...hogy ez a "rövidke" kiruccanásunk necces lesz itt. 10 napot bevállalni ami közben másfél napot leszünk itt, erős. Emlékszem, mikor foglaltuk a második útra a dolgokat, Peti félőn szólt, de én csak oltottam, hogy jó lesz az... Lesz is, csak milyen áron?:)
Most indul két új tárgyam a második negyedévben, amelyikből hirtelen felindulásból péntekről hétfőre rakták az egyik órát. Az, hogy így hétfőn 8-20-ig vagyok suliban, nem gond, de most az a necces, hogy két hétfőn nem leszünk itt, s ez viszont már gáz. Maradhatott volna pénteken, mert abból legalább csak egyet hagynék ki. Ez a két hét "pihi" még ha vizsgákkal volt tarkítva, akkor is jól jött. Többek között azért is, mert lehetőségem volt majdnem utolérni magam a portugál tudásom tekintetében. Eddig ugyanis el voltam maradva rendesen, mivel nem volt időm igazán leülni mellé. Ezen túl még az is közrejátszik a lemaradásomban, hogy az intenzív kurzus után haladó csoportba kerültem (többi időpont nem volt jó), s olaszokkal, franciákkal vagy olyan arcokkal vagyok együtt, akik fél évig már tanulták a nyelvet. Na most, ezeknek a nációknak eleve könnyebb a portugál nyelv elsajátítása, mint egy magyarnak. A magyar semmire se hasonlít. Szerencsére angolul tanuljuk, így jóval könnyebb. Na de, ma még szerintem a tanár is meglepődött, mert bizony ott voltam a szeren, s bebizonyítottam, hogy a magyar is tud valamit. Szerencsémre amúgy van egy fél kanadai fél portugál csaj a csoportban, aki elég segítőkész, és látta még az elején, hogy nálam bajok lesznek. Ő igazából angol anyanyelvű, s néha gondolkozva, de folyamatosan beszél portugálul. Miért van akkor itt? Hivatalosan azt mondja, hogy a nyelvtanja nem túl jó, ami még talán igaz is, nem hivatalosan meg, hogy kell neki a kredit, mert Ő itt végzi az egyetemet. Szóval neki jóval lazábbak az órák, így ráér engem pesztrálni sokszor, ha nem értek valamit.
Most viszont hol tartunk, amiért nem az utazáson jár még az eszem?
Hétvégén meg kell csináljak egy iparági/piaci elemzést, majd keddig összerakni a csoporttal és csütörtökön prezentálni. A hétfői első órára át kell gondolni egy esettanulmányt, mert a tanár e-mailben üdvözölte a tárgyát felvevő kollégákat, s ha már így, akkor csatolt egy esettanulmányt is a levélhez, hogy azt nézzük már meg első alkalomra. Olyan jó fejek ezek:). Közben otthonról is próbálnak ostorozni, mert csütörtökre 23:55-ig van egy beadandó, illetve Lukács közben kitalálta, hogy legyen neki is, de ő bőkezűbb volt, nála pontban éjfél a határidő:). Ez utóbbival még lehet jól is járok, mert alapjáraton következő hét keddre kellene csinálni amikorra pedig lehetetlen, mert elutazunk. Ha a csütörtökön túl leszek, szabad a pálya, lehet az utazásra gondolni.
Magyarul, ez a bő egy hét tartalmasan és gyorsan el fog telni, aztán irány Madeira, Madrid, Marrakech. Azon gondolkodtam ma, hogy most hétvégén lesz két hónapja, hogy itt vagyok, s lassan 5 hónapja, hogy vagy itt, vagy ott, de nem otthon hajtom álomra a fejem. De telik az idő... A helyzet az, hogy az utazásból ha visszatérünk, nov. 23-a lesz, miután éppen több, mint 3 héttel megyek is haza. Igen, ha nem mondtam volna, akkor most megemlítem, hogy december 17-én, igaz csak 12 napra, de "otthon" leszek. Az otthon mondjuk elég tágan értelmezhető erre a 12 napra, mert már van néhány programom. Délben száll le a gép, aztán már akkor egyből unokaöcsém szülinapi ebédje lesz, két vizsga Pesten, karácsony Miskolcon... Még valamit esetleg?:) Dec. 29-én jövök vissza, azt megelőzendő, hogy a szilvesztert egy még további helyen töltsem, mondjuk Debrecenben. Na jó, ez csak vicc, más okai vannak, vizsgázni kell, de az is biztos, hogy szilveszterkor sem voltam még külföldön, úgyhogy itt az ideje.
Utolsó kommentek