Igazán itt az ideje, hogy írjak róluk kicsit. Az, hogy ilyen későre tartogattam, csupán amiatt van, mert ódákat nem tudok zengeni egyikről sem. Különösebb baj nincs senkivel, úgyhogy ilyen szempontból szerencsés a társaság. Ha viszont azt nézzük mennyire vegyes a banda, joggal feltételezhetnénk, hogy "nyomokban összeférhetetlenséget tartalmaz". A helyzet ugyanis az, hogy ez a hét lakóval megáldott hatszobás lakás minden egyes szobáját eltérő nemzetiségű egyén lakja. Amerikai, spanyol, portugál, brazil, lengyel és magyar. A lengyelből van kettő, de erről majd később.
Eleinte a spanyol és a portugál helyett is portugálok voltak, de ez változott október végén. Sajnálom, mert ők az oly kevés portugál közé tartoztak, akik jó fejek és beszélnek is angolul. Pedro a madeirai srác és Joana valahonnan innen a környékről. Jelenleg tehát a következők vannak.
John lenne az amerikai, de ez nem precíz így. A Dominikai Köztársaságból való, anyja helyi, apja amerikai. Így tehát perfekt a spanyolja és az angolja, de mivel egy éve itt él, a spanyol után könnyen megtanulta a portugált is. Ebből fakadóan Ő a tolmács a lakásban, illetve egyáltalán, mivel mindenkivel tud beszélni. Személy szerint én vele jövök ki a legjobban, függetlenül attól, hogy egy elég megfejthetetlen személynek tartom. Közel két méter magas és kicsit nyuszi.
A következő szobában Sonja lakik Spanyolországból. A spanyolok köztudottan gyéren beszélik az angolt, nincs ez másképp vele sem. Ami kárpótol, hogy legalább akar, meg kedves. Vele sincs baj.
Mellette lakik Pedro. Természetesen Ő a portugál. Na Ő aztán nem sok vizet zavar. Ami azt illeti, mosogatáskor sem, mert azt olykor mellőzi. Ez az egy negatívuma van, vagyis volt, mert pár hete elkapták a lengyel lányok a grabancát, őket meg nem kell félteni. Pedro nem beszél angolul, csak nagyon alap dolgokat, jóval kevesebbet, mint én portugálul.
A következő szoba lakója Julia Brazíliából. Na Ő egy büdös szót nem beszél angolul. Pár szót váltottam már vele John segítségével, de ennyi. Vele meg aztán még nehezebb lenne kommunikálnom, mert brazil portugált beszél, az meg olyan, mint a brit meg amerikai angol, csak még olyanabb. Ami tény viszont, hogy a brazil sokkal lágyabb és szebben hangzik, de először ez menjen már valamennyire:).
Julia mellett lakom én. Magyar vagyok, s amilyen máshol is, nagyjából azt a formámat hozom. Körülöttem rend van, nyugodt vagyok, egyedül nem sok vizet zavarok és az eszem még mindig a helyén. Hogy mindezt miért írtam? Mert a két legutoljára beköltöző "villalakó" miatt fontos szerephez jutok én is.
Szeptember utolsó hétvégéjét írjuk, mely októberbe nyúlt. Nem voltam itthon hétvégén, Benedekkel vidékre mentünk. Megjövök vasárnap este kissé fáradtan. Az addig üres szoba ajtaja zárva, de csend van és sötétség. Kérdezem John-t, hogy mi a pálya, megjöttek? Azt mondja, nem tudja, nem látta őket, de minden bizonnyal. Ami azt illeti, mikor nézték a helyet, itt voltam, beszéltem velük pár szót, normálisnak tűntek. Na, nem is telt bele egy fél óra, megjöttek, de hozták magukkal a portugál cimborájukat is. Még egy fél óra múlva elkezdtek vacsorát csinálni. Olyan felfordulást csináltak a konyhában, amilyet én még egy hónapos itt tartózkodásom alatt sem. Sütöttek főztek, hangoskodtak. Végig ment a zene a laptopról, aztán éjfél körül bevonultak a szobába és még gitározni is elkezdett a haversrác. Na mondom, anyám borogass... még csak most jöttek, mi lesz itt később???
Másnap látjuk John-al meg a régi Pedro-val, hogy rendezkedik az egyik a konyhában. Mert, hogy nincs elég helyük, aztán ezt ide, azt meg oda, mert nekik hely kell. John csak nézi, én meg mondtam finoman, hogy ez nem így megy itt. Erre Ő, hogy majd megszokjuk. Na erre már kontráztam, hogy: Na azt meg majd meglátjuk. Igazából ez utóbbi történt, csak Ő nem tudja.
Kettőjük közül Justyna a nagyhangú, egész jól beszél angolul, talpraesett, de kicsit túlbuzgó. A másik Ana, az meg nem szól semmit, csak mint egy kiskutya, mindig ott koslat a másik mellett. Az igazat megvallva nincsen velük baj. Eleinte nem volt egyszerű egy-két este, mert nem akartam, hogy kiboruljon nálam a bili és kimenjek. A toleranciagörbém csúcsát majdnem elérték, de időben visszavettek és más szólt helyettem nekik, hogy vasárnap reggel hatkor nem kellene szaladgálni a házban, meg hangosan beszélni, csak mert jól érzik magukat. Amiből a probléma mégis fakad, hogy ők a tipikus erasmus-os félévüket töltik itt, én meg nem. Ők fiatalabbak kicsit, buliznak sokat, elvannak. Ha én is így lennék, még el is mentem volna velük többször. De nem így van, úgyhogy a közös kiruccanások elmaradtak.
Ami pozitív bennük, vagyis Justyna-ban, mivel számomra csak Ő létezik és Ana meg egy csökevény, akinek előbbi, mint anyja fontoskodik itt mindig. Na szóval, ami pozitív, hogy nagyon rendszeretőek és tisztaságmániások. Ebben hamar meg is láttam a lehetőséget. Igazából én is szeretem ha rend és tisztaság van körülöttem. Sőt. De ez leginkább a saját szobámat és dolgaimat takarja. Nem illetődök meg viszont olyan helyeken, ahol ebből lejjebb kell adni esetleg. Kissé balkáni körülmények között eltöltött nyaram során még jobban megedződtem, úgyhogy gondoltam, rajtam biztos nem fognak ki, ha tisztaságról van szó, az én szobám rendben lesz, de azon kívül biztos, hogy én bírom tovább. Nem konfrontálódtam velük egyszer sem, ezt el akartam kerülni, mert tényleg nem volt velük nagy baj és meg is értem, ha jól érzik magukat, csak néha lőttek túl a célon. Amikor megjöttek, az egyik hűtőt úgy ahogy van leolvasztották, kitakarították, az egész konyhát kitakarították a fürdőszobával egyetemben. Első napokban ez mentette meg őket. Aztán a tisztaságmániájuk fokozódott, mert találtak egykét bogarat, ami szerintük azért van ott, mert a konyha mellett van a szobájuk és átmennek hozzájuk. Naponta sikítoztak mikor láttak egyet. Tény, hogy tényleg volt néhány, de nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Ennek viszont örültem, mert a takarítási naptárat félretolhattuk, ők intézkedtek. Ezen túl meg, egyszer mondták, hogy a kis fürdőszobát kitakarítanám-e, mert, hogy ők megcsinálták a konyhát, étkezőt, fürdőszobát, meg a közlekedőt. Gondolkoztam... Azt mondja, nem kell azonnal, csak a hétvégén valamikor. Igazából, ők szerintem nem tudták, hogy pár nap múlva megyek Madeira-Madrid-Marrakech-es túrára, úgyhogy bátran bólogattam, hogy persze, megoldom. Gondoltam, mire visszajövök, majd elfelejtik, vagy megcsinálják ők:). Megfordultam, s olyasmire gondoltam, mint Bendegúz az Indul a bakterházban, mikor otthagyja a lókupecet és begyalogol a bakterhoz: "Akkor lássál Te bicskát, amikor én hozok neked..."
Én próbáltam meglátni bennük a pozitívumot is, így eléldegélünk egymás mellett. Talán még az is az oldalukra írható, hogy csinálják a témát, mert írtam róluk néhány sort, ami azt illeti.
Valahogy így nézne ki a mi kis Való Világunk nemzetközi társasággal.
Utolsó kommentek