Ugyanakkor, nem tudom mit írjak. Mióta itthon vagyok, nem is tudok igazából mit írni. Valahogy a kedvem sincs meg hozzá. Talán mert vizsgáztam folyamatosan? Meg lehet az is. A hétvégére ki is égtem, de Tamás szolidaritást vállalt velem ami azt illeti. Oly jól ment az eleje. Amelyik vizsgától a legjobban tartottam, meglepően jó lett, a többi meg csak simán. Amivel viszont nem számoltunk kellőképpen, az a tegnapi. Ez bizony nem lett meg és mivel nincs is több vizsga lehetőség, így következő félévben kell felvenni. Ami azt illeti, nem bánt, mert tényleg sok volt ez így már, a kinti félév + az itteni. Így a végére, utolsó lehetőségként megtapasztalhatom, milyen az, ha nincs meg egy vizsga. Emellett persze azt is, hogy a nem teljesített kreditek után fizetni kell... Ez bosszant csak. Na mindegy. Egyébként, lazák voltunk, mert konkrétan mindenből úgy mentünk, hogy egy töltény volt a tárban, s ha nem találjuk el a "céltáblát" akkor annyi. Egy nem sikerült, nem jól készültünk rá, előfordul. Ezután, elromlott a laptopom töltője. Isteni szerencse, hogy itt Pesten az első két személy akinél lehetek (Csaba/Gergő) ugyanolyan típusút használ, másképp, bepánikoltam volna az biztos. Gép nélkül még a cseréjét/javítását se tudom elintézni. Remélem más nem lesz már. A jó hír, hogy a Dell cseréli és holnapra küldi is, az amúgy 18e Ft-os eredeti töltőt... Ilyenkor örülök, hogy Dell-es vagyok. Mikor más (2 év után) már rég elfelejtette a garancia szót, rólam még mindig készséggel gondoskodnak.
Másrészről meg volt mára egy hirtelen jött jól fizető meló, melynél angol tudás és vakírás volt fontos egy szükségmegoldásnál, így jobban viseltem volna a cserét is akár...
A hétvégén hazatérek, ugyanis, mióta megjöttem (ma lesz egy hete), még csak Pesten vagyok. Minimum egy hetet otthon töltök. Erre nem volt példa több, mint 7 hónapja. Aztán vissza Pest, kezdődik a félév. Igaz, tárgyam már nincs, mert ami nem lett meg, abból csak vizsgázni kell majd, de vettem fel nyelvet. Portugálból szaknyelvi előkészítőt, ami viszont gyanús, hogy érdeklődés hiányában nem fog indulni, így a valószínűbb helyette a kezdő kínai. Igen, az:). Emellett a szakdolgozatom kellene írni gyorsan, s valami munkahelyet találni. Közeleg a nagybetűs élet, vagy csak benyomva maradt a CAPSLOCK?!
Utolsó kommentek