanok kicsit, mint a neveletlen gyerek. Neveletlenek, mert zsebkendőt is keveset használnak. Inkább szipognak naphosszat, vagy... Múltkor beültem vizsgára. 3 órás vizsga. Elkezdődik, aztán a mellettem levő elkezd szipogni, de úgy durván. Na mondom.. ezt jó lesz végig hallgatni. Nem túlzok, 10-20 mp-enként szipogott.
Ilyenek lennének ők. Kivételek persze vannak. Sajnos nekem csak három adatott meg. Egyik a lakás tulaja, ahol bérlem a szobát, a másik a nyelvtanárom a harmadik meg talán még az eleinte itt lakó madeirai srác. Ők kedvesek, figyelmesek és érdeklődőek. Ellenben a többi vagy nagyon semleges, vagy negatív. De a fenébe is. Megszoktuk. Simul az ember, ennyi idő alatt meg főleg. Fura is abban a tudatban lenni, hogy már csak 2,5 nap és otthon leszek "végleg". Már múlt héten azt beszéltük Benedekkel, meg a többiekkel, hogy mikor jövünk vissza... :D Nem hiszem, hogy a közeljövőben. Ami engem illet, ha megyek is valahova, az egy ideig nem Lisszabon lesz, mivel más terveim vannak. Az viszont bizonyos, hogy vissza fogunk még jönni, mert akárhogy is nézzük, ez lett a második otthonunk.
Az elején említettem ugye, hogy sok nációval volt dolgom mostanában. Gondolkoztam azon is, hogy velünk lenne a baj(?), amikor rá kellett jönnöm, hogy nem lesz olyan portugál, akivel tartanám a kapcsolatot. Aztán a sors pikantériája, hogy pont most, mikor elkezdtem írni a bejegyzést, akkor kezdtünk el beszélgetni Mózessel, tudjátok a "kis" mexikói szakács a táborból:). Kesereg, hogy nélkülem nem lesz olyan ez a nyár a táborban, mint a tavalyi. Én meg csak biztatom, hogy ne parázzon, majd alakul az valahogy. Aztán meg olyanokról beszéltünk, ami máskor is volt már téma, hogy majd eljön valamikor Magyarországra, én meg Mexikóba hozzá. Ha ez teljesen véletlenül akkor is feljön, mikor egy ilyen bejegyzést írok, akkor úgy gondolom, hogy nem velünk van a baj, határozottan nem...
Hogy véletlen se legyen lehangoló, vagy negatív a bejegyzés, van egy ajándék bejegyzésem, mely csak itt érhető el.
Utolsó kommentek