My Adventures

Döntésemkor elsődleges szerepe az itteni árak megismerésének volt, illetve, hogy mit ér itt egy bizonyos fizetés. Ennek feltérképezése során szerzett tapasztalataimat, illetve hozzávetőlegesen az itteni árakat osztom meg ebben a bejegyzésben.

Először a McDonald's BigMac Indexével kezdtem, ami meglepően jól tükrözi a különbségeket. Aki nem tudja, hogy mi ez, annak röviden a lényeg annyi: A The Economist már jó ideje elkészíti ezt a listát, mellyel jól mérhető két ország valutájának a vásárló-erő paritása (PPP: Price Purchase Parity). Egyszerűbben tehát, veszünk egy homogén terméket, ami ugyanolyan mindenhol, (tekintve, hogy a McDonald's szinte mindenhol ott van és 99%-ban a BigMac is ugyanaz mindenhol), s megvizsgáljuk, hogy a valuták értéke dollárban tükrözi-e a termékek árának eltérését. A kiindulási alap tehát a dollár, illetve értelemszerűen az amerikai BigMac ár. Ha a valuták közötti árfolyammal számított értéke magasabb a BigMac-nek, mint valójában, akkor a dollár alul értékelt, míg fordítva fölül. Na de ezt nem is folytatom, mert ez már engem sem annyira érdekelt. Amire igazán kíváncsi voltam, az a BigMac dollár ára a két országban. Ezt az alábbi táblázatban bekarikázva lehet látni. Szerintem szembetűnő a különbség, mely förintban 144, Lengyelország javára. Ezt tanúsíthatom is, konkrétan: 

• Közepes BigMac menü: 1 000 HUF (otthon 1200+)
• KFC, Longer menü: 950 HUF (otthon 1170)
• A 95-ös benzin átlagosan 40 Forinttal olcsóbb Lengyelországban

A másik, sokkal hasznosabb weboldal, amit bár a kezdetekkor fenntartásokkal kezeltem, mára már nyugodt szívvel ajánlok bárkinek, mert elvárásaimon felül teljesített a hitelesség tekintetében. Ez a weboldal pedig a Numbeo. A Budapest - Łódz összehasonlítást IDE kattintva lehet látni. Aki nem ért angolul, annak csak annyit ajánlok, hogy fussa végig a listát, s bármi amit lát pirossal, az Budapesten drágább, zölddel pedig értelemszerűen fordítva. Ezt meg lehet csinálni más, illetve több város viszonylatában is, valamint szinte bármely más valutával való kimutatással. Esetemben a lényeg, hogy ha az ember havi 5 "közepes" bevásárlást csinál itt, abból otthon csak négy jönne ki. Tehát ha itt költöm el, "kicsit több a fizetésem". Ehhez persze az adórendszer is hozzásegít, mert ha otthon kapnám ugyanezt a bruttó fizetést, akkor 11,4%-kal kevesebb maradna a zsebemben. Ha ehhez hozzáteszem a nagyjából 15-20%-kal alacsonyabb árakat (leginkább Budapesthez képest, mert számomra ez volt mérvadó), akkor összességében, jószívűen nézve 25%-kal több, illetve többet ér a pénze itt az embernek, mint otthon. Vagyis, aki otthon szeretné élni ugyanezt az életet, az pl.: 100 ezer Forint helyett 125 ezret kellene, hogy keressen. Pont. 

Természetesen ez csak egy, viszont igen sarkalatos pont volt a mérlegelésemnél. S tekintve, ezt a 25%-os - de feltételezzünk még zordabb körülményeket, és vegyünk csak 20%-os - különbséget, könnyen más megvilágításba kerülhetnek a dolgok. Mert, hát szoktam mondani, hogy a pénz valóban nem boldogít, csak amit veszek rajta...

Eljött hát ez a nap is, mikor a lengyelországi furcsaságokról írok. Lehet, hogy egyeseknek ezek nem jelentenek majd új információt, viszont amikről beszélni fogok, azok többnyire csak akkor tapasztalhatóak meg, ha valaki huzamosabb ideig tartózkodik/él az országban. Írtam már 4-szer Amerikáról (szerintem azok a legérdekesebbek), kétszer Portugáliáról, és biztos, hogy legalább kétszer fogok Lengyelországról, mert most csak egy részét írom le a felfedezéseimnek.

Először is kezdjük a nevekkel. Ezt már az első héten kiveséztük a szintén nem lengyel főnökömmel, hogy nem logikus ami itt a nevek terén zajlik. Ennek oka pedig az, hogy ellentétben például Portugáliával, itt nincsenek feltétlenül hosszú nevek, melyek megnehezítenék a dolgunkat, ha meg szeretnénk szólítani valakit, viszont van valami ami feladja a leckét. Sok név van, amit szinte sosem mondanak úgy, ahogy az le van írva. Nem azonos ám ez teljesen a becenévvel. Néhány példa arra, hogy hogyan hívnak valakit és hogyan szólítják:

Piotr - Piotrek
Anna - Ania
Aleksandra - Ola  (??? :D)
Joanna - Asia
Katarzyna - Kasia
Radoslaw - Radek
Tomasz - Tomek

Nem mondom, logikus, meg van értelme, de, hogy az Alekszandrából, hogy lett Ola, azt szerintem senki se tudja. Amerikában volt egy munkatársunk akiről az utolsó napokban tudtuk meg, hogy mi a rendes neve és csak csodálkoztunk, hogy miért Oláztuk egész nyáron. Már akkor próbálták elmagyarázni, hogy ők így hívják az Alekszandrákat. Oké, legyen. Egyszerűbb, rövidebb, de akkor mi a helyzet a Piotr - Piotrek párosítással? Azt meg hosszabbá tették. Na mindegy, ők tudják. Első problémás esetem akkor volt, mikor e-mail-t írtam több embernek és szóltak, hogy megtévesztő a megszólításom, mivel akinek írok, ő Alekszandra Anna, úgyhogy Olá. Szóval ha én Ania-t írtam megszólításba, akkor csak egy valaki van a címzettek között, aki Ania, így bár értik, de megtévesztő. Becenévnek azért nem tekinthető, mert ezt használják mindenkire, míg otthon ha dolgoznék valahol, akkor egy idősebb Sándort nem biztos, hogy csak úgy lazán leSanyiznék:). Egyébként a női nevek tekintetében a Katarzyna - Joanna - Agnieszka - Anna elég komoly számban van jelen.

Kicsit technikai dolgokról. A villanykapcsolók fordítva működnek. Ha lefele kapcsolom, akkor van felkapcsolva a villany és fordítva. Holnap lesz 6 hete, hogy itt vagyok, s mondhatni, kellett hozzá 5 hét, hogy átálljak. Folyamatosan kapcsolgattam össze vissza, bosszankodtam egy sort, de mostmár megy. Akkor leszek megkavarva, ha hazamegyek.
A konnektorok kicsit másabbak, mert kiáll a közepükön egy pöcök, ami miatt bizonyos csatlakozókat nem mindegy milyen irányból pászítunk. 

A kajákról, ahogy eddig már Amerikában és Portugáliában is tettem, itt is majd külön beszámolok, de egy-két kivételt most teszek. Meglepő volt számomra, hogy a répalevet mennyire szeretik.

Van frissen "facsart" és üveges is. Én szeretem a különleges dolgokat, s bár ez kicsit fura, azért nem rossz. Eléggé szeretik még a céklát, a málnaszörpről nem is beszélve. Nem tudom miért pont málna, de az van mindenhol. Ott van a cégnél a konyhában, a szórakozóhelyen is. Azzal isszák a nők a sört is, amit kipróbáltam és tényleg nem rossz.Van egy olyan "koktél" is, hogy vodka-málnaszörp-tabasco szósz. A vodkát lehúzza az ember, utána jön egy gondolatnyi édes málnaszörp, majd a csípős szósz. Érdekes.

Nekem meglepő, hogy szinte akárhol vagyok, van normálisan használható ingyenes wifi. Legyen az szórakozóhely, étterem, de a központban még az utcán sem nehéz találni olykor, ami nem jön rosszul, ha éppen el vagyok veszve.

Suzuki annyi van itt, mint otthon Ferrari, talán kicsit több. Mikor egy hét után megakadt a szemem egy Swift-en, akkor figyeltem fel rá, hogy alig látni egyet-kettőt. 

Azt el lehet felejteni, hogy 8-17-ig tart. Gyakorlatilag sokszor igen, de esetünkben kicsit másabb ez. Globális projekten dolgozni más tészta, mint csak úgy húzni az igát reggeltől estig unottan. Kegyetlen sok olyan dolog van, amikre nem is nagyon gondolna az ember.

Mióta idejöttem, többször volt olyan érzésem, hogy jó helyen vagyok egyáltalán? Persze nem rossz értelemben. A felettesem főnöke azt mondta mikor idejöttem, hogy pár hétig békén hagynak, olvasgassak, tanulgassak, szokjam a környezetet, de utána bedobnak a cápákkal teli mély vízbe ólommal a lábamon. Jelentem, a mély víz múlthét szerdán megvolt, most hét szerdán a cápákat is rám engedték, pénteken meg az ólom is rám került, mert elkezdtem csinálni azt, amiért idejöttem. Végül is eltelt egy hónap. Mondták, hogy eleve a cég sem egy egyszerű történet, nem, hogy még gyártóegységbe jönni, valamint projekt koordinátornak lenni, két személlyel akik "alattam" vannak. Nem megszokott dolgok ezek kezdőként. Valamelyik nap a bostoni globális vezetővel volt ismerkedős beszélgetésünk, aztán kérdezte, hogy milyen pozícióból jöttem ide? Másik nap mentem ebédelni egy kollégával, aki heti egyszer van csak nálunk és még nem beszéltünk. Feltette Ő is ezt a kérdést. Én meg válaszoltam, hogy még csak most kezdtem, de hirtelen :).

Globális projekten dolgozni érdekes dolog, főleg, ha Kínától Amerikáig kell tartani a kapcsolatot az emberekkel. Ez pedig azt jelenti, hogy az e-mailek nem reggeltől estig jönnek, hanem Kínában 7 óra pluszban vannak, így hajnal 1-2 körül beindulnak, Bostonban meg 6 óra mínuszban vannak, így éjfélig még simán írogatnak, de ugye akkor már Kína beindul a következő nappal. Jó mi? Nem nagyon van megállás. Velük mindig sakkozni kell, mert ha a határidő adott nap 18 óra, akkor Kínát már délben sürgetni kell. Ha ezt nem teszem, akkor mire észbe kapok, ők már rég alszanak,mert ott éjszaka van. Ezért is néz ki így az asztal a laptopomon, hogy nehogy elveszítsem a fonalat.

Shanghaitól, Indián át, Európán keresztül Bostonig ott a vekker. Vannak olyan konferenciahívások (heti kétszer), amikor mindenki ott van. Egyszer rosszul lett időzítve, aztán elkezdtek keresni valakit, hogy hol van már?? Aztán rájött valaki, hogy nála még reggel 6 van, úgyhogy ne nagyon várjuk. Bizonyos dolgok miatt egy bostoni fickót kellett keresnem, hogy megoldjunk ezt-azt. Délelőtt volt. Ha Ő 9-re be is megy dolgozni, az nálunk akkor is délután 3 óra :). Érdekes dolgok ezek, nekem tetszik. Van, hogy még azt sem tudom, akiről szó van, éppen férfi-e vagy nő? A legjobb meg, mikor még lövésem sincs bizonyos dolgokról, és a különböző régiós vezetők nekem, mint a projekt koordinátorának írnak, hogy akkor, hogy is kéne ezt meg azt, mert még ők sem tudják.

Ez lenne hát, itt lakom. Nem nagy, de az egy főre jutó négyzetméterarány meglehetősen jó, illetve ha valaki szeretne jönni, akkor simán megfér, csak szóljon előtte :). A fürdőszoba kicsit Valentin-napos, amúgy szerintem az összhatás igen tetszetős. 

Nem gondoltam volna korábban, hogy telhet így egy munkanapom majd egyszer. Hozzá kell tenni, mindenkinek áldozatokkal járt, hogy egy fél napot forgatással töltsünk, de megérte. 

Történt ugyanis, hogy a cégen belül indult egy globális verseny, melynek keretében a részlegek az összetartásukat és a csapatot mutatják be vicces keretek között, néhány speciális elem használatával egy videóban. Mindösszesen 1 perc az egész, de több munkával járt, mint gondoltuk. Ennek oka, hogy egy olyan stáb jött, akik reklámokat forgatnak főállásban, szóval elég komoly felszereléssel érkeztek. Korábban említettem már a Łodzról szóló első bejegyzésben, hogy itt van az ország legkomolyabb filmes iskolája, szóval könnyű volt hozzáértő csapatot találni.  Erről igazából a gázsijuk is árulkodik, amit viszont meg sem merek említeni. Reggel 7-től délig állították be a termet, ahol forgattunk. Annyit hallottam, hogy a forgatási engedélyt mikor kiadták nekik, kissé nagyot néztek a technikusok, hogy hány watt teljesítményre van szükségük. Még olyan kis kocsijuk is volt (igaz nem sínnel) amin a kamerás ül és közben tolják :). Mindent nagyon sok idő alatt, sok előkészülettel, több kameraállásból vettek fel. Rá kellett jönnünk, hogy nagyon fárasztó a színészek élete, hiába, mi csak ilyen rövid videót készítettünk. Rendesen elpróbálás, ki hova áll, bejelölés, mit mond, mit csinál, hogy csinálja, merről jön be, kamera beállítás, elpróbálás, aztán felvétel míg jó nem lesz. Holott, beszélnünk csak annyira kellett, hogy tátogjunk, mert buborékokban lesz majd a felirat a videóban. Voltak olyan jelenetek egyeseknél, a lámpaláz miatt, hogy a közepénél beleröhögtek, vagy leblokkoltak, kicsit úgy, mint amit látunk egyes műsorok/filmek végén a hogyan készült részben. Nem is vicces ám, mikor a megvilágításban egyedül áll az ember, szembe vele egy kamerás egy komplett négykerekű gurulós szerkezeten, szemben hátul a világítók és vagy 10 kolléga, aki nézi, hogy ki mennyire legény a gáton.

Néhányan bevállalósabbak voltunk, és egyéni szerepet is vállaltunk, a többiek inkább csak statisztáltak. Ez esetemben úgy nézett ki, hogy arcomon borotvahabbal, konkrétan egy köntösben voltam egész délután, mely alatt csak egy alsónadrág volt, illetve egy papucs a lábamon. Egyszer megszomjaztam, mondtam a többieknek, hozzanak már nekem inni, mert így nem szeretnék kimenni az irodatérbe. Később viszont már wc-znem kellett, amit más nem tudott sajnos megoldani helyettem. Kimentem wc-re, végig az irodán, mindenki röhögött, de ők tudták, hogy mit csinálunk, szóval nem volt baj. Szerencsére nem a mi gyárrészlegünk irodáinál voltunk, így olyanok néztek hülyének, akiket nem ismerek (még). Viszont mikor bementem a wc-be, egy olyan fickó nyitott be, mikor majdnem végeztem, aki egy harmadik helyről volt és semmit nem tudott arról, mit csinálunk mi itt. El lehet képzelni, ahogy köntösben állok a piszoárnál, lábamon papucs, megyek kezet mosni, közben próbálok komoly lenni, de azért kissé elmosolyodok, a fickó meg közben elég rémülten méreget, majd a végén ránézek és csak annyit mondok, hogy HELLO és kijövök. Hát, hogy mit kaphatott akkor, azt nem tudom, de valahogy láttam az arcán. Igaz az sem volt gyenge, mikor a főnököm hawaii ingben, rövidnadrágban, strandpapucsban, dollárjeles napszemüvegben, virágkoszorúval a nyakában végigsétált az irodán. Azt mondjuk hozzá kell tenni, hogy délelőtt bolondokháza volt, sok munkával, szóval nem csak buli az élet...

A videó stílusa a '80-as éveket idézi majd, fekete fehérben, sok gyorsítással, mint az alábbi videó. Kíváncsi vagyok a végtermékre. 

Ma gondoltam csinálok néhány képet és kutyafuttában délután elugrok néhány helyre egy-két normális kép érdekében. A "kutyafuttában" hamar meg is volt...

Persze csak telefonnal fotóztam, úgyhogy semmi komolyra nem kell számítani. Először kezdjük a kilátással az ablakomból. Néhány ezer ember lakására rá lehet látni az a helyzet. Egyszer majd talán a belsőről is csinálok néhány fotót, ha valaki jönne, ne tartsa vissza az, hogy nem tudja hova készül :).

Érdekesség, hogy a régi és akár újabb paneleket extrémebbnél extrémebb módon festették ki felújítás után. A fentebbi képen csak teljesen átlagosak vannak, alább viszont már látható egy olyan, amiről beszélek, de még mindig visszafogottabb. Egyszer majd csinálok képeket a komolyabbakról is.

A központba beérve rögtön két épületen is festmény, vagy graffiti, ha lehet annak nevezni. Még a lelakott épületeket is feldobja, mindenképpen jó ötlet. Szeretik pingálni az épületeket.

Ekkor már a korábbi bejegyzésben említett Piotrkowska utcán voltam, mely egy mindenféle hellyekkel teli sétálóutca (4,3 km). Most az időjárás miatt kicsit szürke és élettelen, majd lesz itt még jobb idő.

Betértem utána az Off-Piotrkowska elnevezésű területre, ami elég lelakottnak tűnik a régi gyárépületek miatt, holott, bármily meglepő, belül szórakozóhelyek, elegáns éttermek, s különböző beülős helyek, vagy kocsmák találhatók.

Ezután elmentem a Manufaktura nevet viselő bevásárlóközpontba, mely inkább jelenti az egész környéket. Erről is írtam már, úgyhogy ismételni most nem szeretném magam.

A múltból, különböző, érdekes helyekről. Legyen ez bemelegités a lengyelországi kiadáshoz:

USA 1

USA 2

USA 3

USA 4

Portugal 1

Portugal 2

Amint azt a legelején leszögeztem, most nem szórom a bejegyzéseket, sajnos nincs már annyi időm (olykor talán energiám se), mint Amerikában vagy Portugáliában volt.
Írni azért tudnék mit, de sokszor korlátokba ütközök, mert vannak dolgok, melyeket sem a gyárról sem pedig a munkámról nem tehetek közzé. Ilyen például a gyár belseje, aminél leginkább képek lennének érdekesek, vagy videó, nem is a szöveg. Bár hivatalosan még nem vezettek körbe, mert egy hét múlva kerül erre sor, már jártam többször a gyárban. Olykor, ha át kell mennem egy másik egységbe, keresztül kell menni a gyárrészlegen, de persze nem a gépek között közvetlenül, viszont néhány méterre tőlük. Én mindig ámulok-bámulok, mert még sosem jártam ilyen helyen, nem emlékszem, hogy lettem volna már bármilyen gyárban ezelőtt. Ami viszont feltűnt és eszembe jutott, hogy sokaktól hallottam már, hogy "ha tudnád hogyan (s itt most nem a miből a kérdés), milyen körülmények között készül az adott élelmiszer, nem ennéd meg. Leginkább itt a tisztaságra gondolok amúgy. Igaz, szerves anyagokkal dolgozni körülményesebb, illetve itt precíziós munka folyik (a jelenlegi csúcstartó a Fusion ProGlide, a maga 0,01 mm-es pengevastagságával), de olyan tisztaság van, hogy a földről enni lehetne. Egyik kollégám mondta, hogy egyszer megnézte az egyik gépet és nem hitte el, hogy egy porszem sincs rajta. Nem csak a gyártó részlegen van ez ám így, hanem a raktárban is és mindenhol.

Kicsit más... Itt egy úgynevezett "degeszreeszemmagam csütörtök"-kel ünneplik a farsangot. Ilyenkor nem csak vesznek, hanem házilag is készítenek ezt-azt, de leginkább fánkot. Én nem kifejezetten szeretem egyébként, holott ezek rendben voltak, de olyan szinten sok fánk volt, hogy a ruhámtól itthon a lakás fánkillatú lett. Különös...

Tegnap néhány sörre, illetve vacsorára voltam hivatalos. Az előző bejegyzésben említett szerb srác hívott. Az asztaltársaság: két horvát, egy szerb, három lengyel és egy magyar, a helyszín meg egy montenegrói étterem. Erre én már nem tudok mit mondani, minden hét tartogat valami újat. A társalgás három nyelven folyt, tekintve, hogy a szerbet és horvátot nem számoljuk kettőnek, mert gond nélkül értik egymást illetve én meg cseszhetem a sajátomat egyedül. Folyamatosan mindenki mondja, hogy az én nyelvem a legnehezebb Európában, de egyesek szerint a világon is. Én helyeslem, de állást nem foglalok sosem, viszont egy valami biztos. Nem sok olyan nyelv van, mely teljesen különbözik mindentől. A szerb-horvát-bosnyák szinte egy, de még a szlovént is értik úgy-ahogy, azt mondták. A lengyel megérti valamennyire a csehet, a szlovákot és közel van az oroszhoz is. A többi nagy nyelvről meg ne is beszéljünk. Ilyen nekünk nincs. Más nemzetiségű emberrel csak egy esetben érjük meg egymást, ha az illető határon túli magyar :).  Mivel alattunk laknak, mármint horvátok és szerbek, sok dolgot tudtak Magyarországról, mert rajta keresztül járnak haza. Sőt, a szerb srácnak a dédnagyapja magyar volt (Árpád).

Múlthét szombaton Lengyel - Svéd amerikai foci válogatott mérkőzésen voltunk. Furcsamód magyarokkal. Egyikőjük Ricsi, aki "falumbéli", ráadásul haverom, a másik srác pedig neki a haverja, aki pont ide házasodott Łodz-ba. Ricsi meg a szintén lengyel barátnőjével Varsóban él néhány hónapja. Arról beszélgettünk, hogy ha valaki egy éve azt mondja nekünk, hogy itt fogunk sörözni és amerikai focimeccset nézni együtt, úgy hogy itt élünk, akkor minimum kinevetjük. Kicsi a világ...

Érdekes egyébként, hogy az aréna, mely valamivel nagyobb, mint Budapesten a Papp László, itt van a lakásomtól gyalog 10 percre. Ráadásul elég komoly fellépők voltak már itt, illetve lesznek is. Green Day, System of a Down, Justin Bieber, Mark Knopfler, Lord of the Dance, Eric Clapton, Iron Maiden, csak, hogy néhányat említsek. 

Ma van három hete, hogy megérkeztem. Ami azt illeti, a beilleszkedés szempontjából nem lehetett volna jobbkor jönni. A cégnél ugyanis a legnagyobb esemény az újévi buli. Ebből voltam már kettőn is, mert múlt héten volt nekünk (Gillette), tegnap meg az egyik másik gyárnak. Ezekre voltam hivatalos, mert részben az egyikben dolgozok, részben pedig mert a közvetlen felettesem a másik gyárban van. Tudom fura kicsit, hogy a főnököm, 15 km-rel arrébb ül, de ez van. Ebből az következik, hogy a sajátunkon ott voltak a kollégák, tehát már viszonylag sokakat ismertem. Tegnap viszont az utolsó pillanatban lettem meghívva. Még arra sem volt időm, hogy valakivel beszéljek, hogy ugyan menjünk már együtt, mert nekem kicsit necces itt kiismernem magam. Fél5kor még az irodában voltam, 7-kor meg már az esten, melyhez ha hozzátesszük, hogy 1 óra csak utazás volt az egészből, akkor nem vicces 2,5 óra múlva öltönyben vigyorogni. Ja, vigyorogni, de kire? Senkit nem ismerek. Kaptam egy meghívót, amin most szerencsére angol verzió is volt. Valami helynek a neve címmel. Megjelentem, de mivel ez nem az a gyár, ahol én vagyok, csak a közvetlen felettesemet, illetve az Ő főnökét ismerem, valamint az egyik ottani beosztottat. Pechemre senki nem volt még ott, én meg nem zaklattam őket telefonon. Megálltam a karzaton, a hidegtálas asztalok mellett, gondoltam ez a legjobb hely, ahonnan belátok mindent. Körülbelül 10 perc után kezdtem gyanakodni, hogy talán nem is a megfelelő helyen vagyok?!?. Senki nem kérdezte mikor bejöttem, hogy ki vagyok, mi vagyok? Jelzem, ha próbálta volna, akkor sem biztos, hogy sikerül megtudnia. Illetve semmi, a cégre utaló feliratot nem láttam. Magam mögé néztem, gondoltam, ha már itt vagyok, a nagy rohanás után legalább jól kéne lakni, aztán lehet majd gondolkozni egyéb dolgokon. Ez megtörtént, s közvetlenül ezután megpillantottam a főnökömet, akiről már annyit mondtam, hogy horvát, s nem mellesleg az itteni 4 gyárnak a pénzügyi vezetője. Kicsit hasonló a sorsunk, Ő anno Budapestre került így, mint én aztán egyéb helyekre (azóta nem ment vissza Zágrábba, azért én ezt nem így tervezem). Valamint Ő sem beszéli a nyelvet itt, úgyhogy egy cipőben járunk, de persze a cégnél a legtöbb szellemi munkát végző ember legalább társalgási szinten, de inkább folyékonyan beszél angolul.

Sorsunkból fakadóan többnyire olyanokhoz csapódtunk, akik hozzánk hasonlóak, így bemutattak az amerikai gyárigazgatónak. Nagyon jó fej, beszélgettem vele kicsit, meséltem neki az amerikai élményeimről, mondta, hogy nagyjából ismeri a környéket, ahol dolgoztam, de egyébként Los Angeles-ből való. Kicsit beszéltünk Magyarországról is.
Egyébként, hogy mennyire kicsi a világ, arról csak annyit, hogy az egyik kolléganőm abban a Hershey parkban ismerte meg a férjét, ahol voltam Amerikában, s melyről egy egész bejegyzést írtam. Diákként voltak ott dolgozni ők is, mint én. Nagyjából 10 óra körül beszélgettünk a főnökömmel, s mondtam, lehet tovább kellene állni. Erre Ő mondta, hogy igaz, mert ide Ő csak az arcát mutatni jött, és, hogy "this is not my cup of tea". Lehetne lazítani a nyakkendőn, aztán valami lazább helyre menjünk. Úgyhogy, kevéssel ezután már egy romkocsma szerű helyen voltunk, ahol hirtelen egymásra néztünk, s éreztük, kicsit mintha túl lennénk öltözve. Egyetértettünk, hogy a nyakkendőt legalább zsebre kellene vágni. Érdekes egyébként, hogy valaki a főnökével ilyet tud csinálni, de mondta, hogy Ő az "irodában szokta hagyni a főnök sapkáját". Átmentünk még egy szórakozóhelyre, ahol több céges arc volt, így hirtelen többen lettünk, ám nem sokkal később elindultunk haza.

Az este részemről egyébként elérte a célját, elég sok embert ismertem meg. Egyszer a főnököm mutatott be az egyik 30 körüli srácnak. Gyanús volt, hogy nem lengyel. Bemutatkoztam, mondtam, hogy magyar vagyok. Erre Ő: nagyon megörülve rámnéz: óóóó szomszéd :). Nem értettem, aztán mondja, hogy Ő szerb, úgyhogy innentől globális értelmet is nyer a szomszéd kifejezés. Nagyon rendes volt, vele egy csomót beszélgettünk. Szerbiát illetően kérdeztem a háborúról, hogy mennyire érintette őket, vagy merre laktak? Válasza rövid volt és tömör: többnyire az alagsorban... Ezen kívül mondtam még neki, hogy Goran Bregovic-ot ismerem. Itt van egy száma ha valakit érdekel: Gas Gas.  De egyébként mások is nagyon jó fejek, azt beszéltük tegnap Ricsivel meg Artúrral (róluk később), hogy itt sokkal közvetlenebbek az emberek. Nekem már nem tudom hányan mondták, hogy tudják egyedül vagyok még, keveseket ismerek és, hogy hívjam fel őket, ha mennek valahova csatlakozzak és a telefonszámot adják is, nem csak a levegőbe beszélnek. A kolléganőm férje, (akik Amerikában ismerkedtek meg) mondta, hogy amikor jobb az idő, focizni szoktak egy szabadtéri helyen, ha úgy gondolom, csatlakozzak majd. A szerb srác mondta, hogy jelöljem be facebookon, amikor visszaigazolt, már üzenetet írt, hogy örül, hogy megismert, keressem nyugodtan, ha van valami. A srác akiktől bérlem a lakást meghívott magukhoz, hogy ha bármikor szeretnék, nézzek el, az ő társaságuk beszél angolul, meg csak pár évvel idősebbek. Elgondolkodtató dolgok ezek...

Apropó, már most megtaláltam azt a zenét, ami Portugáliában a Michel Teló-nak felel meg. Íme. A fazon nagyon büntet a klipben, de a helyzet az, hogy eléggé pezsegnek rá, ha bárhol lejátsszák. 

Amit eddig tisztáztam, az az, hogy P&G, illetve Gillette. Ezen belül is Blades & Razorz, vagyis penge és borotvagyártás a területünk. Mielőtt azonban a felfedhető részletekbe belemennék, megosztanék néhány információt.

Sokan csodálkozva figyelik, hogy mi a rossebet keresek én itt. Többé vagy kevésbé lemaradtak ugyanis, nem tudták, hogy mi zajlik velem. Amikor elkezdtem újra írni a blogot, az első két bejegyzésben leírtam, hogy hogyan zajlottak a dolgok, de a konkrétumot még egyszer sem. Egyesek kételkedésén viszont nem csodálkozom, főleg, ha az általános dolgokat veszem számba.

Eljöttem egy olyan országba, ahol még sosem voltam ezelőtt. Abba az országba, ahol egy olyan nyelvet beszélnek, melyből - amikor idejöttem túlzás lett volna még azt is mondani, hogy - semmit nem értek. Egy olyan városba, melyről hiába nem kicsi, eddig nem is hallottam még. S mindezek mellett egy olyan pozícióba, ami nem is létezett eddig, nincs ilyen, s talán nem is lesz. Ez az egyik oldal.

A másik meg az, hogy kevesen mondhatják el, hogy azt csinálhatják, amit tanultak, ami érdekli őket, illetve ami az elveikkel, beállítottságukkal konzisztens. Utóbbiról csak annyit, hogy én mindig, zsigerből az egyszerűbb/gyorsabb/olcsóbb/jobb megoldásokra törekszem. Tehát amit fejleszteni lehet, akkor azt fejlesszük. Ami a tanulmányaimat érinti, az a vezetői számvitel, s történetesen itt a standard árazás, valamint a standardizálás. Sokaknak ez biztos kínai, röviden annyit jelent, hogy egységes rendszeren alapuló értékelést véghezvinni eltérő egységekben, ami lehetőleg a legjobb módszerrel valósul meg.

Amiért tehát idejöttem, az egy projekt. Annak a koordinálása lenne a feladatom. Azért csak lenne, mert most még hangzásra is furcsa, de néhány hónapon belül így lesz. Ez pedig arra irányul, hogy a penge- és borotvagyártás folyamatának pénzügyi nyomon követését egységesítse és javítsa. Globálisan. Néhány gyár van, de azok Brazíliától Amerikán keresztül Európán át Kínáig. Az eljárások itt lettek és lesznek megalkotva, az egész világ követi, mi véghez visszük idén Európában (Berlin-Lódz-Szentpétervár), aztán ha kellő sikerrel, akkor globálisan is a feladatunk lesz jövőre. Ezután két eshetőség áll fenn. Egyik, hogy annyira sikeresek vagyunk, hogy bármely más üzletágba valahol a világban felkérik a csapatot a feladat ismételt végrehajtására. Erre viszont kevés az esély, na nem a kellő sikeresség miatt. A másik pedig, hogy én visszamegyek Budapestre. Ezért jelentettem be tehát, hogy hozzávetőlegesen két évre jöttem.

Akik pedig anno azt mondták, vagy inkább gondolták, hogy hülye vagyok, mert jövök, azoknak üzenem, hogy néhány személyes dolgot félretéve hülye lettem volna nem jönni. Ámen :)