Közel egy órás késéssel megérkeztünk. Ez volt számomra az első olyan reptér, ahol a gép se a terminálra nem állt rá (mert ilyen opció nincs is), se busz nem visz a terminálhoz, csak úgy odagyalogoltunk a gépek között.
Első megmérettetés: Taxi szerzése (alkudása) a hotelhez. Mondhatjuk, hogy felkészülten érkeztünk ide. Felkészülten abban az értelemben, hogy ez nem Európa, ez nem egy olyasfajta civilizált, rendezett környék, amihez eddig szokhattunk, szóval mind testben, mind lélekben készültünk. Testben annyira, hogy volt nálunk alkohol, amit szó szerint folyamatosan iszogattunk, hogy fertőtlenítsen, ám nagy szerepe ennek akkor lett volna, ha folyamatosan helyi kajákat eszünk (volt meki, meg KFC is...). Kizárt volt az alábbi dolgok fogyasztása, mint például: csapvíz, jégkockás dolgok, gyümölcsök, zöldségek, helyi nem jól átsütött dolgok, illetve minden más gyanús élelmiszer. Lélekben pedig úgy, hogy megnéztük mire számítsunk, illetve tudtuk, hogy alkudni kell. Ezt persze mindig előre, ami legfontosabb a taxi esetében. Ennek fényében tehát megtettük az első lépéseket a városban.
A reptér előtt, ahogy máshol is lenni szokott, ott álltak a taxik. Néhány Dachia Logan-ra, Fiat nem tudom mire és annál több Mercire kell gondolni. Előbbi két típus valamivel újabb, az utóbbi kategória átlagéletkora olyan 15+ év lehetett. Volt még egy diszpécserük is, aki walkie-talkie-val intézte a turisták sorsát, aztán próbált ott valamit okoskodni. Mivel 6-an voltunk, két taxival terveztünk menni, megfelezve a társaságot, s megegyeztünk, egy bizonyos árnál többet nem fizetünk. Ez az ár 6-8 Euro/taxi. (Marokkó hivatalos pénzneme a Dirham, s bár több helyen meg lehetett volna oldani euro-ban is a dolgokat, mindig azzal fizettünk, ám most az egyszerűség kedvéért euro-ban jegyzem az árakat.) Felvetődött ám a kérdés, hogy talán van nagy taxijuk, s eggyel is el tudunk menni (milyen naivak voltunk:)). Kérdésünkre nagy örömmel mondta, hogy persze, tessék csak jönni, hogyne lenne. Örültünk mi is, hogy megy ez, mint a karikacsapás, hiába egy taxit sem láttunk, mely nagyobb egy sima személyautónál. Sebaj, gyalogoltunk, s mutatott az arc a sor végén parkoló bálna mercire, s ugrott is ki a sofőrje. Ők karattyoltak valamit magukban, én meg gondoltam, biztos nem a rigó utcában nyelvvizsgázott, lehet félreértett valamit... Visszakérdeztem, mire a sofőrünk örömmel segítette ki a diszpécser kollégát: kettő előre, négy hátra! :) Egymásra néztünk, s nem tudom, hogy hangot adtam-e annak az érzésemnek, ami valami ilyesmiből fakadt: "még csak most jöttünk, mi lesz itt két nap múlva??:)" de a lényeg, hogy nevettünk egyet az egészen, s rátértem az anyagiakra. Mondja a sofőr, hogy 15 euro. Próbáltuk neki ecsetelni, hogy ne vicceljen, ennyi pénzt még nem is láttunk egyszerre, de kilógtunk annyira a sorból, hogy ne legyen komoly. Mondtam neki egy 10-et. Magyarázott az még sok mindent, meg a diszpécser is erőlködött, hogy ez nagyon jó ár, mi visszafordultunk. Aztán jött is kicsit utánunk, meg mi se mentünk messze, végül pontosan átszámítva 11 euro-ért elvitt minket. Deal! ;)
Egy élmény volt. Lényegében amúgy hátul négyen teljesen jól elfértünk, mert egy elég nagy merciről volt szó, inkább az elől kettő volt merészebb. Ami viszont a legjobb volt, az a közlekedés. Eszembe is jutott az egyiptomi buszbaleset, meg az annak kapcsán felfújt egyiptomi közlekedési morál. Na, valami ilyen itt is. Pozitív az volt viszont, hogy nem vakmerően, nem gyorsan, nem őrülten közlekednek, hanem számunkra bár teljesen logikátlanul, s már-már szabályok nélkül, azért látszik, valamiféle következetességet ők mégis látnak bele, mert ott tartózkodásunk alatt csak egy motoros ment neki egy másiknak. Dupla záróvonalon előzés, két sáv van felfestve, de mintha ők nem is látnák, mert 3-an mennek egymás mellett, folyamatos a dudálás. Nincs olyan zöld lámpa, ahol az indulásnál nem nyomná meg vagy két autós is a dudát. Vagy motoros, mert abból meg rengeteg van. Nem úgy, mint Kínában, de hasonló. Természetesen azok bukósisak nélkül, s volt olyan, hogy az egész család rajta volt egy Simson nagyságú motoron: három normális termetű egyén, köztük meg valahol egy kisgyerek.
Megérkeztünk a hotelba. Teljesen korrekt volt a hely, ahhoz képest legalább is, amit láttunk a városból fél óra alatt, megnyugvást jelentett. Elfoglaltuk szépen a szobákat, s rögtön egy felfedező körútra, illetve élelemért indultunk a városba (este 7 óra). Rá kellett jöjjünk, a közlekedés okozta meglepetések tárházát még nem merítettük ki teljesen, mivel gyalogosan eddig még nem próbálkoztunk. Sok helyen hiába volt lámpa, nem mindig nézték. Az autósok azért megálltak minden lámpánál, de motorosok nem mindig. Első néhány kereszteződésnél ha otthoni fejjel gondolkozunk, még mindig ott állnánk, mert nem engednek át, hiába van akár zebra is. Ádám mondta, hogy akkor játszhatunk olyat, kinek van nagyobb ****-a, aztán valaki kezdje el. Én mentem. Kis idő után belejöttünk. Kis idő után megszoktuk, hogy amire otthon azt mondod "azért ez megállhatott volna a zebra előtt", az itt határozottan nem fog, s amire azt, hogy "húúú, ez necces volt" az lesz itt az olyan, ami megállhatott volna:). Más a mérce, át kell állni kicsit. Nagyjából olyan szitu volt, mintha Pesten valamelyik nagy körútnak a kereszteződésén szinte keresztben átgyalogolnék. De ami az egészben a legérdekesebb, ezen nem lepődik meg senki sem:).
Út közben betértünk egy helyre, ahol kisebb-nagyobb utazásokat ajánlottak. Szerettünk volna tevegelni egyet, aztán érdeklődtünk, hogy mik a lehetőségek. Ezeknek van egy olyan szokásuk, hogy néhány mondat után behívnak teljesen hátra, aztán ott akarják megbeszélni a részleteket, vagy komolyra fordítani a szót. Ezt meg kellett szoknunk kicsit, de Ale mondott egy magyarázatot erre, amit helytállónak tartok. Azért teszik ezt, leginkább a piacon, hogy a mellette levő árus ne lássa, hogy mennyiért adta oda nekem az adott termékét, mert nem akarja, hogy tudják. Így csak annyi van, hogy bementél és kijöttél a termékkel. Ezeknél Peti ment be tárgyalni az "irodába". Megegyezés nem született, de egy ajánlatnak jó volt.
Haladtunk tovább, s megtaláltuk a Mc Donald's-ot, ami itt most aranyat ér, mivel ott nyugodt szívvel ehet az ember, biztonságos az alapanyag. Ez a környék teljesen civilizált volt, és rendezett, teljesen más, mint az óvárosi rész.
A város ugyanis két részből áll. Van a Medina, ami a fallal körülvett óváros, illetve minden ami körülötte van. A belső rész a lényeg, ám, ott visszalépünk az időben, kívül pedig több a hotel, illetve a rendezettebb környék.
Ennek a helynek a "szépsége" viszont nem a rendezett környékben rejlik, hanem a Medinában, mely ha már eddig megemlítettem, akkor most sem lesz másképp, mivelhogy ez is a világörökség része. Közel ezer éve alapították, s nagyjából 900 éve épült a fal köré.
Ennek a városrésznek a közepén található a ساحة جامع الفناء tér, amit mi csak Jemaa el-Fnaa-nak írunk, magyarul pedig a Lefejezettek tere névre hallgat. Ez egy érdekes valami volt, az nem vitás. Erre írtam egy korábbi bejegyzésben, hogy - bizonyos források szerint - egész Afrika legforgalmasabb tere, s a legnagyobb vásár itt található.
Hatalmas nyüzsgés volt, akármikor jártunk arra. Egyik helyen doboltak, másik helyen majmokkal mászkáltak egyének és azokat lehetett fotózni. Kígyót is bűvöltek, valamint helyi Stand up Comedy is ment, melyet körbeálltak sokan. Itt egy videó is. Érdemes megnézni az első másodpercekben elsuhanó motorost. Na, valami ilyesmi volt. Mindegy, hogy járda, mindegy, hogy tér, végképp, hogy emberek sétálnak minden irányban, ők ilyen tempóban közlekedtek és ha volt valami, csak nagyon nagyon ritkán fékeztek, nekünk kellett mozdulni a dudaszóra.
Rengeteg árus árult frissen facsart narancslevet elég jóárasítva. Árultak továbbá mindenféle magvakat, aszalt gyümölcsöket, illetve a tér egyik részén voltak a rögtönzött kajáldák. Láttunk ott csigától kezdve valami kecskefejen át rákokig mindent, de itt nem mertünk enni, mivel ehhez már elég merésznek kellett volna lenni. Ha tudtam volna, hogy nem rontom ott el semmivel sem a hasam, biztos megkóstolok sok mindent, mert igazából a tárolásból és kezelésből adódó problémáktól még el is tekintettem volna, amik, valljuk be, közel sem voltak megfelelőek.
A térből pedig minden oldalra nyíltak a kisebb nagyobb utcák sikátorok, melyek labirintusszerűen kígyóztak bele a semmibe, s végeláthatatlan bazár, vagy ha úgy tetszik piac vette kezdetét.
Ettől függetlenül azért ettünk helyi ételt kétszer. Egyszer a hotelban, bár ott a kuszkusz nem kifejezetten adta, aztán meg a központban, egy normálisnak kinéző étteremben. Ezen felül teáztunk is, ami kifejezetten jó volt, helyi füvekből.
Második nap voltunk a Jardim Majorelle-ben, ami egyébként Yves Saint Laurent kertje volt egykoron. Róla van elnevezve a mellette levő utca, valamint bent található egy emlékmű és a berber múzeum mellett az ő életéről is egy kisebb kiállítás.
Utolsó előtti nap elmentünk tevegelni is, ami viszont külön történet. Sajnos ottlétünket beárnyékolta a folyamatos eső. Szerencsére sosem esett nagyon, csak bosszantóan csepergett sűrűn. Amikor megbeszéltük a tevézést a főnökúrral, akkor még jó volt az idő. Aztán elkezdett esni, de már nem mondtuk le. Kimentünk, az elején nevetgéltünk, aztán eldöntöttük, hogy elég lesz csak egy óra a kettő helyett, aztán még azt is leredukáltuk kb 20 percre, mert csúszkáltak a szerencsétlenek, úgyhogy megóvtuk ezt a mérkőzést. Tevék vs mi: 0:1. Már csak a pénzünket kellene visszakérni, mert ez nem az volt amire befizettünk. 3/4-ét annak is visszakaptuk, arabok vs mi: 0:1, csoportelsőként dadalittasan hagytuk el a helyszínt. (esőben tevegelni..)
A végére pedig egy kis egyveleg. Ásványvizes palackon három biztató szó: Coca Cola Company :). Stop tábla se rossz, majd a lepukkant (számunkra legalább is) kamion, a motorszerelők és a megpihent bácsi. Végül pedig a mecset. Be akartunk menni egybe. Ült bent egy öreg tag, biztos ő felügyelt a rendre, aztán jöttek férfiak, ledobták a cipőt, és mentek imádkozni. Megkérdeztük, hogy nekünk ez játszik-e, de nemet mondott a bácsika. A vallásos részről még annyit, hogy rengeteg nő kendőben volt, néhány meg olyanban amiből csak a szeme látszik ki. Ja meg a reptéren az átvizsgáláshoz beálltunk mindannyian egy sorba, aztán a lányokat elküldték onnan, mert, hogy ez nem az ő soruk, itt nők nem állhatnak. Petinek felcsillan a szeme, s csak ennyit mond: Látjátok fiúk, ebben az országban rend van! :).
Zárásként még két kép és egy videó. az első kép a repülőtéren készült, ahonnan szépen rá lehetett látni az Atlasz-hegységre. A videón a felszállás látható, illetve a város, mivel pont jól dőlt be a gép felszállás után, így az én helyemről jó volt a kilátás. A második képen pedig a Gibraltári-szoros látható.
Zárásként annyi elmondható, sok mindennel gazdagodtunk ez alatt a pár nap alatt. Hiába esett az eső, felejthetetlen volt ez a nagy nyüzsgő zavaros forgatag. S talán jó, hogy láttam ilyet is, mert sok hasonló cifra helyen én még nem voltam. Ez lenne Afrika? Hát nem tudom...
Utolsó kommentek