…címmel is indulhatna a történet, mivel idén eddig rám kifejezetten nem jellemző fordulatot vesz az életem. Nagyjából két éve kezdtem azon elmélkedni, hogy kezdeni kellene magammal valamit, kicsiny országunktól távol a nagyvilágban. A tavalyi nyarat elszalasztottam, s utána gőzerővel rajta voltam a projekten. Amerikai nyári munka és Erasmus pályázás volt napirenden. Biztosra akartam menni. Bejött (Kinek örömére, kinek bánatára). A nyarat Amerikában töltöm, az őszi félévre pedig helyet kaptam az egyik xxxxx-i egyetemre. Erről viszont majd később J.
Utazás, távolság, kalandok, idegen környezet, új barátok és még sorolhatnám. Ebben a mondatban benne van a két ok, ami miatt a blog írása mellett döntöttem. Elsősorban Veletek szeretném megosztani, hogy mi van velem, mit csinálok, s legfőképpen hol:). Ezen túl pedig egy csatornát akarok létrehozni, ahol el tudtok érni, s kommentelni tudjátok a velem történteket, melyre buzdítalak is Titeket, s tartsatok velem ez idő alatt. Már csak néhány nap...
Utolsó kommentek