Ismét... mert megint nem volt strandidő vasárnap. Lassan már megszokássá válik, hogy mikor ráérnénk, hogy kimenjünk a partra strandolni, elromlik az idő. Benedekkel meg a lakótársaival elindultunk a Belém-nek nevezett környékre, hogy ott is szétnézzünk. Egyik leghíresebb környéke egyébként a városnak. Többek között ott lakik az itteni Schmidt Pál, több híresebb épület is megtalálható, illetve tömérdek turista.
Először, mikor megérkeztem a busszal, azt néztem, mi az a hely, ami előtt kint 20 méteres sor áll. Aztán oda vittek minket a lányok. Volt egy olasz-portugál, meg egy német meg egy másik olasz. A félig portugál tudja mi itt a dörgés, aztán mentünk utána. Kiderült, hogy a pastel de nata miatt van ott az a hosszú sor. Ennyi. Egy kis péksütiszerűség, pudinggal a közepén. Belül is millióan voltak, az amúgy hatalmas helyen. A felszabaduló asztalokra 10 méteres sor várt egy kordon mellett. Kezdett kíváncsivá tenni, mi lehet ez a dolog. Vettünk belőle, aztán menekültünk a tömegtől a parkba, és ott ettük meg.
Kellett rá szórni porcukrot meg fahéjat aztán kész is. Finom volt, de amúgy semmi extra. Ettem ilyet is. Egyébként valami szerzetesek étele ez. Itt készítik. Olyan ez, mint a pizza, Olaszországból ered, vagy mondhatnék még dolgokat. Szóval ez teljesen lokál, de hogy még jobban az legyen, ez a hely ahol mi voltunk ahonnan ered. 1837 óta itt csinálják, s ez most a legrégebbi. Ezért volt itt ennyi ember. Mentünk tovább, aztán megnéztünk még ezt-azt. Sétálgattunk a parton, csináltam néhány fotót, aztán vége is lett a napnak.
Este pedig megcsináltam az első értelmes ételt mióta itt vagyok: vajon futtatott garnélák spagettiágyon, salátával. Na igen, ez keménynek hangzik, de az eredmény annyira nem az, meg valljuk be azért ez eléggé az easy (kezdő) szint:). Igazából ízre teljesen jó volt, itt egy kép róla.
Utolsó kommentek