Furcsa érzés lett úrrá szerintem sok mindenkin. A lánykonyhán voltam, mikor a személyzetet megtapsolták. Egyenként a szakácsokat, és a headwaiter-t, illetve elénekeltek nekik egy dalt. Nagyjából 450-en ordították, majd szétesett az épület... Itt jött át nekem igazán, hogy vége. Kivittük az utolsó reggelit is holnapra, azt a reggelit, ami után elhagyják a gyerekek a tábort. Visszagondolva igen kemény volt, és ehhez képest már laza lesz az utolsó hét, tudunk lazítani most már, attól függetlenül, hogy be vagyunk táblázva rendesen.
Holnap 4-4órás váltásban délelőtt és délután még a gyerekek csomagjait pakoljuk sovány 3ezres órabérért, mint ahogy az elején is tettük. Szerencsére most nem lesz annyi. Vasárnap pihi, aztán kezdődik a church camp, ahol nagyjából 200 fő fog zülleni. Nem vicc, elvileg valami idős hippik jönnek. Pénteken kora reggel elhagyja a maradék személyzet is a tábort, s csak azok maradnak, akik post camp-elnek, vagyis nagyjából 8-10 ember, akik még maradnak vagy két hetet az utómunkálatokra. Pénteken és szombaton lesz az Equifunk nevezetű kétnapos fesztivál, amiből egy napot kiélvezek. Itt már lesz alkohol, és szabadabb minden, nem úgy mennek a dolgok, mint eddig. Csütörtökön lesz továbbá Clif szülinapja, amit valószínűleg szerdán fogunk meginni megülni valahol. Én szombaton hagyom el a tábort. Honesdale-be visznek be busszal, majd onnan távolsági busszal jutok el New York-ba. Volt egy kósza fellángolás, hogy majd beférek az egyik zenekarhoz, amelyiket szombaton viszik vissza New York-ba a reptérre a pénteki buli után, de sajnos rossz reptérre mennek ami engem illet, úgyhogy inkább nem nehezítem az életemet ezzel az úttal. A hét eleje az utazás finomításával fog telni, szerda körül meg elkezdek pakolni. Egy csomagot, amit itt hagyok, az utókornak, vagy magamnak, (who knows??) illetve minden mást, amivel utazok.
A nyár főszereplőinek bemutatása folyamatban, azonban kell még hozzá idő rendesen, viszont jó lesz:), úgyhogy kell még egy dobpergés a közzététel előtt, holnap itt lesz az egész gárda fényképpel, s immáron 13 fővel.
Utolsó kommentek