Ennyi volt belőle egyenlőre. Igaz még visszatérünk, mert innen repülünk haza, de aki hű követő, az tudja, hogy az utolsó 4 napot még New York-ban töltjük.
A délelőttöt végül lazsáltuk Mózesékkel, úgyhogy csak a Peti buszérkezéséhez igyekeztem délután. Kicsit lazára vettem a figurát, úgyhogy késtem, mert a vonat nem ment olyan sűrűn New Jersey-ből. De mikor megérkezett, kárpótolt a késésért. Emeletes vonat. Fel is tűnt, hogy miért olyan magas a peron. Amikor megjött a vonat, volt benne felfele és lefele lépcső, nagyon komoly. Aztán vagy 20-25 perc alatt behozott a New York Penn. Station-re. Ez a Madison Square Garden mögött van, 3 sarokra a találkozási pontunktól. A pályaudvar egy igazi labirintus volt, úgyhogy céltalanul nem is jut sokra az ember. Nem tudtam, hogy pontosan hova érkezek, csak úgy nagyjából, illetve, hogy a 7th avenue és a 28 street sarkán találkozunk, ezért örömmel pillantottam meg a következő feliratot.
A 7th Avenue megvan. Kijöttem, mosoly az arcon, láttam, hogy nem nehéz ez, itt vagyok a 31. utcánál. Könnyű a tájékozódás, mert számozva vannak az utcák és a sugárutak. Sokkal egyszerűbb, mintha neve lenne mindnek. 5 perc nem telt el, már a megbeszélt helyen voltam, igaz kis késéssel, 5 előtt. Minden úgy volt, ahogy interneten néztük, a kék tetős zöldséges, a T-mobile, a Starbucks. Na de Peti még nem, úgyhogy vártam. Legkésőbb az 5össel jön, úgy volt. Unatkoztam, csináltam videót is, meg fényképeket.
Fél hatkor viszont meguntam már minden, így eldöntöttem, írok neki sms-t, hogy ha rendben van akkor csörgessen meg, ha nem akkor szóljon, mert ha gáz van akkor még időben lehessen intézkedni. Megcsörgetett, így megnyugodtam. Nagyjából 15 perccel később begurult a sokadik busz a megállóba. Pár perc után megláttam a túloldalról, ott sétál basszus:). Igaz beszéltünk egyszer-kétszer nyáron, és volt pár e-mail, de emlékszem mikor otthon voltunk, és az indulása előtti délutánon beszéltünk, ezek voltak az utolsó szavak: "Vigyázz magadra, augusztus 20, New York;)". Akkor még terhesek voltak ezek a szavak, hiába mosolyogtunk, mert tudtuk, hosszú nyár van még előttünk. De most itt vagyunk, és a világ másik oldalán ebben a nagy városban csak egy 40 perces késéssel tudtunk találkozni. Megvolt a nagy vigyor, egy pacsizás. Aztán kérdeztem, hogy na, megbántad? És csak vigyorgott tovább, még jobban. Nem is vártam választ. A kérdés azért fontos, mert lassan egy éve én vetettem fel neki az ötletet, és álmodtam meg ezt nagyjából így. Ő meg mondta, hogy miért ne, egyszer élünk. És itt vagyunk.
Ezután elindultunk a sugárúton. Beszéltünk végig, volt miről. 7-re még volt egy találkánk Mózessel a Time Square-en. Odasétáltunk, de baromi nagy tömeg volt. Ez most nálam azt jelenti, hogy lépni alig lehetett, mi meg bőröndöt húztunk. Találkoztunk Mózessel és az uncsijával. Csináltunk pár közös képet.
Ezután beültünk egy Mekibe internet és élelem gyanánt. Dumálgattunk kicsit, aztán elkísértek a 42. utcához a metró lejáróba, majd hosszú sóhajos búcsút vettünk. Remélem találkozunk még. Amilyen nagy Mózes, akkora a szíve is. Toby-val a chef-el laktak együtt, akiről már írtam amúgy. Tőle egy hatalmas angol zászlót kapott a következő felirattal (eredetiben jobb):
"Mózes, bár Te vagy a világ leghangosabban horkoló embere, egyben a legjobb lakótársa is. Egy igazi király (ez már spanyolul). Hiányozni fogsz Nagy Ember! A Te brit barátod örökké Toby..."
Lementünk a metróhoz. Na ez egy olyan állomás volt, ami egy lényeges csomópont, mint a Deák, csak nem három vonal fut össze, hanem volt vagy 7 (azaz hét). Felszálltunk a megfelelőre, aztán 16 megálló után leszálltunk, majd átszálltunk egy buszra, és már a reptéren is voltunk. Na jó, az és már éppen másfél órát jelentett a várakozásokkal, de nem tűnt soknak most, végig beszélgettünk. A buszon ráadásul swartz-ba utaztunk, mert fizetni akartam a sofőrnek, az meg mondta, hogy nem, ide kártya kell. Én meg gondoltam, van éppen egy mini francia kártyám, de azzal max pókerben nyerhetem el a jegyárat. Mondtam, hogy sietünk a reptérre, úgyhogy gyorsan reagált azzal, hogy menjünk hátra, legközelebb legyen. A végén már csak mi voltunk a buszon, aztán megkérdezte melyik társasággal megyünk, mert akkor ahhoz a terminálhoz visz. Jó fej volt.
Most éppen itt vagyunk, a New York La Guardia reptéren. Három van, a JFK (Kennedy), az EWR (Newark) és ez, az LGA. Így sorba csökken a méretük és a jelentőségük. Igazából még ez is olyan, hogy a Ferihegyünk Liszt Ferenc repterünk elférne itt terepasztalnak, de ez már mellékes. Éppen itt ülünk, és várjuk a reggelt, vagyis a hajnalt. Jelenleg hajnali fél három, Ti meg már keltek, vagy az aranylelős fajtája már rég tesz-vesz. Többen alszanak itt-ott körülöttünk, mi még elvagyunk, így, hogy találtunk netet. Írom ezt a vackot, mert unatkozok, nektek meg legyen már mit olvasnotok:).
Elkezdtünk mindketten Sky-pe-olni. Én már a Walmart-ot nézem Santa Fe-ben, mert dél körül már ott leszünk (otthon este 8!). Santa Fe egyébként az Egyesült Államok legmagasabban fekvő fővárosa (Új-Mexikó állam központja) valami 2000+ méterrel. Itt még normális 26-27 fokos idő lesz, viszont Vegas-ra már a 41-44 fokos előrejelzést láttam a hétre. Majd meglátjuk.
Most meg még kitaláltuk, hogy felhívjuk valamelyik otthoni cimborát együtt, csak mert miért ne:D. Van telefonkártyám, amivel hihetetlenül olcsón tudok telefonálni. Az otthoni percdíjaimnál olcsóbban. Mátéra esett a választás, de rájöttünk, vasárnap van, úgyhogy necces a szombati buli utáni aranylelése, ezért majd Albequerque-ben próbáljuk, ha még nem vesztünk a vicces kedvünkből, bár ha nagyon túlkapta még várnunk kell Santa Fe-ig:).
Utolsó kommentek