Tartson velem egy napra, garantált lesz a siker. Basszus, eddig olyan simán ment minden:). A mai napomat viszont ellenségnek sem kívánom. Igaz nem keltem korán, de délután 5 után volt időm először enni pár falatot. Igaz addig nem csak időm, kedvem se nagyon volt. Kiderült, hogy a járatunkat a jetblue csak szeptember 4-re tudja átfoglalni. Ez meg nekünk nem járja, mert Petinek elsején, nekem meg másodikán indul haza a gépem New York-ból. Körülbelül 3-3,5 óra telefonálás után (szerencsére ingyenes a szám innen) tettem le úgy a telefont, hogy nem tudom mi lesz... Aztán leültem a géphez, és elkezdtem rapidba jegyeket nézni, aztán nagyjából 20 perc után meg is vettem egyet. Ekkor kissé megnyugodtam, de még mindig nem okés minden, mert ami van itt a levegőben, az nem biztosíték arra, hogy teljesen megnyugodjak. Ezzel elment az egész napunk, majd mikor már nem volt más hátra, aludtunk egy kicsit, aztán elmentünk Pierre-hez, de most a lakásukra, mert otthon volt.
Vele még a Peti ügye miatt felhívtuk a légitársaságot, aztán megtudtuk, hogy visszakapjuk a jegyünk arányos részét, szóval ez jó hír. Minden lehetőséget számba vettünk, de a hazaút miatt meg van kötve eléggé a kezünk, szóval nem lehetett határtalanul gondolkoznunk sajnos. Nagyon segítőkészek voltak a szülei is, még ők is ott gondolkoztak velünk. Mikor lezongoráztuk a lehetőségeket, és találtunk neki is egy járatot, megnyugodtunk, s elmentünk kicsit kiszellőztetni a fejünket. Mondta, hogy meg szeretné mutatni, mit csinálnak itt az ázsiai fiatalok esténként, s elvisz egy olyan helyre, ahol teázunk egy jót, valamint megmutatja a környéket, ahol felnőtt.
A környék: pálmafák az út szélén, gyönyörű házak, tisztaság, és nyugalom mindenfelé. Igazából ez az itteni rózsadomb, melyet San Marino-nak, illetve ahol ők laknak San Gabriel-nek hívnak. San Marino a menőbb, azt mondta, hogy ott 1 millió dollártól kezdődnek a házak, de néhány kisebb azért van, azok csak 7-800 ezer körül mozognak. Az ő lakásuk se gyenge, van medencéjük is, de nem kell egy fergetegesen nagy kacsalábon forgó palotát elképzelni, a magas ár oka csupán az, hogy itt az ingatlan aránytalanul drága az otthoniakhoz képest. Igaz mentünk el olyan ház mellett, ami elmondása szerint 10 millió körüli, szóval az már a 2 milliárd forintot súrolja..., és mutatta, hogy a kapun mikor bemegy az ember, ott van egy kis folyó, és egy hídon kell áthajtani. A házban lift is van, hiába csak két szintes, de miért ne. Valami ismerőse lakik ott, azért tudja ennyire. A komoly viszont az, amit eddig is mondtam már, de Peti ma megerősítette, hogy hiába ilyen körülmények között él, olyan kis egyszerű gyerek. Abban egyetértettünk, hogy a kultúrájukból adódhat. Nagyon kedves az egész családja, teljesen segítőkészek voltak. Persze ebben közrejátszhatott az is, hogy én már megcsináltam vele ugyanezt, mikor Pesten ragadt télen a hóviharok és lezárt repterek miatt. Akkor fent maradtam vele még egy napot, mert már egyedül volt, és én mentem vele ki a reptérre. Most meg itt vagyunk és fordítva zajlik ugyan az szinte.
Elmentünk egy teázóba, s jött velünk egy haverja, aki amúgy nála volt mikor mentünk. A kávézó tele volt kínaiakkal, és már zárás után mentünk, de ismerték a tulajt, aki egyébként egyidős lehet velünk. Olyan teát ittunk mint még soha, és olyan valamit raktak bele amit még nem ettünk. Valami bogyószerűség kínából, mondta, hogy ezt nem hiszi, hogy találunk otthon, meg egyáltalán Európában. Nagyon jó volt. Aztán odament a hangszerekhez, gitáron játszott egy számot nekünk. Zenész akar lenni, szóval tud valamit a srác. Íme egy videó.
Megittuk a kávénkat, aztán kimentünk bandázni vagy 10en a hely elé. Itt a haverja, ő, meg mi ketten dumálgattunk. Elkezdünk beszélni ázsiáról, aztán győzködött, hogy nekünk is el kellene nézni arra egyszer, mikor ők is ott lesznek. A haverja apja Hong Kong-ban van, mert van egy bányájuk arrafelé. Meséltek sokat az ottani gengszterekről, meg, hogy mi zajlik ott. Érdekes, mit ne mondjak. Védelmi pénz, meg mi egymás. Valami utaztatással is foglalkozik az apja, aztán egyszer egy csapat japán turistát vittek valahova, mikor valami más cég utaztatta tovább őket, akiknél főnökváltás volt, és az új, valami francia nem tudta a rendet. Lemondta az összesnek az útját, mert nem szerette a japánokat. Aznap délután már ott ült az éttermében néhány asztalnál vagy 10-15 tetovál rosszarcú. Nem telt bele néhány perc, már hívták a srác apját, hogy lehet beszélgetni kellene mégis erről a félreértésről:). Máskor meg valami étterembe mentek, és akkor ott volt Pierre is, és valami 4 emberen keresztül jutottak be egy étterembe, mert nem olyan besétálok és leülök egy asztalhoz fajta. Érdekes világ lehet az is.
Mesélt még Taiwan-ról is, mert most jött haza három hete nagyjából, és a tavalyi nyarat is kint töltötte. Mondtam neki, hogy Tamás meg most megy ki a napokban (emlékezett Rád), úgyhogy megragadom itt is az alkalmat, hogy jó utat kívánjak, aztán vigyázz magadra;).
A következő napokat most már itt fogom tölteni. Hétfőig még maradok, aztán Peti visszarepül, én pedig megyek Pierre-hez, majd csütörtökön késő este indulok útnak. Remélem most már minden rendben lesz. Szorítsatok, jól fog jönni:).
Utolsó kommentek