Ennek oka többnyire, hogy időm nagy részét az irodában töltöm. Részben mert még betanulok, ami valószínű, hogy eltart egy darabig, mivel egy éves folyamat koordinálásán dolgozok. Ha havi zárásban vennék részt, akkor már legalább kettőn túl is lennék, de ez nem így van, csak, hogy ne legyen mindig minden olyan egyszerű. Másrészről pedig mert van dolog. Múltkor a főbérlővel beszéltünk meg egy találkozót, azt mondja, találkozzunk munka után 5-kor. Gondoltam magamban, ha orosz idő (+3 óra) szerint gondoltad, akkor tökéletes. Igazából nem panaszkodom, mert inkább csinálok 10+ óráig olyat ami tetszik és ott ahol jó érzem magam, mint fele ennyit ellentétes körülmények között.
Tekintve, hogy a projekt amin dolgozunk, a következő országokban lévő városokkal kooperál: USA, Mexico, Brazília, Lengyelország, Németország, Oroszország, India, Kína, Malaysia, elég színes egyveleget alkot a társaság. Na meg a cég úgy ahogy van. Múltkor pl. szükségmegoldásként és jófejségből azon dolgoztunk, hogy az árazó csapatunk egy teljesen más európai gyárnak a termékét árazni tudja, hogy azok szállíthassanak Kazahsztánba. Mindezek sok kommunikációt igényelnek, de azt is megannyi nemzet szülötteivel. Egy idő után már megvan, hogy ki milyen akcentussal beszéli a nyelvet, ha nem tudnám ki beszél, akkor is meg tudom mondani az esetek nagy részében, hogy mi az anyanyelve. Volt azonban valaki, aki túltesz mindenen. Személy szerint én ilyent még nem hallottam. Első hívásom mikor volt vele (szerencsére többen voltunk), 5 perc kellett, mire ráálltam a beszédjére és kezdtem érteni. Francia. Ha valaki ismeri az angol és a francia nyelv hangzását, de nem ismer egy szót sem a két nyelvből, az azt mondaná, hogy franciául beszél a fazon... Nagyon jó... Fellépésekre lehetne hordani. Ilyet keresve is nehéz találni. Ráadásul, ezt még tetézte az, hogy ugyanúgy beszél, mint a Kincs ami nincs című filmben Anulu (természetesen a magyar szinkronban), úgyhogy csak tovább nehezítette a helyzetemet, hogy folyamatosan őt láttam magam előtt:). Itt egy kis emlékeztető.
Kicsit a Március 15-ről. Csütörtökön napközben mondtam a munkatársaknak, hogy otthon ma már vége a hétnek, holnap ünnep van, munkaszüneti nappal. Nagyon nem bántam, de fura azért azzal a tudattal itt lenni, hogy otthon pihengél mindenki, én meg dolgozunk. Lesz ez ám fordítva is :).
Aztán eljött a csütörtök délután és este. Akkor már elkezdett esni a hó, meg volt az a nagy baleset is. Ekkor már zordult az idő. Pénteken reggel bekapcsoltam a gépet, megnéztem mi a helyzet, s akkor már annyira sem bántam, hogy itt vagyok. Két okból. Egyik, hogy inkább dolgozok, minthogy ilyen időben otthon legyek "szabadnapozni". Itt legalább jó időben lesznek majd munkaszüneti napok :).Másik pedig, hogy megint mi van már? Ki a hibás, ki mit nem csinált, hogy meg miért kellett volna másképpen (ráadásul még igaz is). Többnyire követem a híreket és híradót is nézek. Folyamatosan ez van, mindig ezekkel van tele a hírek. Valahogy most ezt viszont jobban észreveszem, mert nem vagyok otthon, nem látom, s főként, mert egy olyan közegben vagyok (P&G) mely nagyon nagy százalékban cél- és eredmény-orientált, pozitív, cselekvő és tenni akaró egyének tömörülése. Így bő két hónap után visszanézni a saját levében fővő Magyarországra, kicsit másabb.
Személyes vélemény: Igen, én is megkaptam Pintér sms-ét (lásd alább). Ami nekem az eset folytán a hírek aktív követéséből lejött, az az, hogy mindenki tette a dolgát, kivéve az, akinek ez a hivatása lett volna (tisztelet a kivételnek). Ez az sms meg, mint halottnak a csók, mivel az elküldés pillanatában - ahogy a képen is látható - annak akinek szüksége lett volna a biztatásra, már nagy eséllyel lemerült a telefonja, de aki megkapta, az is hiába, mert nem jött a segítség. Amit én gondolok, az az, hogy 50 méterenként szalagkorlátot kellett volna vágni, mert azzal egyetértek, hogy sok-sok km-es sort ilyen hóból kiszabadítani lehetetlen néhány óra alatt. Ha a végét kezdik, az eleje szív és fordítva, ezért kellett volna 100 helyen korlátot felvágni és mindenhol csak 100 métert kiszabadítani. (Talán könnyű innen okosnak lenni)
Egy kis nyelvlecke. Lehet vannak, akik tudták, de annak akik nem, elárulom, hogy úgy, ahogy mi sem Polska-nak hívjuk Lengyelországot, úgy ők sem Magyarországnak és magyarnak minket. Történetesen Magyarország = Węgry, magyar = węgierski. Sose hallottam ezelőtt. Következésképpen itt van hát egy magyaros öntet a boltból.
Néhány napja hivatalossá vált az itt tartózkodásom és kaptam egy dombornyomott kemény papírt az útlevelembe, melynek borítója a lengyel útlevél mása, a belseje meg tanúsítja, hogy tisztes európai uniós állampolgárként bejegyezve élek itt. Igen, EU van meg minden, de "hosszú" távon így hivatalos, főleg, hogy nem schwarz-ba dolgozok itt.
Utolsó kommentek