...és nem történik semmi különös. Kevesebb, mint három hét, és a gyerekek mennek haza. Velük együtt a counselor-ok is, vagyis nagyjából 150-en maradunk, de inkább kevesebben. Mi még egy hétig fogunk maradni utánuk, mialatt lesz egy church camp elnevezésű pár napos vallásos táborozás idősebbeknek, de csak viszonylag kevés emberrel. A gyerekek ittléte alatt, már csak egy color war (szín háború) nevű esemény lesz ami több munkával jár, de az sem vészes. Nem tudom, hogy beszéltem-e már a színekről régebben. Fontos, hogy a fiúoldalnak piros és szürke a színe, míg a lány oldalnak kék és szürke. Ez annyit tesz, hogy a személyzet a fiúknál piros pólót visel, meg persze a gyerekek is, és az épületek teteje is piros, meg az asztalterítő, s ami csak lehet. A lányoknál természetesen fordítva ugyanez. Ezért van szín háború. Versengenek majd ebben-abban, de majd elmesélem jövőhét szombat után.
Az előző bejegyzésemben lévő kérdésre még csak egy megfejtés jött, ami helyes, tesóm volt. Más nem kér cukorkát? Vagy azzal egyenértékű valamit innen a világ másik oldaláról? :)
Hallottam Ricsiről, hogy nincs túl jó sora egy másik táborban nem messze innen. Nem tudom hova mentél bro', de kitartást, nem fognak ezek ki rajtunk!
A kisebb kitérő után a mai napról egy-két dolog. Különösebb dolog nem történt, csak néhány apróbb szokatlan. Elaludtam tíz percre a papírtörölközőket tartalmazó dobozokon. Nagyjából két méter magas lehet a dobozhegy, emeletes ágynak is felfogható.
A vicc az, hogy Bandi meg ezalatt a széken aludt kicsit. Ilyen horgásszékeink vannak, ezeken várunk, ha éppen nincs mit csinálni (nem gyakori azért). Még ezek színe is kék-piros... Igen, nincs nagy rend és tisztaság, bár ez nem azon része a raktárnak, ahol az élelmiszerek vannak. Az jobb.
Sajnos a pick-up bal első kereke megadta magát, ezért ma nem tudtuk használni. Ez a konyhák esti listájának elkészítésénél okoz problémát. Volt egy kis cucc, amint látható (ez csak a lánykonyha listája!).
Két golfkocsival akartuk kivinni a cuccokat, két körrel. Aztán a dohányzóban úgy gondolták a srácok, mekkora poén, ha néggyel megyünk, nagyjából 7-en. Gyorsan csatlakoztak, így nagyjából 40 perc helyett 15 alatt végeztünk. A negyedik sajnos nem látszik... ez van mikor nem én fotózom... #UPDATE: most látom, hogy ott van mind a négy, de az enyémnek akkor sem látszik a sarka!:)
Miközben pakoltunk, meglepődve fedeztük fel, hogy MAGYAR szöveg van a szalvéta dobozán. Elég meglepő errefelé. Az lejött, hogy valahonnan EU-ból jön, de holnap megnézem hol gyártják, mert arra eddig nem jutott idő.
Miután visszaértünk a kipakolásból, történt egy kis "baleset" :D. Ezt most nem részletezem, majd lesz a tábor végén egy bejegyzés "ami eddig kimaradt" címmel, s ez mással együtt ott kap majd helyet. A félreértések elkerülése végett, a nadrágom sáros:).
Ezután lezuhanyoztam, megborotválkoztam, és beültem a gépszobába, hogy írjak. Egyszer csak elszóltam magam, hogy éhes vagyok (meglepő..), aztán kaptam egy sajtburgert a dobozában. Mc Donalds-os... A semmi közepén, a legközelebbi Mc. 40 percre van. Nem tudom hogy csinálták, nem is érdekel, nekik nem kellett már. Kipróbálom holnap is, hátha működik:). Most eszem először mekis kaját itt. Jó étvágyat.
Utolsó kommentek