Eddig még nem beszéltem a két turnus közötti otthon töltött időről. Sokat nem is nagyon tudok, de egy bejegyzést megér a feeling miatt. A cím arra utal, hogy mindössze ennyi ideig ért magyar földhöz a lábam. Azaz, a le és felszállás között kereken ennyi idő telt el. Ha azt nézzük, hogy ennek az 1/3-át alvással töltöttem, illetve a reptérről hazajutás egy kis megállót beiktatva, valamint a reptérre indulás vagy 8 órát elvett, akkor ott tartunk, hogy majdnem a fele már oda is van...
A maradék tehát 34 óra. Hogy lehet ezt okosan beosztani? Ha valaki elkezdett belegondolni az én esetemet méregetve, akkor elárulom: Sehogy. Alapjában véve nem lenne ez vészes, csak így necces, hogy mögöttem két és fél hónap, illetve előttem 4,5, bár közben hazamegyek még karácsonykor. Vegyük sorjába:
Szeptember 3, 18:10, megpillantom a bőröndöm a szalagon, nagy az öröm, s elindulok kifele. Ott a család, pár percre együtt mindenki, aztán bátyámék jobbra, mi meg balra.
Még a parkolóban beszélgettünk kicsit a reptéren. Én folyamatosan kapkodtam a fejem, mert mindig azt hittem hozzám beszélnek az emberek. Az rendben volt, hogy körülöttem voltak magyarok egész nyáron, de megszoktam, hogy mindenki más külföldi. Ezért akik körülöttem beszéltek, meg odaszóltak valakinek, azt hittem hozzám beszélnek. Megálltunk enni pár falatot, angolul akartam köszönni. Hazaértük késő este, egy zuhany után kocsiba ültem és összefutottam Petivel. Los Angeles után először találkoztunk, s lényegében először is beszéltünk. Elmentünk a Gyros-ba. Mikor fizetett, kinevettem az 1 000 Ft-ost, mert nem ismertem meg. Egész nyáron velem volt egy kétezres, de valahogy az ezres nem maradt meg. Fura dolgok ezek, másnapra már rendben volt, de először voltak fura dolgok. Ott a Gyros-ba volt az első olyan pillanat, hogy hazajöttem, megérkeztem, nem sietek sehová, elértem célom, megállok kicsit. Ekkor gondoltunk bele, hogy milyen már, hogy másfél napja még Los Angelesben voltam, egy napja még New Yorkban, most meg itt ülök Újvároson a Gyros-ban:). Furcsa egy érzés. Főleg azok után, ami mindent megjártunk a nyáron. Mentünk egy kört még a városban. Igaz késő este volt, de szombat, mégis kihalt volt a város. Olyan kicsi volt minden. Az utcák, az autók. Olyan szokatlan, az, hogy nincs sok ember, olyan lassú, nyugodt, s bár arra a következtetésre jutottunk, hogy inkább unalmas minden. Peti ki is fejezte aggodalmát emiatt, nekem nem kellett nagyon panaszkodnom.
Szeptember 4.
Felkeltem, nagyjából egy 7 óra alvás után, s éreztem, hogy kialudtam magam, de mégsincs minden rendben. Fura érzés volt, mert nem aludtam két éjszaka se rendesen, csak repülőn, ráadásul utaztam és vártam másfél napig, valamint 9 óra időeltolódást kellett valahogy ledolgozni. Bíztam benne, hogy délutánra jobban leszek, mikor Amerikában reggel lesz, s így is lett. Aztán szerencsére egy nagyobb családi összejövetel volt esedékes, így egyszerre tudtam mesélni sok mindenkinek.
Sokat bár nem kellett, mert hűen követte szinte mindenki a blogot, úgyhogy nem tátott szájjal hallgattak. Ennyi volt a vasárnap, más nem történt.
Szeptember 5.
Ekkor már semmit nem csináltam, csak próbáltam átgondolni, mi lehet az, amire még szükségem lehet az év elkövetkezendő részében, s talán nem ártana bepakolnom a bőröndbe. Halomba álltak a cuccaim az egyik szobában, de nem vett rá a lélek este 9-10-ig, hogy elkezdjem bepakolni őket. Már Amerikába úgy mentem el, hogy összeraktam a dolgokat, de csak úgy, hogy azokból válogatok, szóval semmi konkrét. Rutinos pakoló lettem viszont, mert első bepakolásra 19 kilót mutatott a mérleg, úgyhogy fordultam még kettőt hármat, s olyan dolgok is jöttek velem, amire nem is gondoltam volna. Éjfél körül kész lettem.
Szeptember 6.
Hajnal 4:20, kelés, 5-kor indulás a reptérre. Fél 8 körül becheckoltam, aztán még egy kép, ami lényegében 1 a háromból, ami otthon készült rólam, s ezek itt láthatóak. Megérkezés, otthonlét és távozás.
8 körül elköszöntem anyáéktól, s ballagtam a kapukhoz. Megtaláltam az öltönyös társaságot a brüsszeli gép kapujánál, s innentől már megvan a történet.
A gép 9:15-kor felemelkedett, s ezzel el is telt a 63 óra, illetve a 34 otthon, ha úgy tetszik...
Most meg már itt Portugáliában egy sör mellett az amerikai lakótársammal beszélgetek arról, hogy hogyan kell szörfözni, s drukkol, hogy jöjjek bele hamar, aztán mehetünk hétvégente együtt. Majd meglátjuk.. Vasárnap beszámolok.
Utolsó kommentek