My Adventures

Ma Pierre nem volt itthon, mert suliban kellett lennie majdnem egész nap. Ezért kitalálták, hogy tudjak találkozni Charlotte-al is (ötőjük közül, akik Pesten voltak tavaly, ő a harmadik, aki itt tartózkodik, de még nem találkoztam vele). Suraj, az indiai srác akarta meglátogatni ma, úgyhogy felvett engem délután, hogy menjünk el Charlotte-hoz. Titokban mentünk, nem tudott róla, azt viszont tudta, hogy itt vagyok, csak a vizsgája miatt nem tudtunk eddig találkozni. Ma volt valami komolyabb vizsgája, aztán mikor érkeztünk, éppen valami ismerősével szaladtak el valahova, úgyhogy a szülei fogadtak. Leültünk a nappaliban, beszélgettünk pár szót, elmondtam a szövegem, hogy miért vagyok még itt, meg ki vagyok, bár sok helyen tudják, mert hallottak rólam, hogy együtt mozogtam velük Pesten. Nagyjából 20 percet vártunk mire visszajöttek. Tátva maradt a szája mikor meglátott, bevallom én is meglepődtem volna, mert a többiek akikkel most nem tudtam találkozni, először csak kételkedtek, mikor Pierre megosztott egy fotót rólam, azt hitték csak valami vicc. Meglepődött nagyon, hogy a lakásukban várok rá:).

Ott voltunk még egy fél órát nagyjából, aztán elindultunk bóklászni. A srác vezetett tovább, akivel visszajött. Mikor kimentünk a házból, nem hittem a szememnek. Mondtam is neki, hogy mond, hogy Te jöttél a Lexus-szal. Igen volt a válasz. Kedvenc márkám, s bár ez a legkisebb modelljük, sosem ültem még benne, most meg ezzel indultunk útnak. A kép csak illusztráció, de ugyan ilyen az övé is.

Elmentünk bóklászni több helyre. Először valami bevásárlóközpontba, ahol szinte mindenből volt minta, s tele volt egészséges jó minőségű zöldség-gyümölcs és egyéb dolgokkal. Összekóstoltunk mindent ott, ez volt a cél amiért mentünk. Na jó, még hülyültünk egyet a medvékkel is.

Ezután még mentünk egy másikba is, amiben csak ázsiai termékek voltak. Mármint élelmiszerek. Egy fél TESCO-nyi hely, és minden kínai betűs. A sör, a kenyerek, a fűszerek, a sütemények, minden. Megérte körülnézni ott is.

Ezután vacsorázni mentünk. A döntés, hogy hova is menjünk, érdekes volt. Először is, Suraj hindu, ő nem ehet húst, úgyhogy nem mindegy, hogy hova megyünk. Felvetették a sushi-t, úgyhogy az jó volt mindenkinek. Gyorsan körbenéztek interneten, hogy mi van a közelben. Talált egyet Charlotte valamilyen éttermeket összegyűjtő oldalon. Suraj csak annyit kérdezett: Milyen az értékelés? 5-ös, Hányan értékelték? ~300-an. Oké, mehetünk. Ennyi:). Utólag mondhatom, hogy hihettünk az értékelésnek, mert igaz volt. Egy kisebb családias étterem volt, természetesen japánokkal. Felfrissítettem a pálcikával evési tudományomat, s remélem most már bármikor menni is fog. Miután megettük amiket rendeltünk, még kihoztak két kanyarral ezt-azt, mint a ház ajándéka. Nem kérdeztek semmit, csak hozták. Nem volt sok minden, csak ilyen kóstolóféleség más fajta dolgokból. Aztán a végén még megkérdezték, hogy megkóstolnánk-e a zöld-tea fagyijukat? Miért ne. Hozták hát azt is. Én mint hozzáértő mondhatom, hogy megállná a helyét.

A vacsora után még bóklásztunk egy kicsit, és elmentünk egy fagyizószerűségbe. Ilyen jégkristályos, gyümölcsös, fagyis, rizstésztás tálat készítettek, mely 4 személyre elég volt. Ezt ettük még meg, s ezután jöttünk vissza az albiba.

Érdekesség, hogy Charlotte pénteken indul Svájcba. Meglátogat ott valakit, aztán megy Párizsba, Belgiumba, Amszterdamba, s végül Koppenhágába. Most végzett, egy hónap múlva dolgozni fog, itt ez a módi, hogy még egyszer jól kiutazzák magukat előtte. Jó szokás, mit ne mondjak:).

Nem gondoltam, hogy New York helyett ekkor éppen egyetemre fogok menni, de az a helyzet, hogy ez történt. Az igazság viszont kicsit távolabb áll a valós jelentéstől, azért a stréberségnek is van határa. 

USC - University of Southern California

avagy Dél-Kaliforniai Egyetem a hely ahol jártam. Pierre ide jár, s az albérlete a campus sarkában van 2 percre az egyik bejárattól. Ez Nyugat-Amerika legbefolyásosabb egyeteme, s egyben legrégebbi is. Olyan hírességek végeztek itt, mint George Lucas, John Wayne, Neil Armstrong, O. J. Simpson, vagy Steven Spielberg. Az első és utolsó személy a lényeges abból a szempontból, hogy itt található a világ első számú filmes iskolája, a University of Southern California -School of Cinematic Arts.

Itt két nagy épület van az említett két személyről elnevezve. Bent egy kisebb múzeum van régi kamerákkal (a képen látható 1920-as), filmekből ismert eredeti kellékekkel (a képen a Számkivetettből a labda, illetve a Rettenthetetlenből a kard), valamint régi és újabb dedikált filmes plakátokkal.

Pierre valami kommunikációs dologra jár, viszont a filmes szakot kezdte el, aztán gazdasági ágon is folytatta a dolgokat, ellenben zenéléssel akar foglalkozni, amit nyaranta Taiwan-ban tanul a mandarin tökéletesítése mellett. Nem egyszerű gyerek.. tudom..:). Elég laza felfogású itt mindenki, talán mert a rendszer támogatja őket ebben. Szóval volt már néhány órája ebben a filmes épületben, illetve jelen pillanatban is ott van, mert vett fel valami szabadon választható tárgyat. A tárgy lényege, hogy egyik héten filmnézés, másik héten megbeszélik valakivel, aki a film készítésében szerepet vállalt, vagy befolyásos a témát illetően. Leginkább a gazdasági oldalát tanulják egyébként, hogy hogy lehet pénzt csinálni egy kész filmből. Ma ezt nézik meg (Super 8):

Rendezte, Steven Spielberg. Szerintetek ki lesz majd a vendég jövőhéten, amikor megbeszélik? Nem, nem Spielberg:D, de azt mondta, hogy nem kizárt, mert volt már bent ilyen órán Ő is, szóval az esély meg van rá. Azért az milyen???:D Ennyit erről, hogy mik elő nem fordulnak itt.

Kérdeztem, hogy mennyire múlik a pénzen, hogy valaki itt tanul. Azt mondta, hogy itt egyáltalán nem, ide tényleg csak agyasok járnak. Egyébként nem kevés náluk a tandíj, mert itt nem úgy megy, mint otthon. Itt bizony fizetni kell. Ha jól tudom, nagyjából 1,5 millió Ft/ félév volt nekik az alapképzéses tandíj tavaly. Hogy most pontosan mennyi, azt nem kérdeztem meg, most meg nincs itt éppen.

Az egyetem területe nagyon szép. Tele szobrokkal, parkokkal, focipályákkal, s minden egyébbel, ami lenni szokott egy egyetemvárosban. A furcsa viszont az, hogy rengeteg ember van napközben. Millió bicikli, gördeszka. Majdnem mindenkinek van itt a lakásban is. Látszik is, hogy nem otthon vagyok, valahogy itt minden olyan más. Azt, hogy az egyetemnek olyan wifi lefedettsége van, ami még a környező utcákra is kiterjed, ahol a diákok jellemzően laknak, azt inkább nem is említem. Több olyan utcát mutattak múltkor, ahol csak diákok laknak. Hatalmas nagy házak, kerítés nélkül, melyekben akár 10-15 diák is lakik egyszerre. Mondott egy szót, ami nem jut eszembe, de mindegy is, mert nincs magyar megfelelője, de lényeg, hogy erről a kultúrájáról híres az egyetem. Ez pedig annyit takar, hogy ezekben a házakban laknak csoportok, és minden nap buli van, ha nem is mindben, de valahol biztos. A kultúrának az a lényege, hogy minden lakás egy csoport, és rengeteg ilyen csoport van. Példának az Amerikai Pite c. filmet hozta fel, hogy abból ismerős lehet. Általában 30-40 ember van egy ilyen buliban, s csak az léphet be, aki ott lakik, aki azoknak szoros hozzátartozója, vagy nagyon jó ismerőse, vagy ha új ismerős, akkor csak úgy, ha legalább vagy 5 embert ismer onnan. Másképp nincs bejárás. Ők amúgy, akik ebben a lakásban laknak, nem pont ahhoz a környékhez tartoznak, meg nem is ennyire bulizósak. Ők inkább zenélnek. 6-an laknak ebben a lakásban, és mindenki zenész lélek. Tegnap itt volt egy társaság, akikkel az egyik lakótársa fog szerepelni egy műsorban, ami a csillag születik itteni megfelelője és hasonlóan népszerű, mint az American Idol. Mondta Pierre, hogy az egyik srác közülük szerinte biztos híres lesz, mert nagyon jó a hangja, úgy hogy jól nézzem meg:).

Tegnap este be kellett mennie a suliba egy megbeszélésre, aztán mentem én is vele. Többek között ekkor néztük meg a filmes épületet, illetve körbejártuk az egyetem területét. Jártunk a nemzetközi kapcsolatok épületben, ahol bizony a mi zászlónk is szerepel, mert a Corvinus-szal van kapcsolatuk.

Sok mindenkinek bemutatott, hogy én segítettem neki Magyarországon. Volt egy lány, aki most a tavaszi félévben volt a Corvinus-on, őt is bemutatta. Talán még nem említettem, de az egyetemen nagyjából a diákok fele ázsiai, s azon belül is kínai és koreai. Nem tudom mi az oka, Pierre azt mondta, hogy sok az okos köztük. Fene tudja... Ez az óra aminek a megbeszélésén voltunk, is kapcsolódik a filmezéshez, ezért rögtön az elején lejátszottak egy klipet, mivel most a héten nyert egy díjat, de ne kérdezze senki, hogy milyet. A klip pedig mi lenne más, ha nem Katy Perry - Firework című számának klipje. Sokan szerintem csak rádióból ismerik (nem a saját korosztályomra gondolok), úgyhogy akkor most tessék megnézni itt. Személy szerint az, hogy a melléből lövi a tűzijátékot nekem kicsit sok, de lényegtelen most a blog szempontjából, mert a fontos az, hogy az egész klip Budapesten játszódik, teljes mértékben ott forgatták. Mi meg ezt néztük meg a megbeszélés elején. Nem furcsa, hogy ilyen messze otthontól egyedül ülök a teremben körülöttem amerikaiak, meg minden féle arcok, aztán Budapestet kivetítik itt nekem. Hát jól van, egyből Pierre is kapcsolt, mert tudta, hogy ott forgatták a klipet. Lássuk hát:

Az óra után gyorsan hazaugrottunk, aztán kocsiba ültünk és elmentünk a városrész központjába enni néhány ismerősével. Ja, ha nem mondtam volna, akkor most mondom, hogy itt mindenkinek van kocsija. Még a buszmegállóba, vagy metróhoz is azzal mennek, mert olyanok a távolságok. Ahol Pierre-ék laknak (mármint a szüleivel, otthon otthon), ott járda sincs nagyon, mert oda gyalog senki nem megy. 

Egy olyan helyre mentünk, ami híres arról, hogy rengeteg féle sörük van. Hozzánk legközelebbit csak egyet a Pilsner Urquell-t találtam. Nem tudom pontosan hány fajta sörük volt, de rengeteg, és a hely közepén lévő pultban millió csap volt. A plafonon pedig csövek, ahova a csapok vége fut hátra két elég nagy helyiségbe, amin be lehetett kukkantani. 

Ezekben a helyiségekben hűtik a hordókat, s mind különféle sört tartalmaz. Enni sliders-t ettünk, ami kis minihamburgert foglal magában, mert csak itt vagyunk, egyszer kétszer kibirom még:), amúgy jobb volt, mint a táborban.

Úgy érzem, hogy nem mindenki tudja, vagy nem érzi át kellőképpen a súlyát, hogy mi is történt a napokban, és miért vagyok még mindig itt. Bár leírtam, anyáéknak sem volt tiszta, hogy mekkora súlya volt a dolgoknak, kifejezetten az én esetemben, mikor is tovább kellene utaznom az Erasmus miatt.
Tehát: volt egy hurrikán, melynek neve Irén. A hurrikán nem volt kicsi, viszont mivel több ezer km-es utat tesz meg, ezt nem is lehet kiszámolni, illetve mivel a keleti oldalon, abban a térségben nem gyakori, vagy inkább nincs is nagyon, így még nagyobb az elővigyázatosság. Ennek az elővigyázatosságnak lettünk mi az áldozatai sok százezer emberrel együtt. Több város repterét lezárták a keleti oldalon. Csak, hogy néhányat említsek: Washington, Philadelphia, Baltimore, Atlantic City, Boston, és persze New York összes (3 saját, és további két környező) repterét. New York ami minket érint, mert oda szólt a repjegyünk az utazásunk végén. New York-ban a reptereket 28-án reggeltől 29-én reggelig zárták le. Ez azt jelentette, hogy már 27-én sem indultak gépek oda, s hiába 29-én 06:00-kor indult be a gépek fogadása, a sors pikantériája az, hogy a miénk 06:05-kor érkezett volna oda, viszont nyilván ezt nem lehetett tudni, már jó előre törölve lett. Szóval ez a nagy elővigyázatosság, mely nagy részben indokolatlan volt utólag, egyes értesülések szerint 7 000 járat törlését eredményezte. Ha 100 utas/géppel számolunk (ami amúgy vicc, mert nagyon kevés) akkor 700 000 emberről van szó, de simán mondhatnánk a dupláját, viszont biztos, hogy több, mint 1 millió. Abban az időszakban 1 millió ember ott maradt ahol maradt. Utána vagy meggondolja magát egy része, vagy nem, de az biztos, hogy az élet megy tovább, viszont nem az ő gépével. Annak aki nem jártas a légi közlekedésben, elmondanám, hogy ezek a repterek nem olyanok, mint a miénk otthon, hiába már ott is egyre sűrűbben szállnak le, s fel a gépek. Itt több leszállópálya van, és sorban állnak a gépek felszálláshoz. Éppen annyi időnként szállnak le, s fel, amennyi szükséges nekik a manőverhez. Ahogy leszállt egy, és a pálya végén lekanyarodott, már száll le a másik, és a távolban látszik a harmadik. Magyarul, azt a sok ottmaradt embert nem lehet több járattal eljuttatni. Valamennyire lehet még zsúfolni, de sokáig nem.

Nekünk a vissza jegyünk a Jetblue légitársaság által üzemeltetett gépre szólt, ezért náluk kellett kopogtatnunk, hogy oldjuk meg valahogy a problémát. Azt a problémát, mely annyiból állt, hogy hamarabb visszajussunk New York-ba, mint a hazafele induló járatunk indulása. A hazafele utat a Campleaders rendezte, és módosítani bár lehet, elég rugalmatlan a dolog, rajtuk keresztül tudjuk, s természetesen pénzért, ~30 000 Ft-tól. Szóltak viszont, hogy most jóval több, mert rengeteg embert érint, így felmentek az árak. Erre a Jetblue azt mondta, (ez volt az a 3,5 órás telefonálás, ami alatt viszont tényleg lelkiismeretesen keresték a lehetőséget, s még azt is megkérdezték, hogy félek-e kis gépen?), szóval a Jetblue azt mondta, hogy sajnos nincs helyük, szeptember 4 előtt nem tudnak nekünk helyet adni. Mit jelentett ez nekem?

Több, mint 10 000 km-re otthontól nem viccesek ezek a dolgok, mert ha viszonyítunk, ilyen esetben Pestről még haza is gyalogolnék, de most nem ez a helyzet. Azt jelentette volna ez, hogy Peti az elsejei én meg a másodikai járatomat késem le, továbbá haza se érek addig mikor már el kellene indulnom Portugáliába, valamint ott nem járhatnék nyelvre, stb, stb, illetve a hazautamat módosítani kellene, amit később megtudtunk, hogy Petinek 150 000 Ft lenne. Na erre varrjon gombot valaki.

Ez után következett életem leggyorsabb repülőjegy vásárlása, mert onnantól, hogy elhatároztam, akarok venni, odáig, hogy megvettem, nagyjából 15 perc telt el. Leültem a géphez, és néztem a lehetőségeket, amelyek nem nagyon voltak. Egyet találtam, mely 9 órával a haza induló gépem előtt ér New York-ba, s ez árban sem volt rossz. Ráböktem, mert nem volt más (akkor). Ha nem teszem meg, és várok, azt kockáztatom, hogy az a rengeteg ember rácsap majd ezekre, és nem lesz semmi. Azóta kiderült, hogy a Jetblue visszatéríti a fel nem használt jegyünk arányos részét, így ez a másik jegy nagyjából 30 000 Ft-ba került most. Ez valahogy másabb, mint a 150 000, illetve a felsorolhatatlan számú további kellemetlenség.

Petinek is volt egy megoldás, viszont az rizikósnak bizonyult, ezért mondtam, hogy várjunk még. Másnap reggel találtunk neki egy jegyet, mely tegnap reggelre szólt, szóval ő már New York-ban van. Lett volna még arra nekem is hely, de így utólag (már ha rendben hazaérek így:)) nem tudtam mit tenni, nem várhattam, mert a jövő bizonytalan volt.

A helyzet most az, hogy otthoni idő szerint péntek reggel 7:40-kor indulok el, és szombat 17:45-re érek Pestre, a következő útvonalon, 4 (négy) repülővel: Los Angeles - Charlotte - New York - Róma - Budapest. A járatok között sajnos, de most inkább szerencsére 4-9-4 óra szünet van, így ha bármi kis csúszás lenne, akkor is biztonságosan el lehet érni.

Jelenleg már Pierre-nél vagyok, s itt fogom tölteni még a következő két napot, aztán útnak indulok, s remélem célt is érek:).

Említettem már többször, hogy a visszajelzések hizlalják a májam, s erősítenek meg abban, hogy nem hiába kezdtem neki ennek a blogírásosdinak. Azért, hogy ne csak a levegőbe beszéljek, most írok egy nyúlfarknyi post-ot az olvasói visszajelzésekről. Sajnos számos csatornán érkeztek el hozzám (hozzászólások, facebook chat, egyéb kommentek formájában), így levadászásuk nem egyszerű, s így csak ennyire futotta, de ezek a legbeszédesebbek. Remélem nem haragszik meg senki, amiért nem kérdeztem meg, akar-e szerepelni:).

"Magasabb a nézettséged Csöri, mint a VV4-é:) Amúgy tényleg folytasd ha lesz rá időd, mert érdekes és kikapcsoló..."

CharLee

----------------------------------------------------------------------------------

"Te nagyon sok mindenkinek köszönheted ezt a kalandos pár hetet. De mi csak neked tudjuk megköszönni a már már minden napunk fénypontját .....a bejegyzéseidet. Így a végéhez közeledve kívánunk még sok ilyet.És ne feledkezz el a blog olvasókról sem.Puszi: Kati" 

svkatalin

---------------------------------------------------------------------------------- 

"Szia!

:) végig olvastam az egész blogod! Valamit jól csinálsz, mert tényleg csak bele akartam a munka előtt nézni :) és itt ragadtam és az lett a vége, hogy végig is mentem az egészen :)

Riszteppe :) tetszik... érdekes karakterű és stílusú a blogod.
Ez egy kva jó blog :) ez érdekes és nem a semmiről írsz, épp ellenkezőleg! :)

Tök jó, hogy ezt így megcsináltad.


Üdv. az őshonból :) 

Levi

Levi

----------------------------------------------------------------------------------

• "de amúgy jobban szeretem,ha már van 1 kicsit több olvasnivaló, és akk nekiülök és elolvasom 1ben az egészet, mert nem szeretek várakozni rá

• 

• de am a sorozatokkal is így vagyok:)"

   

   

 Tamás

----------------------------------------------------------------------------------

Tartson velem egy napra, garantált lesz a siker. Basszus, eddig olyan simán ment minden:). A mai napomat viszont ellenségnek sem kívánom. Igaz nem keltem korán, de délután 5 után volt időm először enni pár falatot. Igaz addig nem csak időm, kedvem se nagyon volt. Kiderült, hogy a járatunkat a jetblue csak szeptember 4-re tudja átfoglalni. Ez meg nekünk nem járja, mert Petinek elsején, nekem meg másodikán indul haza a gépem New York-ból. Körülbelül 3-3,5 óra telefonálás után (szerencsére ingyenes a szám innen) tettem le úgy a telefont, hogy nem tudom mi lesz... Aztán leültem a géphez, és elkezdtem rapidba jegyeket nézni, aztán nagyjából 20 perc után meg is vettem egyet. Ekkor kissé megnyugodtam, de még mindig nem okés minden, mert ami van itt a levegőben, az nem biztosíték arra, hogy teljesen megnyugodjak. Ezzel elment az egész napunk, majd mikor már nem volt más hátra, aludtunk egy kicsit, aztán elmentünk Pierre-hez, de most a lakásukra, mert otthon volt.

Vele még a Peti ügye miatt felhívtuk a légitársaságot, aztán megtudtuk, hogy visszakapjuk a jegyünk arányos részét, szóval ez jó hír. Minden lehetőséget számba vettünk, de a hazaút miatt meg van kötve eléggé a kezünk, szóval nem lehetett határtalanul gondolkoznunk sajnos. Nagyon segítőkészek voltak a szülei is, még ők is ott gondolkoztak velünk. Mikor lezongoráztuk a lehetőségeket, és találtunk neki is egy járatot, megnyugodtunk, s elmentünk kicsit kiszellőztetni a fejünket. Mondta, hogy meg szeretné mutatni, mit csinálnak itt az ázsiai fiatalok esténként, s elvisz egy olyan helyre, ahol teázunk egy jót, valamint megmutatja a környéket, ahol felnőtt. 

A környék: pálmafák az út szélén, gyönyörű házak, tisztaság, és nyugalom mindenfelé. Igazából ez az itteni rózsadomb, melyet San Marino-nak, illetve ahol ők laknak San Gabriel-nek hívnak. San Marino a menőbb, azt mondta, hogy ott 1 millió dollártól kezdődnek a házak, de néhány kisebb azért van, azok csak 7-800 ezer körül mozognak. Az ő lakásuk se gyenge, van medencéjük is, de nem kell egy fergetegesen nagy kacsalábon forgó palotát elképzelni, a magas ár oka csupán az, hogy itt az ingatlan aránytalanul drága az otthoniakhoz képest. Igaz mentünk el olyan ház mellett, ami elmondása szerint 10 millió körüli, szóval az már a 2 milliárd forintot súrolja..., és mutatta, hogy a kapun mikor bemegy az ember, ott van egy kis folyó, és egy hídon kell áthajtani. A házban lift is van, hiába csak két szintes, de miért ne. Valami ismerőse lakik ott, azért tudja ennyire. A komoly viszont az, amit eddig is mondtam már, de Peti ma megerősítette, hogy hiába ilyen körülmények között él, olyan kis egyszerű gyerek. Abban egyetértettünk, hogy a kultúrájukból adódhat. Nagyon kedves az egész családja, teljesen segítőkészek voltak. Persze ebben közrejátszhatott az is, hogy én már megcsináltam vele ugyanezt, mikor Pesten ragadt télen a hóviharok és lezárt repterek miatt. Akkor fent maradtam vele még egy napot, mert már egyedül volt, és én mentem vele ki a reptérre. Most meg itt vagyunk és fordítva zajlik ugyan az szinte. 

Elmentünk egy teázóba, s jött velünk egy haverja, aki amúgy nála volt mikor mentünk. A kávézó tele volt kínaiakkal, és már zárás után mentünk, de ismerték a tulajt, aki egyébként egyidős lehet velünk. Olyan teát ittunk mint még soha, és olyan valamit raktak bele amit még nem ettünk. Valami bogyószerűség kínából, mondta, hogy ezt nem hiszi, hogy találunk otthon, meg egyáltalán Európában. Nagyon jó volt. Aztán odament a hangszerekhez, gitáron játszott egy számot nekünk. Zenész akar lenni, szóval tud valamit a srác. Íme egy videó.

Megittuk a kávénkat, aztán kimentünk bandázni vagy 10en a hely elé. Itt a haverja, ő, meg mi ketten dumálgattunk. Elkezdünk beszélni ázsiáról, aztán győzködött, hogy nekünk is el kellene nézni arra egyszer, mikor ők is ott lesznek. A haverja apja Hong Kong-ban van, mert van egy bányájuk arrafelé. Meséltek sokat az ottani gengszterekről, meg, hogy mi zajlik ott. Érdekes, mit ne mondjak. Védelmi pénz, meg mi egymás. Valami utaztatással is foglalkozik az apja, aztán egyszer egy csapat japán turistát vittek valahova, mikor valami más cég utaztatta tovább őket, akiknél főnökváltás volt, és az új, valami francia nem tudta a rendet. Lemondta az összesnek az útját, mert nem szerette a japánokat. Aznap délután már ott ült az éttermében néhány asztalnál vagy 10-15 tetovál rosszarcú. Nem telt bele néhány perc, már hívták a srác apját, hogy lehet beszélgetni kellene mégis erről a félreértésről:). Máskor meg valami étterembe mentek, és akkor ott volt Pierre is, és valami 4 emberen keresztül jutottak be egy étterembe, mert nem olyan besétálok és leülök egy asztalhoz fajta. Érdekes világ lehet az is.

Mesélt még Taiwan-ról is, mert most jött haza három hete nagyjából, és a tavalyi nyarat is kint töltötte. Mondtam neki, hogy Tamás meg most megy ki a napokban (emlékezett Rád), úgyhogy megragadom itt is az alkalmat, hogy jó utat kívánjak, aztán vigyázz magadra;).

A következő napokat most már itt fogom tölteni. Hétfőig még maradok, aztán Peti visszarepül, én pedig megyek Pierre-hez, majd csütörtökön késő este indulok útnak. Remélem most már minden rendben lesz. Szorítsatok, jól fog jönni:).

Tegnap, mikor megkérdezték Pierre-ék, hogy milyen Amerika, így bő két hónap után, akkor azt válaszoltam, hogy ámulunk bámulunk sokszor, mert az van a szemünk előtt, amit a tv-ben láttunk kiskorunk óta, az a bizonyos "elérhetetlen" valóság. Na, de ahogy a törpök élete sem csak játék és mese, úgy itt sem fenékig tejfel mindig minden. Mert gondoljunk a katasztrófa filmekre, melyeket szintén ihletett valami. Ezekből is szokott lenni majdnem évente valami, és sajnos, most is aktuális, s mivel már engem is érint, így beszélnem kell róla.

Nem tudom, mennyire értesültök otthon a hírekből, hogy mi volt itt múlt héten, illetve mi van/lesz a napokban. Múlt héten a keleti részen földrengés volt Atlantic City-Washington-Philadelphia magasságában. Erőssége 5,8, ami már nem kicsi, de sem ember, sem épület nem lett áldozata szerencsére. Több tábori ismerősöm érezte, akik ezekben a városokban voltak. A rengéseknek nagyobb volt a füstje, mint a lángja, de azért így is leállt a forgalom egy-két reptéren. Érdekesség, hogy abban a térségben nagyon nem gyakoriak a földrengések. Mi Vegas-ban értesültünk a történtekről, az ágyon kényelmesen hátradőlve.

Ezzel egyidőben már benne volt a hírekben Irene/Irén is, ahogy a mostani hurrikánt nevezték el. A hurrikán az egész keleti partvidéket súlytja, a Karibi térségtől egészen fel Izlandig, ám út közben veszít az erejéből. Ez szintén rendhagyó, mert ezen a környéken, mármint fent, New York magasságában, nem nagyon van hurrikán. Most lesz... Nem is akármilyen, mert 1985 óta ezt várják a legmérgesebbnek. Becslések szerint 65 millió embert érint. Előrejelzések szerint vasárnap este éri el New York-ot, jelenleg pedig North-Carolina térségében tombol. Azok az ismerősök, akik a földrengés súlytotta területen voltak, még mindig ott tartózkodnak valahol, és most várják a hurrikánt. Többen közülük a napokban mennének haza, s a járatukat törölték, illetve New York-ba se tudnak eljutni még busszal sem. New York jóformán leállt. A három nagy és két közeli kisebb reptér nem üzemel. Leállt továbbá majdnem minden tömegközlekedési eszköz. Mi vasárnap este indultunk volna el innen, s hétfőn reggel érkeztünk volna meg New York-ba, de most már biztosra mondhatom, hogy a mi járatunk is törölve van, szóval ez már nem így lesz. Az, hogy hogyan tovább, az egy nagyon jó kérdés, mindenesetre gond egy szál se, csak egy-kettő, de azt majd megoldjuk. Lényegében jobb itt lenni most, s inkább egy-két-három nappal később visszajutni, mint a hurrikánt várni azon az oldalon. Egyébként, hogy megnyugtassak mindenkit (mivel tudom, hogy több volt tábori munkatárs hozzátartozója követi a blogot) a Camleaders ma küldött ki egy e-mailt, melyben leírja, nem kell senkinek megijedni, nem világvége lesz, csak nagy szél, és nagy eső, de semmi több. Nem fog összedőlni semmi, nem lesz árvíz, csupán annyira lesz nagy, hogy a közlekedést megbénítsa, s ezért okoz káoszt. Ezen felül áram/internet/térerő kimaradások is előfordulhatnak, szóval ilyen esetben sem kell aggódni. 

Hogy velünk mi lesz, azt jelen pillanatban még tényleg nem tudom. A forgatókönyv a következő: amint lehetséges, a légitársaság átfoglal minket egy másik járatra, vagy ugyanarra, és valamikor elindítja. Igazából, ezek után én már akár egyenesen haza is mennék, mert nem hiszem, hogy mosolygós városnézés lesz már ebből New York-ban, de ne így legyen. A probléma viszont az, hogy nagyon bonyolult ez a repjegyes téma, szóval ez szinte kivitelezhetetlen, hiába elméletileg semmi akadálya. Feltételezhetően maradhatunk a hostel-ban még, de mivel nem egy ismerősünk van itt, így nem tartok attól, hogy fedél nélkül maradnánk:). 

Ezen túl pedig folyamatosan a híreket figyeljük, amikor csak lehetőségünk van, hogy megtudjunk valami okosat. Így tettem ma a mosodában is, míg dolgozott a gép...

Most olvastam, hogy ezekben a percekben/órákban minősítették 2-ről 1-re a hurrikán erősségét, mivel jelentősen vesztett az erejéből, s ezzel a leggyengébb fokozatba került. New York polgármestere ennek ellenére azért elrendelte mintegy negyedmillió ember azonnali kötelező kitelepítését. Remélhetőleg nem hagy nagy felfordulást maga után, és akkor repülhetünk hamarosan vissza. 

Tegnap terv szerint megérkeztünk ide is. Nagyjából 4,5 óra út volt Vegas-ból idáig, mellyel magunk mögött hagytuk a nagy meleget, s immáron kellemes, elviselhető időjárásban van részünk.

Este fél 8 körül jelentkeztünk be a hostel-be, mely a Hollywood Boulevard közepén található. Ez már nem egy vegas-i szintű szállás, de még mindig veri a tábori szintet:D. Ahogy megérkeztünk, egy gyors zuhany után mentünk is tovább, hogy találkozzunk Pierre-ékkel. Vegasban azt mondtam neki, hogy este 8-9 körül ott leszünk. Bejött, mert 9 előtt két perccel ott álltam az ajtójában. Gps-el odataláltunk, s képekről fel is ismertem a lakást nagyjából. Ahogy odasétáltunk az ajtóhoz, már jött is Suraj az utcán, ő is akkor parkolt le éppen. Aztán jött ki a házból Pierre is. Hát, mit ne mondjak, érdekes volt. December 23-án találkoztunk utoljára Pesten a reptéren, a fene gondolta, hogy egy bő fél évre rá az ajtaján fogok kopogtatni. Emlékszem akkor számolgattam, hogy milyen messze megy tőlünk, és hogy hány óra eltolódás van ott. Erre most meg én vagyok itt több, mint 10 000 km-re Újvárostól, s 9 óra mínuszban. Leültünk, beszélgettünk kicsit náluk. Felelevenítették a magyar tudásukat, megdicsérték az angolomat, mely szerintük sokat fejlődött az elmúlt időszakban, mióta nem láttak. Később elmentünk egy mexikói étterembe, megvacsoráztunk, aztán vissza a hostel-ba. Szombat este még lehet elmegyünk velük valahova. 

Ma (péntek) kocsiba ültünk, és elmentünk Venice Beach-re, illetve Malibu-ra. Venice Beach-en kicsit megáztattuk a lábunkat az óceánban, hogy legyen ilyen is, illetve sétáltunk egy fél órát nagyjából a parton a homokban a szörfösök, madarak és "Baywatch-os" lifeguard-bódék között.

Visszafele a part menti sétányon jöttünk, ahol bizony minden volt. Az utcán kipakolás, mellette pedig elég komoly bicikliút, ahol, mint a filmekben, görkorisok, biciklisek, futók mentek fel, s alá.

Ezt követően elmentünk a Venice Canal elnevezésű környékre, amelyet sajnos nem tudtunk pontosan, hogy hol van, úgyhogy csak nagyjából ráböktem egy pontra a gps-en, aztán ott bóklásztunk kocsival, mikor benéztem egy utcán, és megláttam egy hidat. Ez a környék is ismerős kell, hogy legyen több filmből. Itt már nem gyenge házak voltak, kis csónakokkal mindenhol.

Ezt követően Malibu-ra mentünk, Los Angeles fölé. Ez egy olyan környék, ahol jellemzően hétvégi házak vannak, csak ezek nem a Dunára/Tiszára, stb. néznek, mint otthon, hanem az óceánra. 27 mérföld (bő 40 km) hosszan nyúlik el a part mentén. Egy sorban vannak a házak az út mentén, a másik oldalon pedig csak a hegyen. Innen sajnos nincsenek képek, mert nem tudom hol vannak, de majd otthon mutatok.

Mikor visszajöttünk, pihentünk kicsit, majd elmentünk a mosodába, mert már kellett:). Olyan mosodába, ahova az amerikaiak nagy része jár, illetve amiket a filmekből is ismerhetünk. Ezeknek amúgy otthon nem nagyon van mosógépük... 

Mostunk egyet, aztán mentünk enni, majd sétálni a Walk of Fame-en, csillagokat fürkészve. Találtunk sokat, íme egy.

Ez a város egy oázis a sivatagban, mert ugye ott vagyunk. Nem az a tipikus sivatag, de a növényzetet és az időjárást tekintve mindenképpen annak mondható. Ma van a legmelegebb a héten az előrejelzés szerint, s a tv-ben most 44,4°C-t mutattak, mely valamilyen rekord is egyben, míg tegnap csak 42 fok volt. Emiatt az időjárás elviselhetetlen (máshol persze mindenhol légkondi van), mert nem olyan, mint otthon, illetve, mint a táborban volt, ahol nagy a páratartalom, itt nagyon száraz a levegő. Csak, hogy érzékeltessem, most néztem meg, otthon amikor a legmelegebb volt tegnap, akkor volt egy fél óra erejéig 41%-os a páratartalom, itt meg napközben konstans 10% körüli, ma 8% volt. Nappal ezért nem is érdemes sok mindent csinálni (nyerőzni a hotelekben persze éjjel nappal lehet), este indul be az élet. Tömegek az utcán, s mindenhol. Ilyenkor már nagy a pezsgés. Délelőtt ha kinézünk az ablakon, szinte üresek az utcák, autók is alig járnak. Növényzet alapból nincsen, maximum csak ilyen dolgok, mint a képen, vagy balra hátul a nagy kaktusz. Ezekből azért van néhány.

Ez a természetes növényzet, de, mint mondtam, a város egy oázis, szóval van minden. Tele van pálmafákkal, és gyönyörű parkokkal, kertekkel. Ezek a hotelekhez tartoznak, de bárki bemehet, körbenézhet (az utca felőli részen). Itt van minden, kicsit sok a túlzás is már talán. Hatalmas hotelek, melyeket valami ihletett. Van például a Palazzo Olaszországból, melynek konkrétan egy kis Velencéje van, gondolákkal, eredeti épületekkel és hidakkal. Van francia környék is Eiffel toronnyal (nagyjából 100m magas), diadalívvel. Ezek teljesen ugyan úgy néznek ki, mint az eredeti, s utóbbi méretében még meg is egyezik szerintem. A Caesars Palace volt az, mely nekem a legjobban tetszett. Mindenhol szobrok, nagyon réginek tűnő dolgok, abban a Caesar korabeli stílusban. A Belagio viszont a legkomolyabb. Sztárokat leginkább ott lehet felfedezni, bár mi nem találkoztunk senkivel. Tegnap vettük nyakunkba a várost, vagyis annak főutcáját, a Strip-pet. Nem tudjuk még pontosan mennyit, de nagyjából 10 km-t gyalogoltunk. Qrvára elfáradtunk, úgyhogy nem vicc a táv, mert 4 órát gyalogoltunk majdnem folyamatosan. De megérte. Az előbb leírtakat láttuk, melyekről itt van néhány kép is.

Ha az ember Vegas-ban van akkor valamit biztos nem hagyhat ki. Na mi lehet ez? Hát persze, hogy a szerencsejáték. Nekem is ki kellett ezért próbálni. Tegnap úgy gondoltuk, hogy miért ne, csak egy probléma volt, nem volt nállam éppen csak 50, 100 és 1 dolláros. Úgy voltam vele, $10 dollárt szánok ilyen célra, de többet nem. Soha életemben nem vett rá a lélek, hogy játszak egy ilyen géppel. Talán nem nagy szerénytelenség, ha azt mondom, több eszem van szerintem annál, minthogy a pénzem a szerencsére bízzam, avagy, nincs annyi pénzem, amennyiből bízhatnék a szerencsére. Na mégis úgy döntöttem/tünk, hogy behúzatunk egy dollárt bemelegítésnek. Peti ellőtte hamar. Én néztem, kaptam érte 4 kreditet. Elsőt eggyel lenyomtam. Másodikra feltettem a maradék 3-at. Meghúztam a kart, megállt a gép, zenélt, csörgött, sípolt, éppen ki nem akadt, és folyamatosan elkezdett menni egy helyen a szám rajta, miközben pittyegett. Ez tartott vagy 5 másodpercig, amit mindketten végignéztünk, mint valami hülyék, majd megállt. Egymásra néztünk, aztán mondtam, hogy szerintem nyertem b*zd meg… Rányomtam a pénz kivétel gombra, mire a gép kinyomtatott egy jegyet, amit beválthatok pénzre, és mentünk tovább. Így kell csinálni.

Gondoltam a csúcson hagyom abba, s határozottan nem akartam többet játszani, de ma ebéd után Peti mégis rávett egy újabb egy dolláros körre. Peti ismét ellőtte a pénzt. Én mellette ültem, de nem látta a gépet. Lehúztam a kart másodjára, és ez jött ki, miután szintén zenélt egy jót a gép, de nem akkorát, mint tegnap.

Ezt még én, mint tudatlan is tudtam, hogy nem lehet rossz, aztán szóltam Petinek, hogy nézd már, ez jól néz ki nem??? :D Majd megette a fene mikor meglátta. Hát igen, most is mentem beváltani a jegyemet.

Ezután el akartam már játszani egy dollárt úgy, hogy nem nyerek, és ezzel vége is lett a szerencsejátékos életemnek. Végeredmény forintban: 6 000 nyeremény, 190 veszteség.

A szálloda, ahol vagyunk... Stratosphere a neve, a Strip vége felé található.

Különlegessége a tornya. 110 emelet magas, double-decker liftek visznek fel a tetejére, melyek amúgy a világ leggyorsabb kétszintes liftjei, majdnem 40 km/h a sebességük. A tornyával a legmagasabb épület Vegas-ban. És ez még nem minden, a torony tetején van egy minividámpark egy katapulttal, egy forgó szerkezettel, amely kilógatja az embereket a torony tetejéről a magasba oldalra, és ott forognak. Van továbbá még egy 10 személyes kocsi, mint a hullámvasutakon, de ez csak nagyjából 15 métert megy előre kifele a toronyról, majd a levegőben megáll. Ezután felemelik a sínt, és felfele néz az ég felé, majd véletlenszerűen egyszer csak leejtik, s nagyjából 40 fokban lefele néz az egész szerkezet. Na ez kicsit sok lenne, erre nem fogok felülni, viszont a katapultot biztos kipróbálom. A szálloda egy otthoni 4 csillagosnak felel meg. Van medencéje a 8dik emeleten, ahol elviselhetőbb a nappali meleg. Lent több étterem található, és all-you-can eat, mely nem mellesleg egy hajszálnyival drágább, mint otthon a hotelben. Tehát itteni viszonylatban a szálloda nem drága. Meg amúgy is, már mondtam, hogy itt nem a szállásra akarják, hogy elköltse az ember a pénzt:). Minden folyosón van jéggép, ahova járunk is sűrűn az italunkhoz. A szobánk így néz ki: (bőven olcsóbb, mint némelyik hostel máshol!)

A kilátás pedig a toronyból ilyen éjjel és nappal:

Tapasztalat, avagy mit is láttunk mi itt? Éjjel nappal ”tele” vannak a hotelek szerencsejátékra éhes emberekkel. Mindig játszanak itt is. Nincs kivétel. Az idős mamák, papák, a fiatalok, a jólfésült középkorúak és a lezüllöttebb egyének egyaránt. Póker, Black-Jack, tipikus nyerőgépek, és sok minden más. Hatalmas hotelek, pompa, fényűzés, limuzinok, minden, ami arra utal, hogy a pénz nem számít. A Belagio-nak volt szerintem a legnagyobb nyerőgépekkel teli tere, vagy nem tudom minek nevezzem. Nem hazudok, hogyha azt mondom, egy focipálya nagyságú a hotel aljában. Minden hotel alja tele van gépekkel, asztalokkal. Szinte egy labirintus az egész. Mi is ezek között húztuk be a bőröndöt mikor megérkeztünk. Szerintem a kép megvan a filmekből, teljesen ugyan az a valóságban is.

Kicsit helyezzük el magunkat. Most otthon reggel 6 óra van, itt pedig még csak este 9. Hétfőn jöttünk, kedden (tegnap) leraktuk az autót, felmentünk a hotel tornyának tetejére világosban és sötétben, valamint sétáltunk egyet a Strip-pen, ahol ezek a képek készültek. Ma este is mászkálunk valamerre, holnap pedig továbbállunk, vár Los Angeles, és az ottani ismerősök. Vannak néhányan a Dél-Kaliforniai Egyetemről, akik a Corvinus-on voltak egy fél évig, és én voltam a buddy-juk, szóval elég sok időt együtt töltöttünk. Most eljöttem hozzájuk, úgyhogy holnap este (csütörtök) találkozunk az albérletükben, majd elmegyünk valamerre együtt. Egyébként egyikőjük sem törzsgyökeres amerikai, csak itt élnek már néhány generáció óta. Pierre kínai, Suraj indiai, Charlotte kínai, illetve van még Gahyum és Sarah koreából, de utóbbi kettő valamerre keleten, illetve San Francisco-ban tartózkodik, szóval csak hármójukkal találkozunk ha minden igaz.

Folyamatosan jutnak eszembe dolgok, így most idejét éreztem ismét egy nyulfarknyi posztot közzétenni. 

A boltokban az árak úgy vannak kiírva, hogy semmi esetben sem (99%) tartalmazzák az adókat. Amikor fizetsz, akkor derül ki a teljes ár. Mondaná biztos sok okos, hogy na aztán akkor mi van, rászámolod, mint itthon a 25%-ot, úgy is azt mondtad, hogy szereted a számokat, megy az akkor könnyen, de nem így van. Csak, hogy szemléltessem, (és akkor el is érkezek a következő témához), az itt tartózkodásom alatt több államban is megfordultam, megfordulok. Pennsylvania, New York, New Mexico, Arizona, Nevada, California. Ezekben, s a többiben, ami csak lehet, az máshogy van. Az adók, a szabályok, a minden... Pennsylvániában még ihatsz egy-egy sört és hazavezethetsz, itt Arizona-ban meg odamentünk az alkoholokhoz a benzinkúton, hogy mutassak Petinek valamit, aztán odaszólt a kasszás, hogy vasárnap nem árulnak alkoholos terméket. Szóval ennyit erről. Egy ország, de "ahány ház, annyi szokás".

A tankolás itt úgy zajlik, hogy vagy a kártyáját húzza le az ember a tankolás előtt a kútnál, vagy bemegy, leteszi a pénzt, és addig a keretig tankol utána. Ha kevesebb sikerül, akkor mehet a visszajáróért. Panaszkodnak otthon, hogy sokan elhajtanak, és a kamerás felvétellel nem lehet mit kezdeni. Nem nagy cucc ez a megoldás, én már megszoktam. Tessék követni.

Furcsa, hogy a sebességhatárok itt nem vonatkoznak külön járműtípusokra. Ha a maximum sebesség 65, vagy 75 (mph), akkor az mindenkire igaz, aki az úton van. Miért érdekes ez? Azért, mert mikor 120-al (km/h) megyek az úton, és az előttem ugyanilyen tempóval haladó kamiont kívülről előzi meg egy busz, azért az laza... Vannak ilyenek. Ezek azok a dolgok, amik miatt nem telik el egy perc sem, hogy ne érne meglepetés minket itt.

Sok helyen nem kötelező a bukósisak használata sem, csak kendőben csapatják neki napszemüveggel.

Ami még nagyon érdekes, hogy kint nem tiltott az olyan reklámok készítése, melyekben a konkurens márkákat megjelenítik, illetve negatívan megkülönböztetik. Láttam kint olyan fogkrém reklámot, amelyben a polcra mosolyogva nyúl a fazon a Colgate-ért, aztán lekonyul a szája, arrébb megy a kép a kezével együtt és még nagyobb mosollyal leveszi a Signal-t. De itt van ez az Audi reklám is. Ennek az a fő mondanivalója, ami elhangzik közben, hogy "többen váltanak BMW-ről, Lexus-ról és Merdedes-ről Audira, mint valaha".

Nem sok ez egy falusi gyereknek? Dehogynem... Még leírni is. Fel se fogjuk hol vagyunk, nem hogy egy napon belül. Egyszer viccelődtünk, mikor elmentünk egy tábla mellett. Mondtam Petinek, hogy figyelj már wazze.. olyan természetességgel közlekedünk már itt, mintha Pestről mennék haza, aztán a táblára ki lenne írva, hogy Debrecen 165km, de itt meg az van, hogy Los Angeles 467, meg Las Vegas 100. Nem vicc, tényleg nem fogjuk fel. Ehhez még idő kell.

Ma reggel felkeltünk, aztán reggeli után elindultunk a motelből. A tulaj valami fél indiai arc volt. Vele reggeliztünk meg. Ő is tudta a gulyáslevest, és járt is Magyarországon. Legjobban a nőket emlegette, hogy tetszettek neki, úgyhogy tessék pirulni hölgyeim. Utolsó mondata az volt, mikor léptünk ki az ajtón, hogy jó tanulást fiúk. Tudta hova megyünk, honnan jöttünk. Nem értettük, s ezt látta Ő is, ezért hozzátette, aki utazik, az lát, s tanul. Gazdagodjatok hát ti is. Megköszöntük, és továbbálltunk.

Nagyjából 2,5 órás út vezetett a Grand Canyon Village-ig. Ez az egyik olyan pont a néhány közül, ahol kilátókkal teli részen lehet bóklászni. Nagyjából 8 km széles, végig korlátozva. Gyorsan leparkoltuk az autót, és elindultunk a már-már kaktuszos, érdekes növényes környezetben, hogy meglássuk azt, mely oly magasra tette a lécet, hogy nem igen lesz ehhez fogható még egyszer. Nincsenek rá szavak. A kép nem adja vissza, ezt látni kell. A Niagara vízesés ehhez képest semmi így utólag. 2100-2200 méteren voltunk, és nagyjából 1-1,5 km volt alattunk. Nem is láttunk le rendesen az aljára. Hattttalmas. Ismét voltak magyarok... Csináltunk sok képet, s ott volt Alvin is (zsebemben virít), ahogy a Hoover gátnál is, és mindenhol:). Bizony, a következő állomás, nagyjából 4 órás autózás után a Hoover gát volt. A gát az 1930as években épült, s máig szenzáció a méretei miatt.
Ahhoz, hogy behajtsunk a látogatói övezetbe, meg kellett állni egy ellenőrző ponton, ahol benéztek az autóba, s úgy engedtek át. Elég szigorú intézkedések voltak, elvégre nem egy jelentéktelen helyen voltunk. A Grand Canyon után már a "csak ennyi" érzés volt bennünk, de azért néhány perc után láttuk, hogy nem semmi ez sem, főleg, hogy 80 éve építették. Rengeteg szobor, emléktábla az építés során elhunytaknak, elismerés, kitüntetés, technikai paraméterek, minden amit el lehet képzelni az ott volt. Áthajtottunk autóval is a gáton, valamint gyalog is császkáltunk kicsit. Egyik oldala Arizona államhoz tartozik, másik meg már Nevada-hoz. 

Körülbelül fél óra után meguntuk, mert kicsit meleg volt még így este 7 óra után is. Valamelyik nap töltöttem fel Facebook-ra egy Las Vegas-ra vonatkozó időjárás előrejelzést. A következő napokra 41-44 fokot mutatott. Na most a gát egy órára volt csupán Vegas-tól, és meg kellett tapasztalni, hogy az előrejelzés nem csal. Száraz, pirító meleg volt. Még este, mikor elértük Vegas-t, akkor is sütött a levegő, hiába be volt sötétedve. A hotelt nem volt nehéz megtalálni, mivel a legmagasabb egész Vegasban a tornyával, de a gps is segített persze. 

Vegas, Vegas, a bűn városa. Azért itt már átjött jobban az érzés. Nagyon messziről láttuk már a magas épületeket. Mikor beautóztunk egyből a hotelhez jöttünk, mert a Strip (Las Vegas Boulvard, avagy főucccaa) szélén van. leparkoltunk, aztán besétáltunk tudatni, hogy megjöttünk. Hogy érzékeltessem a hotel méreteit, kicsit beszélek a paraméterekről. Nagyjából 100 métert kellett sétálni az épületben a nyerőgépek, rulett asztalok és black-jack asztalok között, hogy a recepcióra jussunk. Ott a reptérről jól ismert terelősorok voltak a bejelentkezéshez, és 6 személy csinálta egyszerre, bár volt vagy dupla annyi pult. Hamar ránk került a sor. Egy fiatal srác fogadott minket. Mondtuk, hogy mi a helyzet, szobát akarunk. Erre ő elkezdte intézni a dolgokat, s ment végig a formalitásokon. Egyszer csak elérkezett ahhoz a részhez, amikor úgy érezte, megkérdezi, hogy egy, vagy két ágyas szobát szeretnénk-e? 
Mondtam én Petinek tegnap, hogy hidd el, sokan buzi nászutasoknak néznek minket. Mászkálunk itt összevissza, fotózkodunk, és még egy szaros mókust is hurcolászok. 
Na tessék, nem igazam lett?
Oké, formalitás, nincs probléma, nem szándékos. Adtam is a választ egy kis morfondírozás után, hogy KÉT ÁGYAS. Aztán egyből Petire néztem és annyit mondtam, hogy ÉDES (honey) egy kis kacsintással. A srác elpirult, aztán röhögtünk mindannyian. Mondta, hogy sajnálja, ő csak a munkáját végzi, én meg mentegetőztem, hogy csak vicceltem, hosszú napunk volt, jó volt ezt elsütni. Nagyjából még 5 percet töltöttünk ott, de a poén oly hatásos volt, hogy többször beröhögött valaki hármónk közül. Aztán a srác még a végén bocsánatot kért ismételten, hogy ő tényleg csak a munkáját végzi, neki ezt meg kell kérdeznie, nem gondolta, hogy melegek vagyunk. Én meg szintén mentegetőztem, hogy ne parázzon, csak vicceltem, nem őt akartam rossz helyzetbe hozni, csak gondoltam tegyük vidámabbá a napot. Erre Ő mondta, hogy jó sztori lesz ez majd... Hát lett is, remélem nevettek egyet rajta:).

Mikor bejöttünk a hotel-be, első szavam az volt, remélem térképet is kapunk majd. Hát kaptunk. Nem nehéz eligazodni egyébként néhány kör után. Mi a 16. emeleten vagyunk. 8 lift van, s olyan borzalmasan gyorsak, hogy 4 szinttel előtte kezdenek lassítani. A toronyba még nem mentünk fel, holnapra tartogatjuk. Elmentünk inkább egy körre a kocsival, aztán körbenéztünk a főutcán. Fények, pompa, tömeg mindenfele, s emlékek a régi jó filmekből. Hangover, Oceans, stb.. Még így éjfélkor is elég meleg volt. Túlzás nélkül kb 30 fok. 

Visszajöttünk a hotel-ba, fáradtak vagyunk azért már így a nap végére. Peti elaludt, én meg úgy voltam vele, írok, kibeszélem magamból, mi is történt ma:). Holnap visszavisszük az autót délelőtt, másikkal megyünk tovább Los Angeles-be. Miért? Mert csak, így lesz jó;). S amikor azt mondom, hogy így lesz jó, akkor tényleg így lesz. Három napja indultunk el, s ez szerencsére így volt eddig. Az, hogy előző nap azt mondom, hogy a Grand Canyon-tól kettőkor indulunk el, s több órás autózás után, meg nézelődés végén, így is lesz, valamint, hogy Vegast szürkületben, naplementekor szeretném elérni, és sikerül, már csak hab a tortán, hogy gallonos tankolás és mérföldes távolságbecslés után egynegyed tankkal akarok Vegas-ba érni és az is sikerül... Még az, hogy. Ezt figyeljétek! Nem csalás, nem ámítás, ez akkor készült, mikor leparkoltunk a hotelnél:). (jobb oldali kis mutató)

Egyébként azért, mert nehogy már fizessük a benzint a kölcsönzőnek, ha nem számít mennyivel adjuk vissza. A negyed tank pont elég arra, hogy az esti kocsikázásunkat és a kölcsönzőbe visszavitelt fedezze. Tudom, hülye szokás, de én ilyen vagyok. Nem tudok vaktában elindulni, úgy, hogy majd lesz valahogy. Mikor a kamuszlovák lányok meglátták a táborban, az excel táblát a foglalásokról, és a költségkalkulációról, kicsit meglepődtek. Mondtam, hogy számviteles vagyok, MSc-n immár, én számokból élek, s nélkülük nem érzem jól magam. Ők is nagyjából ezt az utat fogják bejárni, mint mi, de egy kicsit más megközelítésből láttak neki a tervezésnek, megvalósításnak.

Holnap tehát visszavisszük az autót, felteszünk néhány dollárt a feketére, de még az is lehet, hogy a pirosra, attól függ, hogy kelek. Megnézzük a wellnes részleget, és felmegyünk a toronyba is, kipróbálni a Big Shot-ot, amiről volt az utazásos bejegyzésben már videó. Hogy mi lesz később, azt még én sem tudom (na jó, de), viszont amint lehet, beszámolok. Vége a fecsegésnek, jöjjenek a képek.