Lement az utolsó nap. Összepakoltam. Hosszú idő után utoljára. Ezt utálom a legjobban. Húztam ameddig csak lehetett, mert oké, hogy egy üres kis szoba volt ez mikor ide jöttem, de mostanra eléggé be lett lakva. Amit lehetett, azt kidobtam, de azért minden kis hülyeség emlék marad, ezért igyekeztem minél több dolgot hazavinni. Így van ez az előttem lévő papírlapokkal is, melyekből fel lehetne idézni az itt töltött időszakot. Mindig van az íróasztalomon egy A4-es papír, s arra írok emlékeztetőket. Na ezen is volt minden. Telefonszámok, meeting-ek, repülőgép kódok, otthoni sulis dolgok, s itteniek. Ebből egy köteg papír lett mostanra. Így, hogy elraktam őket, már egyből hiányzik, mert tudom, hogy ezzel a bejegyzéssel kapcsolatosan is írtam rá valamit, de nem kutatom fel most már.
Az előző bejegyzésben nem zengtem ódákat a helyiekről az az egy biztos. Nem akartam viszont egy olyan, fényesnek kevéssé sem mondható bejegyzéssel búcsúzni Lisszabontól, Portugáliától. Egy időre persze. Ahogy a címben is írtam: Viszlát Lisszabon. Erről beszéltem múltkor is, mert biztos vissza jövök még ide valamikor. Ugyanakkor, nem árulok szerintem zsákbamacskát, hogy iszonyatosan jól nem éreztem magam itt, s valamelyest a többi magyar "sorstárs" nevében is beszélhetek. Emlékszem Petire, meg Ádámra, mert ők itt maradtak karácsonykor és már mindenük ki volt mindennel. Nekem az első hét volt rossz csak, de az meg betudható a nagy rohanásnak, mert ami ott történt, azért semmiképp sem mondható szokványosnak. Sok minden máshogy van, mint otthon, idő kell az alkalmazkodáshoz, már ha egyáltalán nyitott rá az ember. Idővel viszont eljön az a pillanat, ami sokaknak bizony sosem. Ezért vagyunk mi szerencsések. Az, hogy itt lemegyek a boltba, elmegyek suliba, lemegyünk futni a partra, olyan természetessé vált, mint az, ahogy mindezeket otthon tettük, tesszük. Benedek meg én voltunk olyan szerencsések, hogy karácsonykor hazamentünk, s ez egy szempontból jó volt. Amikor visszajöttünk, máshogy néztünk mindenre. Annyira az az érzés volt bennem, mintha Pestre mennék fel egy hétvégi hazalátogatáskor. Csak most nem vonat, hanem repülő hozott és egy régebben még teljesen ismeretlen városban vagyok, ahol mindenki máshogy beszél. Úgy, ahogy még én is alig értem... Hiába tudok sok mindent már, az angol automatikus lett, ha nem otthon vagyok, s elnyomja szerény portugál tudásomat:).
Azzal tehát, hogy volt lehetőségünk kicsit hazamenni és visszajönni, kirugaszkodva kicsit ebből a környezetből, majd vissza, teljesen más megvilágításba kerültek a dolgok. Ugyanezt mondta Benedek is. Amikor kisétáltam a reptérről felszálltam a buszra, ami azt se tudtam merre visz. Nem is néztem, már nem kell. Ezek mellett a dolgok mellett eddig elmentünk. Természetessé vált sok minden, aminek értékét akkor fogjuk felmérni, mikor kikerülünk ebből a környezetből és otthon visszagondolunk. Az olykor kissé árnyalt napokat azért sok jó dolog tette színesebbé. Úgy gondolom, hogy új barátságok is köttettek ezzel, melyek jövője otthon majd elválik. Sokat utaztunk együtt, szórakoztunk, kínaiba mentünk:) és bár túlzásba semmiképpen sem vittük, azért buliztunk is nem egyszer. Ezek a dolgok tették felejthetetlenné. Magyarnak lenni meg amúgy is érdekes itt, mint már említettem egyszer.
Az ország rengeteg gyönyörű környékkel van megáldva. A város is bővelkedik ilyenekben. Amikor idejön az ember, akkor minden olyan más és egyedi, mint sehol máshol. Elárulom, ezek hosszútávon garantáltan nem a fenékig tejfel érzést fogják kelteni az emberben, de egy-két hétre pazar. Aztán mikor beáll egy itteni mindennapi élet, akkor változnak a dolgok. Most viszont, így a végén, ha valaki megkérdezi, akkor az a válaszom, hogy örülök, hogy Lisszabont választottam, s itt töltöttem el ezt a félévet. Sokan talán meg is köveznének, ha nem így vélekednék, de azt nem kell elfelejteni, hogy én nem nyaralni voltam itt, s egy különösen nehéz egyetemen próbáltak minket is gyötörni a helyi diákokkal együtt. Miért hagytuk magunkat? Tárgyainkat teljesíteni kell, ha már kaptunk támogatást. Ez így működik. Ingyen élet nincs sehol sem. A kérdőíves bejegyzésben is leírtam, a szerencse kevés lett volna ide...
Holnap tehát véget ér valami. Egy olyan valami, ami úgy érzem többféle szempontból sokat változtatott rajtam. Változtak az idők azóta, hogy eljöttem otthonról és ez után a sok minden után kell egy kis idő az újra "beilleszkedéshez". A nagy gondolatokat viszont nem fogom most leírni, azokat az utolsó bejegyzésre tartogatom.
Délután 2-kor indul a gépem, estére leszek otthon az átszállás miatt. Otthon vizsgák sora vár rám, ezért haza sem megyek míg le nem tudtam őket. Ez nagyjából 10 nap múlva lesz. aztán... nincs tovább. Egy darabig még közvetítek, aztán utolsó bejegyzés és videó, ha kész van. Ennyi. De még van azért néhány dolog. Csütörtökön jön a bejegyzés a képekkel. Szombaton meg lehet még Szabika is szerepelni fog, mert bátyáméknál töltöm a hétvégét:).
Utolsó kommentek