Ami a sulit illeti. Kitanultam magam. Lényegében még csak három nyelvórán, illetve három egyéb tárgy óráján volt jelenésem. Ilyen salátás tárgyakat vettem fel, amik feltehetően nem nehezek, de van hasznuk a való életben. Olyanok, mint vásárlói magatartás, ilyen-olyan marketing, business & entrepreneurship és stb. Két tanár portugál, az egyik olasz, illetve a nyelvtanár is egy portugál nő. 80-90%-ban értem mit akarnak, mivel nekik is tanult nyelvük az angol, s észrevehető, hogy ebben a környezetben jobban otthon érzem magam a szakmai felsőfokú miatt.

Mesélni egy-két szót talán a portugál nyelvóráról tudnék. Az első két hétben intenzív a kurzus, ami azt jelenti, hogy elég durván toljuk, heti három alkalommal 3 órában. Az intenzív az tényleg intenzívet is jelent. Már olyan szinteken tartunk (a leadott anyag tekintetében), hogy ezt a két hét után sem gondoltam. Ahogy vége a két hétnek, lesz valami teszt, és a félév hátra levő részében az ottani teljesítményünk alapján leszünk beosztva. Vannak akik már tanulták előtte, így nekik könnyebb, de a többséget mi alkotjuk, akiknek lövése sincs. Pontosabban most már van:). Vagyunk minden félék. Finn, orosz, cseh, lengyel, taiwan-i kínai, sima kínai, koreai (ezek itt is itt vannak...) és persze mi ketten magyarok. Jók az órák, csak fárasztó ilyen gőzerővel haladni, s leginkább itthon kapom el a fonalat, mikor átnézem, hogy mit is akart a tanár az előző órán belénk verni. Az egyik kínai srác viszont vidítja a társaságot. Oké, hogy kezdők vagyunk, de ha én 60-70%-osan fel tudom olvasni a dolgokat, akkor ő 0-5%-osan. Annyira viccesen beszél, hogy nem fogjuk sokáig bírni. Nekünk Benedekkel szerintem nem szabad egymás mellé ülnünk, mert egyszer eltörik a mécses, mint a sokak által jól ismert műsorvezetőnél.

Többször voltam már a határon, s kapaszkodtam a székbe, szorítottam a fogam, mikor a tanár kimondta a nevét, hogy olvasson fel valamit. Tegnap Benedek mellett meg láttam, hogy már ő is alig bírja, úgy még rosszabb volt.

Holnap hétvége, s bár pont most nem mutat túl jó időt az előrejelzés, strandolást terveztünk be. Remélem összejön, mert jó lenne már kimozdulni, s csinálni valami értelmeset is, ha már itt vagyok.

Nem a legegyszerűbbek, mint ahogy minden kezdet nehéz. Itt nem az van, mint Amerikában, úgyhogy kicsit tovább tart az akklimatizálódás, ami a blog írásán is érződik. Itt nulláról indul minden. Nincs semmim a magammal hozott cuccaimon kívül, úgyhogy ki kell tanulni mindent. Első benyomások alapján nagyon nem egy olcsó ország, de persze napról napra fedezem majd fel a helyeket, aztán simábban fog menni minden. Érdekes viszont, hogy néhány, már akár két hete itt lévő egyént is megelőztem bizonyos dolgokban, úgy, hogy még csak két napja vagyok itt. Ilyen például a bérletvásárlás, mely nem olyan sima ügy, mint otthon. 

Ahhoz, hogy bérlete legyen az embernek, rendelkeznie kell egy fényképes plasztikkártyával, ami persze nem az égből hullik, tehát várni kell rá. Addig meg járjon az ember a méregdrága jeggyel:). Kibírható, nem az a baj, csak minek, hogyha lehetne sokkal kevesebből is. Na mindegy. Két módszer van a plasztikkártya beszerzésére. Vagy normál, vagy sürgős. Utóbbi esetben természetesen többet kell fizetni, és az összes metróállomás helyett csak háromban lehet igényelni. Az igényléshez kell egy fénykép, egy igazolvány és egy nyomtatványt ki kell tölteni, amit a suliban kaptam a welcome csomagban. Na innen kezdődik a szép történet. Ez a nyomtatvány csak portugál nyelvvel van felvértezve, így az egyik lakótársam segített a kitöltésben. A csomagomban volt még egy igazolás is a sulitól, amit abban az esetben kell kitöltenem, ha 23 év alatti vagyok. Ez azért fontos, mert itt valahogy furán van a diákkedvezmény. Hiába diák vagyok, de 24 éves, nekem nem járna az 50% mínusz. Na de.. Beszéltem pár szót az egyik magyar kollégával, s megtudtam az igénylés folyamatának részleteit, illetve, hogy Ő is bejátszotta magát 23 alattinak. Megkíséreltem én is, és úgy néz ki sikerült. A kiskapu az egészben az, hogyha az igénylésnél mikor megnézi a személyimet, amivel azonosítottam magam, nem veszi észre a születési dátum egyezőtlenségét, akkor onnantól szabad a pálya. Nem vette észre, vagy nem akarta észre venni, nem tudom. Mindenesetre mikor elkérte, végigpipálta a lapon szereplő adataimat. Ezen túl se a diákomon, se a kapott kártyán nem szerepel se a valós se a valótlan születési évszámom, szóval miután megkaptam a kedvezményes kártyát, a kutyát nem érdekli mit csinálok, csak töltsem rá a pénzt. Ezután már csak a megfelelő bérletárral kell feltölteni, s úgy használhatom. Megjegyzem, még így féláron is bőven drágább lesz a bérletem, mint a pesti, s ez még nem is teljes kombinált...

Ma találkoztam a maradék magyarral is. Összesen 6an vagyunk fiúk, mindannyian a Corvinus-ról. Vicces volt a mai óra, mert 1-2 perc késéssel érkeztem, és beültem két srác közé egy négyes padba. Még egy kis késéssel jött egy srác negyediknek mellénk. Először őt kérdezte valamiért a tanár, aztán kérdezte tőle, hogy honnan jött, mire Hungary volt a válasz. Unott fejem hirtelen jobbra kaptam. Nem telt el 5 perc, valami miatt a bal oldalamon lévő srác is szólt valamit, vagy csak kérdezték, (meg amúgy is bemutatkozós óra volt még) és ő is mondja, hogy Hungary.. Na ne... 4-ből 3 magyar. Csak nem ide ültem valami magyar padsorba?? 

Első benyomások. A parkolást érdekesen oldják meg erre felé. Nem tudom, hogy létezik-e olyan dolog amit büntetnek, mert elég cifraságokat láttam. Nyugodtak az emberek, úgy elvannak, mint a befőtt, de a buszok, metrók sem igyekeznek követni egymást. Tele van az utca kávézókkal, azok meg emberekkel. Mikor bementem a nemzetközi "irodába", hogy átvegyem a dolgaimat, illetve megjelenjek, nem nagyon hittem a szememnek. Két nő dolgozott. Egy a kiutazó, másik pedig az ide érkező diákok sorsát egyengeti. Mindkettőnek volt egy íróasztala, melyen a számítógépen és egy tollon kívül semmi nem volt. Ezen felül volt még egy egy méter széles fejmagasságig érő szekrény tele dossziékkal. Ebből vette le az enyémet is. Ennyi. Oké, hogy a Corvinuson több diákot küldenek ki, illetve fogadnak, de ott többen is dolgoznak és hegyekben állnak a papírok, elintézendő feladatok. Itt meg... Mintha valami relaxációs gyakorlatra mentem volna, olyan nyugalom áradt az irodából. Az idő jó, napközben 30 fok közeli, éjszaka kellemesen lehűl.

Kép még mindig nincs, de azért csak felrakok egyet, hogy legyen már valami. Ez az első amit itt készítettem. Lesz majd még több is, ha nem a különböző dolgok miatti szaladgálással leszek elfoglalva, hanem lesz időm kicsit körbenézni, hol is vagyok valójában.

A következő megálló: Lisszabon, Portugália. Na jó, azért volt még egy átszállás Brüsszelben, mert nem közvetlen géppel jöttem. Még jó, hogy zakóban utaztam (azt csak nem tehettem a bőröndbe), mert Brüsszel felé tele volt a gép öltönyös ürgékkel, köztük Deutsch Tamással, így nem lógtam ki nagyon a sorból, csak meg kellett jelenni itt már valahogy :). Furcsa is volt a tábori időszak után "normális" ruházatban mozogni. Most nem azok a dolgok kerültek a bőröndbe, mint nyár elején. Ezzel a Szőke kapitány ruha skáláján eljutottam a menedzser szintre, amit a végén említ (gondolom megvan még). A szteccs, meg a csibészes már megvolt, jöjjön hát a menedzser.

Az itthon töltött idő egyébkén hamar eltelt sűrű ásításokkal tarkítva, mert az időeltolódás + hosszú utazás kombót nem nagyon tudtam kipihenni. A pakolás viszont különösen jól ment, mert mikor kész voltam, még akkor is 18,5 kg-ot mutatott a mérleg, igaz most kézinek kisbőröndöt hoztam (+8kg), meg laptoptáskát. Ez azt eredményezte, hogy bekerült még egy-két előre nem tervezett dolog is, nehogy már könnyű legyen a bőrönd. 

Rövid alvást követően ismét reptér következett, immáron az utóbbi alig több, mint két hétben hetedjére és nyolcadjára. Még a végén túlzásba viszem. Kezdtem is érezni ezt, mikor a Brussels Airlines maroknyi kis gépe a levegőbe emelkedett. Elég szeles idő volt reggel otthon, ráadásul a brüsszeli leszállásnál még inkább. Nem jók ezek a kis gépek. Ezt most jól megnéztem, és biztosra mondhatom, hogy amelyikkel New York-ból jöttem, annak egy szárnya volt csak akkora, mint ez a gép. A landoláskor még néhány másodperccel a földet érés előtt is nagyokat dobott rajta a szél. Ez volt a leghúzósabb nekem eddig. Viszont nagy meglepetésre teljesen jól letette a végén.

Ez után még jött egy repülőút Lisszabonba, ami már sokkal simább volt. A bőröndre váráskor még hallottam egy két magyar szót, köztük, hogy Stohl 10 hónap letöltendőt kapott, aztán megszűnt ez is. Jöttem az albiba, amit már nyár elején lefoglalóztam, mert szimpatikusnak tűnt a lakás, az ár, és a tulaj is, meg persze időben kellett intézkednem. Megérkeztem, azt kaptam amire számítottam, mivel már képeken és videón is láttam a lakást. Még mindig szimpatikus a tulaj, aki egy 30as évei elején lévő Pedro névre hallgató személy. Jöttek később megnézni egy másik szobát, nekem meg volt néhány kérdésem, s mivel még volt ideje, készségesen körbevezetett a háztömb körül, s megmutatta a fontosabb dolgokat hol találom. Rövid pihenő után már indultam az egyetemre, mert ma kezdődött a portugál nyelvóra. Olyan fáradt voltam, majdnem elaludtam, úgyhogy a következőtől többet remélek. Nagy meglepetésemre az egyik magyar srác is ebbe a csoportba jár, úgyhogy beszéltünk egy kicsit.

Holnap suli, a fenének van kedve most hozzá, aludni kellene egy jót valamikor már. Egyébként az idő jó, meg tetszik minden, csak most még a fáradtság nem a legjobb kedvvel örvendeztet, úgyhogy nem úgy látom a világot. Lassan jönnek majd képek, de most ahhoz sem volt sok kedvem, hogy méregessem őket.. I'll be back.. 

Eddig még nem beszéltem a két turnus közötti otthon töltött időről. Sokat nem is nagyon tudok, de egy bejegyzést megér a feeling miatt. A cím arra utal, hogy mindössze ennyi ideig ért magyar földhöz a lábam. Azaz, a le és felszállás között kereken ennyi idő telt el. Ha azt nézzük, hogy ennek az 1/3-át alvással töltöttem, illetve a reptérről hazajutás egy kis megállót beiktatva, valamint a reptérre indulás vagy 8 órát elvett, akkor ott tartunk, hogy majdnem a fele már oda is van...

A maradék tehát 34 óra. Hogy lehet ezt okosan beosztani? Ha valaki elkezdett belegondolni az én esetemet méregetve, akkor elárulom: Sehogy. Alapjában véve nem lenne ez vészes, csak így necces, hogy mögöttem két és fél hónap, illetve előttem 4,5, bár közben hazamegyek még karácsonykor. Vegyük sorjába:

Szeptember 3, 18:10, megpillantom a bőröndöm a szalagon, nagy az öröm, s elindulok kifele. Ott a család, pár percre együtt mindenki, aztán bátyámék jobbra, mi meg balra.

Még a parkolóban beszélgettünk kicsit a reptéren. Én folyamatosan kapkodtam a fejem, mert mindig azt hittem hozzám beszélnek az emberek. Az rendben volt, hogy körülöttem voltak magyarok egész nyáron, de megszoktam, hogy mindenki más külföldi. Ezért akik körülöttem beszéltek, meg odaszóltak valakinek, azt hittem hozzám beszélnek. Megálltunk enni pár falatot, angolul akartam köszönni. Hazaértük késő este, egy zuhany után kocsiba ültem és összefutottam Petivel. Los Angeles után először találkoztunk, s lényegében először is beszéltünk. Elmentünk a Gyros-ba. Mikor fizetett, kinevettem az 1 000 Ft-ost, mert nem ismertem meg. Egész nyáron velem volt egy kétezres, de valahogy az ezres nem maradt meg. Fura dolgok ezek, másnapra már rendben volt, de először voltak fura dolgok. Ott a Gyros-ba volt az első olyan pillanat, hogy hazajöttem, megérkeztem, nem sietek sehová, elértem célom, megállok kicsit. Ekkor gondoltunk bele, hogy milyen már, hogy másfél napja még Los Angelesben voltam, egy napja még New Yorkban, most meg itt ülök Újvároson a Gyros-ban:). Furcsa egy érzés. Főleg azok után, ami mindent megjártunk a nyáron. Mentünk egy kört még a városban. Igaz késő este volt, de szombat, mégis kihalt volt a város. Olyan kicsi volt minden. Az utcák, az autók. Olyan szokatlan, az, hogy nincs sok ember, olyan lassú, nyugodt, s bár arra a következtetésre jutottunk, hogy inkább unalmas minden. Peti ki is fejezte aggodalmát emiatt, nekem nem kellett nagyon panaszkodnom. 

Szeptember 4.

Felkeltem, nagyjából egy 7 óra alvás után, s éreztem, hogy kialudtam magam, de mégsincs minden rendben. Fura érzés volt, mert nem aludtam két éjszaka se rendesen, csak repülőn, ráadásul utaztam és vártam másfél napig, valamint 9 óra időeltolódást kellett valahogy ledolgozni. Bíztam benne, hogy délutánra jobban leszek, mikor Amerikában reggel lesz, s így is lett. Aztán szerencsére egy nagyobb családi összejövetel volt esedékes, így egyszerre tudtam mesélni sok mindenkinek.

Sokat bár nem kellett, mert hűen követte szinte mindenki a blogot, úgyhogy nem tátott szájjal hallgattak. Ennyi volt a vasárnap, más nem történt.

Szeptember 5.

Ekkor már semmit nem csináltam, csak próbáltam átgondolni, mi lehet az, amire még szükségem lehet az év elkövetkezendő részében, s talán nem ártana bepakolnom a bőröndbe. Halomba álltak a cuccaim az egyik szobában, de nem vett rá a lélek este 9-10-ig, hogy elkezdjem bepakolni őket. Már Amerikába úgy mentem el, hogy összeraktam a dolgokat, de csak úgy, hogy azokból válogatok, szóval semmi konkrét. Rutinos pakoló lettem viszont, mert első bepakolásra 19 kilót mutatott a mérleg, úgyhogy fordultam még kettőt hármat, s olyan dolgok is jöttek velem, amire nem is gondoltam volna. Éjfél körül kész lettem.

Szeptember 6.

Hajnal 4:20, kelés, 5-kor indulás a reptérre. Fél 8 körül becheckoltam, aztán még egy kép, ami lényegében 1 a háromból, ami otthon készült rólam, s ezek itt láthatóak. Megérkezés, otthonlét és távozás.

8 körül elköszöntem anyáéktól, s ballagtam a kapukhoz. Megtaláltam az öltönyös társaságot a brüsszeli gép kapujánál, s innentől már megvan a történet.
A gép 9:15-kor felemelkedett, s ezzel el is telt a 63 óra, illetve a 34 otthon, ha úgy tetszik...
Most meg már itt Portugáliában egy sör mellett az amerikai lakótársammal beszélgetek arról, hogy hogyan kell szörfözni, s drukkol, hogy jöjjek bele hamar, aztán mehetünk hétvégente együtt. Majd meglátjuk.. Vasárnap beszámolok.

A tv műsorok végéről már ismert a dolog, mikor elmondják, hogy a műsorvezetőt ez és ez a márka öltöztette, illetve, hogy a műsor szereplőit ez a cég szállította, stb. Ez adta az ötletet a bejegyzés megírásához, melyre leginkább a két legutolsóként említett dolog ösztökélt. Hiába, nem támogatók voltak, mert mindenért fizetni kellett. 

Légitársaságok

Alitalia

A Budapest - New York - Budapest vonalon római átszállással olasz Alitalia-val utaztam, ami valójában úgy helyes, hogy kifele Malév és Delta kombó volt az Alitalia üzemeltetésével. Visszafele azonban már mindkét gép Alitalia-ás volt. A szolgáltatás előtt le a kalappal, a kaják tökéletesek voltak. Olaszok lévén pizza, lasagne, fagyi és stb. volt a menüben. Kifele magyar pilóta volt a Malév-esen, illetve Amerikai a Delta-son. Akkor mindkettő eléggé odavágta a gépet landoláskor. Ezután még repültem néhányszor, s a végén az olaszok mindkétszer nagyon szépen tették le, úgyhogy el lehet mondani, tudnak valamit ezen a téren. Hogy miért beszélek a légitársaságokról? Mert, ha azt nézzük, most volt szerencsém néhányhoz: American Airlines, US Airways, Malév, Delta, TAP Portugal, Brussels Airlines, Alitalia és JetBlue, szóval van összehasonlítási alapom, úgyhogy folytassuk a sort.

American Airlines

Igazából, erről nem tudok sok mindent mesélni, csak azt, hogy pozitív élmények fűznek hozzá, de nem csak azért, mert ezzel indultunk útnak a nyugati oldalra. Ezzel mentünk New York-ból Dallas-on keresztül Albequerque-be. Ezen tudtam a legjobbat aludni eddig. Kiszolgálás szintén dicséretet érdemel.

JetBlue

Nahát, neki csuklott az anyukája sokat, már ha van olyanja. Ide csak logót raktam, mert ezek gépén sajnos nem ültem, úgyhogy nem érdemel többet. Nem fűznek jó élmények hozzájuk, az ő járatukat törölték, és nem tudták megoldani a New York-ba jutásunkat, úgyhogy őket nem lájkoljuk, majd legközelebb...

US Airways

A US Airways volt a megmentő Los Angeles-ből vissza New York-ba, úgyhogy őket szeretjük. Velük is minden okés volt, az 5 csillagot csak azért nem kapja meg, mert az első gép majdnem egy órát késett, bár ezzel volt a legkevesebb baj. Ami nagyobb volt, hogy gondoltam, megiszom a vélhetően utolsó Dr Pepper-emet, s közölték, sajnos azt nem tudnak adni. 

Bár nem ide tartozik, azért a Brussels Airlines-t is megemlítem, mert azzal jöttem részben Lisszabonba. Na azok nagy sóherek, még inni se adtak, bár az olyan nagy szélben, amiben azt sem éreztem már, hogy szomjas vagyok, úgy tette le a gépet a pilóta, hogy le a kalappal előtte, a Malév-es kolléga vehetne tőle pár órát. A TAP Portugal pedig az Alitalia-ához hasonlóan tökéletes volt. Igaz ült előttem egy őrült, büdös német pár, de erről nem ők tehettek..

Járműveinket az Alamo-nál béreltük, a carhire3000.com/travelljigsaw.com -on keresztül. Én meg voltam elégedve mindennel.

Autók

Dodge Journey

Erről az autóról ódákat zengtem, és így is van. Ez köszönhető annak, hogy elég nagy pozitív csalódás volt ahhoz képest, amit vártunk. Igazából nem egy szuperkocsi, én csak az ár/érték arányról beszéltem mindig is. Jelentősen megkönnyítette a Niagara-hoz vezető utunkat, a kulcsa pedig talán örökre felejthetetlenné teszi. Köszönjünk neki:)

Chevrolet Aveo

Cuki mi?:) Na jó, ne viccelődjünk, pozitív csalódás volt ez is. Igaz közben cseréltünk, de két ugyanolyannal tettük meg az Albequerque - Santa Fe - Winslow - Grand Canyon Village - Las Vegas - Los Angeles távot, mely most megnéztem, a bolyongásokkal együtt kereken 2 000 +/- 50 km-re jött ki. Magyarul volt alkalmunk tesztelni a Chevit. Azt kell, hogy mondjam a kényelemmel nem volt gond. A hangcucc benne szintén megfelelt a hozzá fűzött elvárásoknak, sőt még felül is múlta azokat. Egy hibája volt, de az nagy. A központi zár hiánya. Hajunkat téptük végig. Körbe kell menni mindig, aztán megnézni, visszamenni, hogy tényleg be lett-e zárva minden ajtó. Szerintem azért rendelték így ezeket, hogy legközelebb magasabb, drágább kategóriát béreljen az ember.

A vásárlásainkat, a Walmart támogatta.

Egyszer nem hittem a szememnek, amikor megláttam a fizetendő összeget. Santa Fe-ban voltunk, s az elkövetkezendő egy-két napra vettünk pár dolgot. A listám ennyiből állt: 2 x 1 liter Powerade, 6 x 0,33 Cola, 2 x Pringles. Fizetendő összeg: 900 néhány forint. Az rendben van, hogy otthon egy db Pringles alsóhangon 4-500 forint, magyarul csak az drágább lenne, mint ott minden. Itt portugáliában szintén. Csak a két Pringles itt 1 200 Ft, míg a 6 x 0,33 Cola 900, mint ott az összes dolog volt. Durva, erre csak ennyit tudok mondani. Fura is volt megérkezni Portugáliába. Kicsit szokatlanok voltak az árak. 

A kimenők alkalmával a Yuengling sört ittuk.

Étkezéseinket számos alkalommal a Mc Donald's támogatta, mellyel kiérdemelte az egyik főtámogató címet.

Rászoktam kint a mangós-ananászos smoothies-ra. Ez sajnos itthon nincs, pedig milyen kaján vigyorral mondtam Petinek, hogy húú de jó ez a cucc, majd iszom otthon is. Vagy mégsem?? Te ez van otthon? ÁÁ nincs.. sajnos ott nem menő:S.

Ha üdítőital, akkor a Coca-Cola termékei fogytak.

Sorolhatnék még sok mindent, pl.: Vegasban a Stratosphere-ben szálltunk meg, Winslow-ban a The Lodge Motel-ban tértünk nyugovóra, Hollywood-ban a Hollywood Youth Hostel volt a szállásunk, a repülőjegyeket a priceline.com-on vettük, a szállásokat a booking.com-on, a hostels.com-on foglaltuk, az eligazodást nagyban segítette a googlemaps, dolgunkat a Campleaders, navigációnk a TomTom volt és stb, stb. Száz dolog jöhetne még, úgyhogy ha bárki bármire kíváncsi, megtalál több helyen, szívesen mesélek, segítek hasonló dolgok kivitelezésében. De most térjünk a lényegre.

Jöjjön tehát a dobpergés, s utána pedig az a két dolog, amit az elején említettem, hogy indokolttá tette a bejegyzés megírását.

Apple - Iphone

Én nem tudom mi lett volna nélküle. Egyetértettünk Petivel, hogy sokszor rengeteget könnyített a dolgunkon, és egyszerűbbé tette az életünket, úgyhogy legjobban előtte hajtottunk fejet. Zsebünkben volt a világ. Kezdve a navigációval, ami nélkül lehetetlen lett volna minden. Folytatva minden egyéb dologgal, mellyel gyors volt a kommunikáció, amellett, hogy hatékony is. Azért itt meg kellene még említeni az Asus netbook-ot is, mely szintén jól helyt állt végig.

De van valami, ami nélkül még ezek sem működtek volna, s amikor hiányt szenvedtünk benne néha, akkor elveszettnek éreztük magunkat.

Az Internet

Ő a nyertes, a főtámogató. Én nem tudok semmit elképzelni nélküle. Közelebb hozott mindent, s nagyrészt emiatt sem érzékeltük, hogy a világ másik oldalán voltunk. Nem tudom, hogy régen, amikor akár már működött is, de nem lehetett ennyire még kihasználni, akkor hogy lehetett ilyen dolgokat véghezvinni, amiket mi megcsináltunk. Bele se tudok gondolni... De igazából már nem is kell, mert túl vagyunk rajta, s ezennel most már az Amerikás történeteknek tényleg...

VÉGE

 .

Igazából nagyon sok minden, mert jó volt ott. Sokszor eszembe jut most is, hogy milyen jó lenne még mindig ott lenni. Facebook-on a csoportunkba beírta egyik srác, hogy nézegeti a képeket, s visszavágyik. Valahogy mindenkitől ezek a reakciók jöttek aztán a bejegyzésre.

Vannak viszont dolgok, amik apróságnak tűnhetnek, mégis hiányozni fognak, mert lehet, hogy soha sem lesz hozzájuk ismét szerencsém.

Dr. Pepper

Akárki azt mondja, hogy az nem jó, annak garantálhatom, hogy nem kicsit más az íze kint. Itthon amúgy sem elterjedt, mert nem egyszerű találni, de ha iszok, én is csak azt mondom, hogy elmegy, meg lehet inni, semmi extra. De ott nem ilyen az íze. Kicsit a Cola is más, meg a Fanta is, de azoknál nincs ennyi különbség.
Mikor jöttem haza, és repültem Los Angelesből vissza New Yorkba, nagy természetességgel azt kértem a stewardesstől. Az meg mondta, hogy mi a felhozatal, mert sajnos azzal nem tudnak szolgálni. Na mondom, akkor adjál gyömbért... American Airlines-on volt bezzeg.. Na mindegy, nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Aztán mikor New Yorkban repteret váltottam, és várakoztam, elmentem a Mekibe kajálni, és persze majd Pepper-t kérek. Aztán mikor rendeltem, mondja a csaj, hogy nincs Pepper! Anyád... Szórakoztok velem?? Ránéztem a gépre és tényleg semmi... hát ez nem igaz.. Így történt meg, hogy kértem Cola-val:S. Első Mc Donald's volt, ahol nem volt Pepper. Nem értem mi az oka, végül is, a legnagyobb new yorki reptéren voltam.

Lucky Charms

A Müzli. Rengetegen szerették a táborban. Sokan rászoktak valamelyikre, mint a cigire. Ki ezt szerette, ki azt, de legtöbben szerintem a Lucky Charms-ot. Volt aki napi 5 dobozzal evett meg, volt ki kevesebbel, de nekem is volt egy üllőhelyben 5 is. Rendszerint kettővel indítottam a reggelt. A titka a marshmallow (~ kind of pillecukor), avagy hungarocell darabka volt. 3-4 héttel a tábor vége előtt egy nem hivatalos fogadás alapján egy egész nagy dobozzal ettem volna meg a tábor végéig. Egy nagy dobozban 96 db volt. Még Jason is tudott a tervről, csak a fejét fogta:D. Lényeg, hogy nem ettem meg, nem vettem elég komolyan. Talán még most is ott van, bár kétlem, hiába félre volt rakva. Megesett, hogy jöttek fel a konyháról fiúk reggeli közben, hogy Lucky Charms kell!! Mondanom sem kell, a gyerekeknek is ez volt a kedvence, és megesett, hogy kifogytunk. Az enyém persze ott volt, de mondtam a srácoknak, hogy sorry, nincs sajnos:(.. Na meg amúgy is, egy 3/4 doboz mire lett volna elég nekik?:).

Chocolate Chip Cookie

Szerintem nincs olyan ember akinek ez ne ízlene. Nem a bolti, ami gagyi száraz, hanem a Homemade, amit a sütőből kivettek és még meleg benne a csoki, vagy a hűtőbe betették később, és ropog. Nagyon finom volt. Legjobban az ízlett, amiben M&M's volt. Írtam is egyszer, hogy importálni kellene, mert még sose láttam. Meglepődtem, mikor itt Portugáliában Oreo-val egyetemben volt a boltban, igaz csak dobozos, nem amit sütni kell.

Ezeken felül biztos van még sok minden, ami hiányozni fog, de nem említhetek mindent. A nagyobb, mint A5-ös nagyságú steak-ek, a BBQ-k, a blue punch:D meg a tortilla, a golfkocsi, a jó biliárd asztalok, a sok mókus mindenfelé, a nagyteljesítményű járművek és stb...

Mi is maradt még ki...? A legtöbb új dolog az utakon, vezetés közben ért minket, úgyhogy most is csak erről fogok írni egy nyúlfarknyit. 

Ami nagyon érdekes volt, csupán látni is, az a 9 mérföldes (14,4 km) 7-8%-os lejtő. Táblák tömkelege figyelmeztetett erre, s a nagyobb járműveknek külön kiállójuk volt, hogy ellenőrizzék a fékeket, illetve voltak táblák, melyek arra utaltak, hogy kapcsoljanak alacsonyabb fokozatba a nagyobb motorfék gyanánt. Azért egy 8%-os emelkedő/lejtő már amúgy is meredeknek mondható, főleg, ha az én alföldi múltamat tekintjük. De ha azt nézzük, hogy ez autópálya volt, és 110-el csergettek lefele az autók, buszok, kamionok, akkor az már nem olyan barátságos, főleg nem 14 km-en keresztül. Ez pontosan akkor volt, mikor a Grand Canyon-tól tartottunk Vegas-ba, és elhagytuk a "hegyeket". Nagyjából 2000 méter környékén lehettünk, de inkább kicsit alatta, s onnan ereszkedtünk alá. Hogy mennyire alá, azt pontosan nem tudom, és most lusta vagyok megnézni, de azt tudom, hogy Vegas lent fekszik eléggé a homokos síkságban, s vannak pontok a környékén, melyek a tengerszint alatt vannak. Szóval, ereszkedtünk bő 1500 métert az fix.

Ami legfurcsább volt nekem, hogy itt jobbról is előznek az autópályán. Mikor Pierre-el erről beszéltünk, csak annyit mondott, itt van több sáv, szóval lehet menni. Hát oké, de nekem akkor is fura. Otthon van két sávunk, elvétve három, így valóban nincs is sok lehetőség kívülről előzni, meg amúgy is tiltott. Tényleg több a hely ott rá, de akkor is furcsa, hogy jobbról valaki gyorsabban jön, mint én, és figyelni kell, nem úgy, mint otthon.

Érdekesség, hogy azt az esetet leszámítva, ha tábla tiltja, mindig lehet piros lámpánál jobbra kanyarodni. Egy-két rámdudálás kellett ahhoz, hogy bátorkodjak, de idővel ebbe is belejöttem. Odaállnak a kereszteződésbe, ha éppen nincs olyan nagy forgalom, vagy a külső sávban nem jönnek, akkor ki lehet kanyarodni. Ez egy okos dolog, ha nem is nagy mértékben, de legalább haladnak jobban az autók.

Ettől még okosabb, az úgynevezett Carpool Lane. Pierre ezt a legnagyobb amerikai találmánynak nevezte, ami a közlekedést illeti. Én csak náluk Los Angeles-ben találkoztam ezzel, viszont nem kizárt, hogy máshol is létezik. Lényege csupán annyi, hogy van egy vagy néha két sáv vastag sárga vonallal elválasztva a többi, jellemzően 5 sávtól, s ezekben olyan jármű hajthat, melyben legalább két ember ül. Gondolnánk otthoni fejjel, hogy haha, vicces, ennek semmi értelme. Na de ott van, nem is kevés. Hihetetlen, de volt olyan rész, ahol 120-al hasítottunk ebben a sávban, és néhány autó volt még benne rajtunk kívül, a mellettünk lévő sávok meg araszoltak, teljesen be voltak dugulva. Percekig haladtunk mellettük. Ekkor elkezdtem nézni, és tényleg, csak a sofőr ült bennük. Felfoghatatlan számunkra, de ott ez van. Mindenkinek van autója, és használja is. Van még egy módja annak, hogy használhassa valaki ezt a sávot, mégpedig az, hogy fizet érte. Célja az egésznek az, hogy csökkentse az egy főre jutó üzemanyag fogyasztást, illetve károsanyag kibocsátást.

Hogy képek is legyenek arról mi van ott Los Angeles-ben, itt van két videó. A másodikon igaz egy baleset látható először, de utána A Csomópont is:).

Gondolkodom. Éppen a Los angeles-i reptéren ülök a gépem kapuja előtt, melynek hamarosan nyitják az ajtóit a felszálláshoz.
Tudatosult bennem, hogy most már haza megyek, s elkezdtem visszagondolni az elmúlt két és fél hónapra. Azokra a pillanatokra, mikor búcsúztam Ferihegyen, mikor megérkeztem a táborba, a nehéz munkanapokra, a nagy hülyéskedésekre, a jó bulikra, a találkozásra Petivel, az utazásra, a Grand Canyon-ra, Vegas-ra, Los Angelesre, s persze a Niagara-ra is.
Elmúlt, vége, de örömmel fordítok hátat az egésznek, mert tudom, hogy életem egyik legjobb döntése volt, hogy a nyarat itt töltöttem. Nincs mit mondanom, csak egy tanácsom van a végére: Ha teheted, Te se hagyd ki, mert utólag már bánhatod, bár van egy jó hírem, bánni talán nem fogod, mert nem tudod előre, hogy mit hagysz ki:).
Sok pénz? Nem.. Az elején igen, de csak hajszálnyival kell többet fizetni, mint amennyit a nyár alatt felélnél. Én a fizetésemet utaztam el, s láttad hol meg nem fordultam.
 

Ja, egyébként már hazajöttem, minden rendben volt, csak egy kicsit fáradt vagyok. Íme az első kép. Los Angelesből indulás, New Yorkban átszállás látható a ruházatomon is:).

Mentem egy kört itthon kocsival. Mi kihalt itt minden basszus, semmi élet. Peti mondja, hogy de jó, hogy én megyek tovább, mit kezd Ő itt most magával. Hát igazad van.. Nem tudom, úgyhogy kitartást:).

Jövök bizony, jövök, s bízom benne, hogy minden rendben lesz, és a terv szerint most már haza is jutok. Néhány nap szabit veszek ki, amíg otthon leszek, már ami a blogot illeti. Sokatokkal viszont találkozni fogok, úgyhogy majd személyesen mesélek. Tartozom még egy bejegyzéssel, amit említettem anno, hogy majd csak regisztráltak láthatják. Ez megvan, meg lesz, de még nincs kész, nem volt időm eddig befejezni. Van továbbá még egy-két olyan téma, amit meg akartam említeni, de nem fért bele a nyárba, úgyhogy ezen még gondolkozok, hogy felhozzam-e, vagy tekintsem lezártnak az Amerikában történteket.

Mindenesetre megköszönöm az eddigi figyelmet, a mozgalmas élet innentől biztos, hogy néhány fokozattal lejjebb kapcsol, de meglátjuk mit lehet majd kihozni Portugáliából:). Örülök, hogy velem tartottatok, köszönöm a sok visszajelzést, e-mail-eket, kommenteket, beszélgetéseket, hamarosan találkozunk.

I'm coming home...

Nem hazudok, ha azt mondom nem volt. Talán azért sem, mert csak olyan kevés ideig leszek otthon. Fura lesz. Ha lennék tovább, jobb lenne, na de nem kívánságműsor, ez most így lesz. Beszélgettünk egyszer kétszer a táborban pörköltről, húslevesről, meg egyéb otthoni ételekről, de ha nem hozzuk szóba, akkor nem is hiányzik. Így sem igazából, nekem inkább a baráti összejövetelek, amikor megcsináljuk azokat.

Furcsa volt egy nyarat távol tölteni Újvárostól, Pesttől, Magyarországtól, Európától. Furcsa, de páratlan. Rengeteg embert megismertem egy olyan ország kultúrája mellett, melyből sok minden ragadt is rám. Remélem nem sok hátrányos dolog, bár legtöbb felfogás kérdése:). Jártam sok szép helyen, hiába nem úgy alakult a vége, ahogy először leírtam. Szokták mondani, hogy "ember tervez, isten végez". Sajnos ez történt most is. Én terveztem elég sokat, és minden tökéletesen ment, de valaki nagyon nem akarta, hogy úgy is végződjön, ezzel nem lehetett mit tenni. Nézzük pozitívan viszont, mert elsülhetett volna ez rosszabbul is, ha a hurrikán még csak most jönne hétvégén, amikor megyek haza. Kimaradt emiatt New York, de több időt töltöttem itt Los Angeles-ben, s több időt voltam Pierre-ékkel is, miáltal a jövőben még esélyesebb, hogy találkozunk, mert vissza szeretnének jönni Magyarországra, hiányzik nekik Budapest:). Sokszor bánkódtam azon is, hogy a hazautam miért akkorra esik, amikorra. Idővel mindennek meglátjuk az okát, s így történt ez most is. Történetesen úgy zajlik, hogy nyár elején megadjuk a Campleaders-nek, hogy mikor szeretnénk haza utazni, ők pedig +/-3 napos intervallumban foglalnak jegyet. Nekem inkább a -1 nap lett volna jó, de +1 nap lett belőle. Ha 0 vagy -1 nap lett volna, akkor gyanús, hogy nagy sz*rban vagyok a hurrikán miatt.

Angoltudásom sokat javult a nyár alatt, de tanultam néhány szót lengyelül, oroszul, s még többet spanyolul, illetve hobbimmá vált a blogírás is. Ezzel együtt 72 bejegyzést írtam, de még jön egy mielőtt hazakerülnék. Rengeteg munkám volt ebben, s bele kellett adni apait anyait, hogy ne abba a hibába essek, mint egyesek a táborban, hogy minden nap leírták: felkeltünk, ettünk, gyerekek jöttek, ők is ettek, takarítottunk, aztán ebéd ugyanígy és vacsora... ez enyhén fogalmazva is unalmas. Egy idő után kialakult az a gondolkodás, hogyha történt valami valamelyik nap, akkor egyből a blog jutott eszembe, és úgy alakítottam a történetet. Félreértés ne essék, az alakítottam szót nem úgy értem, hogy bármi is kreált történet lenne, minden 100%-ig úgy volt, ahogy le van írva. Na jó, 99%-ig:D. Sok időmet elvette, de ennyi kellett talán, hogy kikapcsoljak, zenét hallgassak közben, és kicsit magamban legyek egy-két naponta. Jutott azért idő másra is, de szerintem ezt olvastátok közben.

Olyan dolgokat láttam, tapasztaltam, ami csak keveseknek adatik meg. Ez az ország hatalmas, tele érdekes dolgokkal, helyekkel. Ezeket felfedezni egy év alatt se lehetne, nem, hogy ez alatt a pár nap alatt, míg itt csavarogtunk. Ha nem sült volna el balul a vége, s nem marad ki egy-két dolog, akkor is azt mondom, ide vissza kell jönnöm, "itt még dolgom van". Nem, nincs kolbászból a kerítés, nem hullik a pénz az égből, de ha tesz az ember, akkor halad és van eredménye. Hiába jön ide valaki egy kéthetes körutazásra, vagy háromhetesre, úgysem fogja megtapasztalni azokat a dolgokat, amik a háttérben zajlanak ebben az országban, amiben én éltem két hónapig. Voltam igazi házibuliban a tábori utolsó előtti napon. Eljutottam odáig, hogy nem vesződök el ebben a nagy országban. Előzetes tájékozódás nélkül visszataláltam a los angeles-i reptérről a hostelba 2 ember megkérdezésével két busszal és 3 metróval, s megtanultam vezetni itt. Furán hangzik lehet, de fogadni mernék, sokan szívrohamot kapnának itt még az anyósülésen is. Néhány napig én is tátottam a számat sokszor. A budapesti közlekedés ehhez képest kismiska. Eleinte még azt mondtam volna, hogy inkább közlekedek Pesten gps nélkül ismeretlen környéken, mint itt azzal. Peti mondta szombaton azt hiszem, mikor Pierre-ékhez mentünk, hogy "egész belejöttél már" :D. Nem viccesek a 7 sávos autópályák a városban, meg azok a csomópontok, amiket nem tudtunk elképzelni, hogy hogy fértek be ide a város központjába, úgy ahogy a New York 42. utca metróállomásán is mi volt a föld alatt, ahol 7 metró keresztezte egymást, vagy legalább is megállója volt. Ehhez képest a mi 4es metrónk csak egy kávéskanállal ásogatott kis rókalyuk, és még azzal sem haladunk. 

Hiába ez a sok szenvedés otthon, meg minden negatívum... Lehet, hogy otthon sok a panaszkodó ember, meg nem éppen jó az élet, de azért csak oda járunk haza és mostmár nekem is hiányzik, úgyhogy van már egy kis honvágy, várom, hogy kicsit otthon legyek, s csak annyit tudok mondani, hogy

 Magyarország, én így szeretlek...