Na valahogy így éreztük magunkat mi is az autóbérlésnél, csak nem okozott költségnövekedést a többlet. A táborból három autóért mentünk ma délután. Végül Jason vitt el minket. Amikor intézték a papírokat, miénk volt az utolsó. Írtam, hogy egy Toyota Corolla-t vártunk. Na most, a hölgy közölte, hogy nincs több olyan autójuk, ezért csak jobbat tud adni, és jóformán azt mondta, bökjünk valamelyikre, természetesen ugyanazon az áron, mint amit lefoglaltunk. Hát ez lett az.
Egy Dodge Journey SXT. Hát, mit ne mondjak, minden várakozásunkat felülmúlja, s két dolog miatt kissé új megvilágításba helyezte az utazást. Először is a vicces az volt, mikor kezünkbe adták a kulcsot, és beültünk. Aneta ült mellettem, én vezettem. Álltunk még ott, aztán belenéztem a visszapillantóba. Mondom neki nézz már hátra. Hátranéztünk, aztán láttuk, hogy ez nem 5 személyes, hanem hééét:D. Ez azt jelenti, hogy mivel volt egy plusz jelentkező, így egyből hatan lettünk. Legalább is mi tudtuk, de természetesen igent mondott az illető mikor visszajöttünk. Ezzel a többletfogyasztás sem okoz gondot. A másik pedig a kényelem, mert valljuk be, ez messze nem az az autó, amit béreltünk. Nagyon kényelmes, a tábor útjain nem mentünk még ilyen komfortosan. Számos apró dolog van benne, amit még nem láttam autóban. Sok a rekesz az ülések alatt, meg mindenhol, bár valljuk be, a csomagtartó nem túl nagy, azt hiszem egy egynapos útnál elnézzük neki:). Négy zónás klíma: elől kettő, illetve a mögötte levő soroknak egy-egy. A teljesítményét nem tudom, normálisnak tűnt, bár hátul a két kipufogó sejtet valamit, azért nagyon nem szárnyal. Trendi fehér színű, tetszik nagyon mindenkinek. Teljesen praktikus kis egyterű, bár a hátsó sorban azért nem ülnék.
Bepakoltunk teljesen. Én raktam a saját dolgaimat, ahogy leírtam tegnap, a pizzák is elkészültek, és a szendvicsek is. Már csak indulni kellene. Megyek is aludni, mert korán kelünk, úgyhogy pihenni kell. Holnap későeste jövünk, így beszámolni már csak pénteken fogok. Szép napot.
Utolsó kommentek