Hihetetlen, de már egy hónapja itt vagyok. Elrepült hamar az egész, bár az eleje döcögősen indult. Döcögősen, mert kissé felfoghatatlan dolgot vittem véghez azzal, hogy hazaérkeztem (nem is akárhogy), aztán angolosan távoztam is hamar. Sokak ha belegondoltak, vagy hülyének néztek, de nem nagyon tudták elképzelni, hogy ez így működhetne-e az Ő esetükben. Nem tudom, mikor nekivágtam, úgy voltam vele, hogy itt a lehetőség, most lehet még kihasználni, aztán meg mikor a körülmények így alakultak, nem volt igazából más választás, mint hogy alkalmazkodjak hozzájuk.
Sikerült nagy mértékben, de azért a kiérkezés után volt egy holtpont. Rohanás rohanás hátán. Nem volt egy percem sem gondolkodni egész nyáron, de legfőképpen mikor utaztunk, s végképp nem mikor hazaértem. Aztán mikor kijöttem, már délután órára mentem, és másnaptól suli. Az első egy hétben azt hiszem kétszer aludtam el ruhástól úgy, hogy nem akartam én még lefeküdni sem. Két napig eléggé ki voltam merülve. Aztán meg minden leállt (a tanulást kivéve), és unalmas volt minden. Ez volt az, ami nagyon nem tetszett, s nagyon sokat tenni sem tudtam ellene. Aztán idővel változott minden, beindult az élet. De ezt a változást nehezítették bizonyos körülmények.
Erről ugye már írtam, hogy minden új volt, és más, merőben más, mint ami nekem való. Jó ország ez a Portugália, szép város Lisszabon, nem is kifejezetten nagy, a közbiztonságra nem lehet panasz, az emberek szimpatikusak, de a mentalitás ami már hozzájuk tartozik, valahogy nem nekem van kitalálva. Ez az a mentalitás, ami tovagyűrűzik mindenhol. A metróra várásnál, a maratoni buszra várásnál, a buszmegállóban kiírt menetrendek egy hónap alatt sikertelen megértésénél (senki nem tudja megfejteni), a boltban, jegypénztárban történő sorban állásnál, a metrók fordított működésénél (erről lesz még szó), a bankkártya rengeteg helyen el nem fogadásánál (McDonalds-ban se, csak a helyi kártyákat!), meg úgy mindennek a működésénél, amik apró dolgok, de mikor minden nap ebben élsz felértékelődnek. Szép ország, de más itt élni, és más egy hetet turistáskodni.
Az, hogy nem lehet enni egy jót, az már csak egy másik szívfájdalmam, mert itt vagy étterem van, vagy Pastelária. Se kenyérbolt, se gyorskajálda. A Pastelaria a kenyérbolt és a gyorskajálda közötti átmenet itt, a Gyorskajálda a kis szolid étterem (szolid, értsd 10 euro-ért eszel valamit, csinos kis asztalkák, visszafogott, kulturált környezet), míg a mi otthoni éttermeinknek az itteni, hogy is mondjam, elitebb, nagyobb éttermek felelnek meg. Itt 4 hét kellett ahhoz, ami amerikában 12 hét alatt nem következett be. Benedekkel szalonnáról és füstölt kolbászról beszéltünk, pörköltről, normális jó fehér kenyérről (nincs normális kenyerük se).
Kicsit ez a bejegyzés negatívnak tűnhet, azért nincs vész, jól érzem én magam, csak fura, hogy keresed a kínai gyorséttermet, és nincs. Keresed a Gyros-ost, és nincs. Keresel valami helyet, hogy egyél egy hambit, és találsz, egy ezresért egy kalap ****-r, amit hamburgernek hívnak itt.
Azért, hogy pozitív legyen a vége, az tetszik, hogy jó az idő, s tegnap éjszaka hosszú ujjú ingben melegem volt végig, mert 24-25 fok volt. Olyan környékeken járkálunk, ami merőben más, mint otthon, vagy akárhol. Eljutunk olyan helyekre, ahova nem lehetne messziről jött embernek kis idő alatt legalább is. Majd ha hazamentem, mindenképpen pozitívan fogok visszagondolni, mivel csak az első héten téptem a hajam a fent említett dolgok miatt, aztán második héten már csendesebben tűrtem, azóta pedig heti egy nap jön elő nagyon:).
Utolsó kommentek